Pókert a pókertermekbe - májustól itt a pókertörvény
Az első magyar pókertörvény jövő hónap elsejétől léphet hatályba, és csak erre a célra használt kártyatermekben engedélyezi pókerjátékok szervezését a terem üzemeltetőinek. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat.
A törvényhozók szemében a pókerjátékok szervezése egyelőre egyenértékű tevékenység a szerencsejátékok szervezésével, így idén májustól engedélykötelessé teszik a pókerjátékok szervezését és a pókertermek működtetését. Ezentúl csak erre a célra létrejött vagy működési engedélyt kapott gazdasági társaságok szervezhetnek készpénzes pókerjátékokat és pókerversenyeket, játékkaszinókban működő, illetve önálló kártyatermekben.
Ehhez legalább 25 millió forint alaptőkével, legalább 5 (maximum 10) pókerasztallal, és asztalonként legalább 16 négyzetméter alapterülettel kell rendelkezniük. Az oktatási, vallási és egészségügyi köz- és magánintézményektől legalább 200 méter távolságban üzemelő kártyateremben más játék vagy gazdasági tevékenység nem folytatható, ellenkező esetben a terem üzemeltetője szerencsejáték szervezésére a továbbiakban nem jogosult.
Ami magát a játékot illeti, versenyek és készpénzes játékok szervezésére egyaránt lehetőséget ad a törvény, de mindkét esetben korlátozza a nevezési díjak, illetve a beülők összegét. A készpénzes pókerjátékokban egy játékos nem ülhet 100 000 forintnál többel az asztalnál (ez az összeg az aktuális tétjei és a nem kockáztatott pénz maximális összege), versenyek esetében pedig 100 000 forint a nevezési díj maximuma. A törvény kötelezi a terem üzemeltetőjét, hogy a verseny nevezési díjaiból összegyűlt nyereményalap, valamint készpénzes játékokban a tétekből összeálló potok legalább 80%-át nyereményként ki kell fizetnie a játékosoknak.
A terem üzemeltetője köteles a tiszta játékbevétel 40%-át játékadó formájában befizetni az államnak. Továbbá köteles megfelelően biztosítani a kártyatermet, illetve őrző-védő személyzettel és technikai megoldásokkal (kamerarendszer, riasztók stb.) megfelelően szavatolni a nyereményalapok és a játékosok biztonságát. Az anonim játék lehetőségét a törvény kizárja, sőt egyenesen a játékosok adatainak kötelező nyilvántartását írja elő, ami képzett és szakmailag felkészült személyzetet követel meg az adatvédelem terén is.
A törvény 160 pókerklubot és közel 40 000 pókerjátékost érint Magyaroszágon. A törvénytervezetet korábban már számtalan támadás és kritika érte. Többek szerint a kisebb klubok piacképes működése erősen kétséges, ráadásul a határsávban élők sokkal kedvezőbb feltételek mellett pókerezhetnek Szlovákiában vagy Ausztriában, egyes becslések szerint akár 1,5 milliárd forint kárt okozva ezzel a magyarországi pókertermeknek.
Az új jogszabály munkaverziójához egyenlőre nincsen kész végrehajtási rendelkezés, a törvény teljes szövege a pénzügyminisztérium honlapján olvasható.