{"id":18806,"date":"2008-05-15T08:23:00","date_gmt":"2008-05-15T08:23:00","guid":{"rendered":"https:\/\/www.pokerstrategy.com\/hu\/strategy\/lejto-csufos-veresegek-es-ingadozas-2\/"},"modified":"2026-06-09T07:56:28","modified_gmt":"2026-06-09T07:56:28","slug":"lejto-csufos-veresegek-es-ingadozas-2","status":"publish","type":"strategy","link":"https:\/\/www.pokerstrategy.com\/hu\/strategy\/poker-psychology\/lejto-csufos-veresegek-es-ingadozas\/","title":{"rendered":"Lejt\u0151: Cs\u00fafos veres\u00e9gek \u00e9s az ingadoz\u00e1s"},"content":{"rendered":"

Lejtő: Csúfos vereségek és az ingadozás <\/h1>

<\/p>

Nem tudom irányítani az érzelmeimet <\/h1>

A pókerben a csúfos vereségek és a magas ingadozás olyan tények, amelyek meglétét senki nem fogja kétségbe vonni, aki csak kicsit is ismeri a játékot. <\/b>
\n<\/font>
\n
\nA fórumok tele vannak a csúfos vereségekről szóló történetekkel és a hatalmas ingadozásokat emlegető beszámolókkal, és ugyanilyen gyakran állnak ott az ismert és megszokott válaszok: „Ez teljesen normális, hosszútávon ezzel a kézzel mindenképpen pénzt csinálsz, a ingadozás egyszerűen hozzátartozik a pókerhez stb. ...\" <\/p>

Az illetőnek ezek a tények természetesen már ismertek, és nem változtatnak a helyzeten. Ismerjük a tényeket. Mégis annyira megviselnek minket az ingadozások és a folyamatos vereségek, hogy már nem vagyunk képesek többé a legjobb játékunkat hozni.<\/p>

Hogyan függnek ezek össze? Mivel mi kognitívan, vagyis az értelmünkkel tisztában vagyunk azzal, mi történik, de érzelmileg, az érzéseinkben mégis megráz minket. Vagyis én az értelmemmel azért küzdök, hogy fenntartsam az irányítást, mivel racionálisan tisztában vagyok azzal, hogy mi történik, és mégsem tudom irányítani az érzelmeimet.<\/b> Rosszul érzem magam, és kikészülök. <\/p>

Ezért esetleg százszor is bebeszélhetem magamnak, hogy a vesztés teljesen normális, és mégsem változik semmi a lejtő, a rossz kedvem okozta játékomon, a valós veszteségekről nem is beszélve.<\/p>

A pszichológiai szemlélet
\n<\/h1>

\nTisztázzuk, hogyan is működik az érzékelésünk: az öt érzékünkön (látás, hallás, tapintás, szaglás és ízlelés) keresztül érzékingerek jutnak el agyunkhoz és ott szinaptikusan feldolgozásra kerülnek. Bonyolult szövevényes neuronális folyamatok játszódnak le, melyekből aztán a tudatunk számára érzékelhető érzéki benyomások lesznek. Ezeket az érzéki benyomásokat „szubmodalitásoknak\" nevezik, melyek pl. a forró, hideg, sötét, érdes, finom, éles, édes, keserű, stb...\n<\/p>

\nVedd figyelembe, hogy ha ezeket a fogalmakat most leírom, egy további folyamat ment végbe, mégpedig az, hogy megpróbáltam az érzéki benyomásokat szavak segítségével nyelvben kifejezni. Ez természetesen nem is sikerül teljesen a nyelv segítségével, ami miatt a gyakorlatban egy csomó redundancia, ezzel pedig félreértés keletkezik, de ez már egy másik téma.\n<\/p>

\n<\/p>\n\n\n\n
\n\t\t\t<\/td>\n<\/tr>\n
Az értelem azt mondja: Minden OK! De a rossz érzések maradnak. <\/b>\n\t\t\t<\/td>\n<\/tr>\n<\/tbody>\n<\/table>

Ha tehát most például egy vesztési szakaszban a szokásos vereségek folyamatosan történnek az asztalnál, akkor ezeket a „keserű\" érzéseket mint „tűszúrásokat\" tálalja nekünk az agyunk, folyamatosan, és mindig. Az értelmünk ilyenkor ugyan azt mondja: „Igen, igen, minden ok!\", de a „sérülések\" érzelmi, az értelmünk által nem kontrollálható, mélyebb szinten történnek.\n<\/p>

