Top250 augusztus: a Black Member tagok támadása
Augusztus elsÅ‘ tÃz napja után három Black Member tag foglalta el a Top250 promóció elsÅ‘ helyeit. Ezúttal ismét két magyar tagnak sikerült a legjobb 250-be kerülnie.
Az örökös második helyezett
mStar991 (ebben az évben az eddigi 7 promócióból 4-et a második helyen fejezett be) ebben a hónapban azonban rögtön az elején az első helyre ugrott. 47 551 Strategy pontot gyűjtött, biztosnak tűnik tehát, hogy a 100.000 pontos álomhatárt át fogja törni.

InSaNo szintén számol a 10 000$-os győztesnek járó díjjal. Csupán 38 (!) ponttal marad el mStar991 mögött. Vajon mindkét játékos fenn tudja tartani a tempót?
A 3. helyen
tmy következik, de az éllovasok már úgy tűnik, hogy „hatótávolságon" kívül vannak. Tmy mögött az áprilisi és a júniusi promóció győztese
DuneBuggy áll. A júliusi nyári szünet után most ismét bejelentkezett, és 28 152 ponttal kezdett.

Az ötödik helyen
inmarsat8 következik, aki az orosz közösség tagja. Az orosz még csak alig hét hónapja játszik a PokerStrategy-n, és figyelemre méltó 24 320 Strategy pontot gyűjtött augusztusban.
EDDIG 640.000$ KERÜLT KIOSZTÁSRA A PROMÓCIÓ KERETÉBEN 2008-BAN
Januártól júliusig eddig már több, mint félmillió dollárt osztottunk
szét a promoció keretében top játékosaink között. Egész pontosan:
640.000$ az összeg!
szét a promoció keretében top játékosaink között. Egész pontosan:
640.000$ az összeg!
A magyar közösség
Ismét két magyar tagnak sikerült a legjobb 250 közé kerülnie.
vvdd úgy tűnik ebben a hónapban nem tudott a pókerezésre időt fordítani,
joci7515 viszont annál inkább belehúzott, és fantasztikus 9441 pontos eredménnyel zárta az első 10 napot. Rajta kívül még
gchacha, akinek sikerült a legjobbak közé jutnia, ő 5315 pontot tudott szerezni.

De sokakat mindössze néhány száz pont választ el, hogy a legjobb 250-ben legyenek. Reméljük ebben a promócióban sokukat fizetős helyen láthatjuk majd!

A mindenkori aktuális ranglistát következő linken keresztül találjátok meg:
KÜLÖNLEGES NYEREMÉNYEK CSAK MAGYAR TAGOKNAK

Most különleges nyereményeket biztosítunk a magyar közösség tagjai számára.
Azoknak, akik a csúcsra akarnak törni, most még több okuk lesz jól
teljesíteni: a top promóció nyereményein felül még 2.000$ ütheti a
markukat!
Az első 3 magyar játékos akinek sikerül bekerülnie a Top 10-be a havi Top250-es promóció keretein belül, arra plusz 2.000$ értékű nyeremény fog rámosolyogni:
- Az 1. játékos, akinek sikerül a Top 10-be jutnia: +1.000$-t kap
- A 2. játékos, akinek sikerül a Top 10-be jutnia: +600$-t kap
- A 3. játékos, akinek sikerül a Top 10-be jutnia: +400$-t kap!