Kirúgtak egy focistát, amiért pókerezett
Elbocsátotta Albert Rierát a Seria A-ban szereplő Udinese, miután kihagyott egy meccset, és inkább pókerezett.

Riera korábban spanyol válogatott is volt, emellett a Liverpool és a Manchester City mezét is magára ölthette. Most azonban november 23-án a Chievo elleni meccs helyett inkább egy pókeres versenyen indult Szlovéniában.
3,000£-ot nyert második helyezésével az E20livepoker - DSP Rewind versenyen, azonban ennek következményeképp most munkanélküli lett.
Egyébként véleménye szerint ő döntött úgy, hogy kilép a klub kötelékéből 'kölcsönös szakmai okok miatt'. Szerződése felbontásának hátterében valószínűleg az is állhat, hogy korábban nyilvánosan a Twitteren közölte: az Udinese a ”legrosszabb csapat, amiben valaha játszott”.
Terjed a póker láz

Nem ő az egyetlen az első osztályú focisták közül, akit megfertőzött a pókeres láz. A Real Madrid sztárja, Ronaldo közismerten szeret játszani, nemrégiben pedig a brazil szupersztár Neymar vallotta be, hogy inkább online pókerezett, mintsem Brazília 7-1-es söprését szenvedje végig a világbajnokság döntőjében.
Mellettük pedig olyan korábbi futballsztárok tették már le a névjegyüket a póker világában is, mint (a másik) Ronaldo, Teddy Sheringham, Gerard Pique vagy épp Tony Cascarino.
Mellesleg nem ő az egyetlen, aki a póker miatt rúgtak ki a múlt hónapban. A tengerészparancsnok Timothy Giardina is elvesztette állását, miután kiderült, hogy hamis zsetonokkal próbált szerencsét a helyi kártyateremben.
Szerinted köze volt a pókernek kirúgásához? Oszd meg velünk gondolataid a hozzászólások között.
Kapcsolódó híreink