Amsterdam Master Classics of Poker: A skandinávok taroltak
Több mint két millió Euró volt a dÃjalap az Amsterdam Master Classics of Poker Main Eventen, amelynek nagy része Skandináviába vándorolt.
A Holland Casino-ban az utolsó kilenc játékosból öt Skandináv volt, közöttük volt a svéd Nokolos Liakos, aki jelentőschipleaddel kezdett. A nap végén az öt játékos az első helyeket foglalta el.
Amsterdam Master Classics of Poker
Időpont:
2008. nov. 11-14.
Nevezési díj:
6.000€ + 200€
Résztvevők száma:
335
Díjalap:
€2.010.000
Jan Sörensen lett a győztes
A legjobb hazai játékos Raoul Refos lett. A Holland a Skandinávok mögött a hatodik helyet foglalta el. Liakos, aki bár jó esélyekkel indult, mégis csak a dán Rasmus Nielsen-t tudta maga mögé utasítani, negyedik lett.
Röviddel később Liakos honfitársa, Daniel Larsson hagyta el az asztalt. Heads-upban a dán Jan Sörensen és egy további svéd játékos, Gustav Ekerot álltak egymással szemben.
A döntő kézben Sörensen emelt, Ekerot pedig all-int mondott. Sörensen megadott, és 
lapokat fordított fel. Ekerot 
-t mutatott, és egyértelmű esélyes volt. Ez azonban már a 
![]()
flopon megváltozott, ami Sörensennek két párt hozott. A
turn és a
river már nem változtattak semmit. Sörensen a győzelméért 623.100€-t kapott.
A döntő asztal díjazását megtalálhatod az alábbi táblázatban:
| Amsterdam Master Classics of Poker - Main Event |
||
| Helyezés | Név | Nyeremény |
| 1. | Jan Sörensen | 623.100€ |
| 2. | Gustav Ekerot | 357.780€ |
| 3. | Daniel Larsson | 207.030€ |
| 4. | Nikolas Liakos | 132.660€ |
| 5. | Rasmus Nielsen | 106.530€ |
| 6. | Raoul Refos | 84.420€ |
| 7. | Abdul Sanhaji | 64.320€ |
| 8. | Steve Jelinek | 44.220€ |
| 9. | Edwin Tournier | 32.160€ |