\nEzért aztán racionalizálhatunk (az értelem próbálkozása, hogy az élményt értelmes, megérthető összefüggésbe sorolja be), ameddig csak akarunk, a „rossz érzések\" akkor is ott vannak, és nem is hagyják, hogy értelmünk elzavarja őket.\n<\/p>

\nSőt: a tudatunkban meglevő szinesztetikus csatolások miatt egy bizonyos esemény egy bizonyos érzékreakciót vált ki, amely tudattalanul és automatikusan zajlik le. Egyfajta kondicionálásban, hasonlóan a pavlovi kutyához, nálunk is gyakran nem a helyzetnek megfelelő reakció váltódik ki. (pl.: „Istenem, már megint kezdi...\").\n<\/p>

\nEz lehet, mint a példánkban is, egy bizonyos mondat, vagy egy szó, vagy csak egy bizonyos hanglejtés, vagy egy bizonyos helyzet, vagy egy bizonyos érintés, melyet (mint szubmodalitást) olyannak érzékelünk, ami nálunk egy negatív érzetet vált ki. Bármilyen lehetséges vizuális, kinesztetikus vagy auditív ingerekről lehet szó, melyek egy bizonyos negatív helyzethez kapcsolódnak és az ingert kiváltják. Felesleges megemlíteni, hogy vannak pozitív ingerek is, pl. egy bizonyos zene, egy fénykép, egy emlék, az orrunk alá tolt színes zsetonok látványa, melyek aztán nálunk a megfelelő pozitív ingereket előhívják.\n<\/p>

\nHa egy ilyen inger újra és újra fellép, pl. egyik csúfos vereség a másik után, akkor az ismétlődő negatív tapasztalat „halmozottá\" válik, és a gyakoriságától függően egymást erősítve egyre erőteljesebben lép fel. A session során az első csúfos vereségnél még mosolygunk, a harmadiknál már kezdünk kész lenni, és az ötödik vagy tizedik esetén már végleg oda a jókedvünk. Néhány nap, vagy akár néhány hét pechsorozat után már mint „kondicionált idegroncsként\" ülünk az asztalhoz, és már nincs szükség több egymás utáni kiváltó eseményre, mint még a swing elején, hanem már egyetlen negatív helyzet egyszerre teljesen megsemmisíti a játékunkat, mert közben már az elmúlt időszak összes negatív eseménye is még „halmozottan\" hozzá kapcsolódik.\n<\/p>

Figyeld meg önmagadat<\/h1>

\nEzek a folyamatok tehát olyan szűrőkként, bizonyos mértékig tudatszűrőkként működnek, melyek a játékunk és az asztalnál zajló történések objektív szemlélését torzítják. Egy eseményt az asztalnál már nem tudunk önmagában, objektíven értékelni, felismerni, és nem tudunk rá megfelelően reagálni.\n<\/p>\n\n\n\n
\n\t\t\t<\/td>\n<\/tr>\n
Nézőpont váltása: hogy érzed magadat valójában? <\/b>\n\t\t\t<\/td>\n<\/tr>\n<\/tbody>\n<\/table>

\nEhelyett inkább egyfajta „leragadt állapotban\" vagyunk. Stagnálunk, megfeneklettünk és teljesen kiestünk a szerepünkből, sem előre, sem hátrafelé nem tudunk haladni.\n<\/p>

\nSzámítógépek lennénk, ha helyzetről helyzetre megfelelően tudnánk reagálni, és minden kezet pl. matematikai szempontok alapján, az elmúlt eseményektől függetlenül, objektívan tudnánk értékelni. De nem vagyunk gépek, és el kell ismernünk, hogy az érzelmi tudatunk keresztbe tesz a kognitív tudatunknak.\n<\/p>

\nDe állj! Talán létezik segítség, ha ezeket a folyamatokat egyre inkább tudatosítani tudjuk, és ha használunk ilyen vagy olyan „szerszámot\", ami segít nekünk elkerülni a lejtőt. A következőkben néhány olyan javaslatot fogok tenni, amit már ismersz, de mégis hatásosak, ha követed őket:\n<\/p>

\nFigyeld saját magadat! Tegyél fel ilyen kérdéseket:\n<\/p>