Frissítve ekkor: 09 jún 26, készítette:

Sikeresen debütált a LAPT

Sikeresen lezajlott a PokerStars.net Latin American Poker Tour Rio de Janeiroban. A 28 országból érkező 314 fős mezőny a 2.500$-os nevezési díjakkal 785.000 $ össznyereményt hozott össze.

Úgy tervezték, hogy minden LAPT eseményen maximum 300 versenyző
indulhasson, azonban már most kiderült a szervezők számára, hogy
nagyobb az érdeklődés, így az első verseny végül 314 fővel indult meg
szombaton az Intercontinental-ban. Ebből 137 játékos nyerte meg a
belépőjét online, a PokerStars segítségével.

Az
a tény, hogy a versenyzőknek nyereményeik 30%-át (ha brazilok), vagy
15%-át (ha bármely más állampolgárok) át kell engedniük a brazil
államnak, nem sok mindenen változtatott. Ezek nélkül az adók nélkül
ugyanis nem lehetett volna hasonlóan nagy kaliberű versenyt szervezni
az országban. Még így is 151 helyi versenyző gazdagította a mezőnyt,
köztük a PokerStarsos André Akkari is, akit nemzeti hősként tisztelnek a brazilok.

A nézők lelkesedése megvilágította tényt, hogy bizony van üzlet a kontinens „pókeriparában". Kár, hogy Akkari és egy másik PokerStarsos játékos, Humberto Brenes is nagyon hamar távozott a játékból. Azonban a PokerStars csapata nem csak miattuk csappant meg hamar, mivel Chad Brown, Gavin Griffin, Isabelle Mercier, Chris Moneymaker és Greg Raymer sem jutott túl még az első napon sem, ez tőlük csupán Vanessa Roussonak és Victor Ramdinnak sikerült, további 99 játékos kíséretében.

Egy magyar résztvevője volt a versenynek, Kovács András személyében, de sajnos nem sikerült továbbjutnia a második napra. Nagyon jól szerepelt azonban angol aloldalunk tagja, Hermann " hbiagi" Biagi.
37.000 zsetonnal ugyanis az első nap végén a harmadik helyen állt, de végül nem jutott be a fizetős pozíciók egyikére sem.

A döntő asztalon végül igazából csupán egy ismerős arc tűnt fel, a
World Poker Tour Invitationalt 2005 győztese, a Costa Ricából származó Alex Brenes, a PokerStarsos Humberto Brenes testvére, aki végül a negyedik helyen végzett. A versenyt a 19 éves holland Julien Nuijten
nyerte, aki 15 évesen annó megnyerte a Magic the Gathering stratégiai
világbajnokságot. A fiatal fiú végig domináns szerepben díszelgett, és
a döntő végéig kitartott masszív zsetonelőnnye.

LAPT Rio - Végeredmény
Helyezés
Név
Nyeremény
1. Julien Nuijten 222.940$
2. Vitaly Kovyazin 117.750$
3. Nikolai Senninger 86.350$
4. Alex Brenes 62.800$
5. Eduardo Henriques 47.100$
6. Oliver Kugler 31.400$
7. Rafael Pardo 23.550$
8. Juan Carlos 15.700$
9. Severin Walser 11.775$

A LAPT következő állomása május 22-24-én Costa Ricán, San Joseban lesz.

» Hozzászólások és vélemények