Frissítve ekkor: 09 jún 26, készítette:

Napi hírforgatag: WSOPE hírek, bírói ítélet, Harman a tévében, Isildur1

Mai gyűjtésünkből megtudod, hogy milyen lesz a szeptemberben kezdődő WSOPE, bemutatunk egy pozitív bíró ítéletet a pókerjáték jellegéről, és megismerkedhetsz Jennifer Harmannal is egy tévéshown keresztül.

A napi hírforgatag rövid és ütős pókerhírek gyűjtőhelye, hírekkel, érdekességekkel, történetekkel a póker világából. Következzen a mai menü:

Egy hónap múlva kezdődik a WSOPE

A World Series of Poker Europe kezdetéig már csak egy hónap van hátra, a szervezők pedig azzal próbálnak még több izgalmat csempészni a sorozatban, hogy október 2-án egy 50 000€-s re-entry highrollert is rendeznek.

Ez lesz ez európai WSOP eddigi legdrágább versenye, ahol számítanak a pókerelit részvételére.

A highroller mellett a játékosokra összesen hét karkötős verseny vár Cannesban, a 10 000€-s főversennyel együtt.

Mindent összevetve nyolc nagy és 69 kisebb verseny kerül megrendezésre szeptember 21. és október 4. között, így ez lesz Európa legnagyobb pókereseménye.

A WSOPE másik fontos újdonsága, hogy a Eurosport minden versenynapról aznap ad le összefoglalókat, így a versenyek 59 országban lesznek követhetők.

Miközben a versenynaptár bővülését a legtöbb játékos pozitívként értékeli, néhány változás nemtetszésüket váltotta ki.

Eoghan O'Dea, a 2011-es WSOP főverseny egyik döntőse például a regisztrációs díjak emelkedésére panaszkodott.

@EoghanoDea: "Reg fee up in again in wsope Cannes. That doesn't include the 4% government tax or tip #whenwillitend."

WSOPE
A WSOPE kiemelt asztala

A póker nem szerencsejáték

Egy New York-i bíró mérföldkőként kezelendő döntése komoly hatással lehet az online póker jövőjére az USA-ban.

Jack Weinstein ez alapján ítélt ártatlannak egy férfit, akit a hatóságok titkos pókerklubok üzemeltetésével vádoltak.

Az ügy központi kérdése az volt, hogy a férfi megsérthette-e az Illegal Gambling Business Act-ot (IGBA) vagy sem.

Az esküdtszék eső körben bűnösnek ítélte a vádlottat, de a tárgyalás utáni felülvizsgálat során megállapítást nyert, hogy a póker szerencsetényezője hozzáértéssel leküzdhető, ezért a bíró felülbírálta az esküdtszék döntését.

Ha érdekel, hogy milyen hatással lehet a döntés a pókervilágra, olvasd el Matt Kaufman írását.

Harman sztár egy tévéshowban

Jennifer Harman egy olyan tévéshowban fog felbukkanni, amely Las Vegas leghíresebb női szerencsejátékosait mutatja be.

Az Evolution Media és a TLC közös projektje egyelőre a Vegas High Rollers nevet viseli, és öt magastétes hölgyjátékos részletes bemutatását tervezik.

A TLC a következőkkel érvelt Jennifer mellett:

"Őt tartják Vegas egyik legjobb női pókerjátékosának, de talán a világ egyik legjobbja, aki él-hal a sportért. Egyetlen leosztással milliókat nyerhet vagy veszíthet, és számító hozzáállása magánéletében, és az őt körülvevő emberek tekintetében is mérhető."

Jennifer megnyerő személyisége és erkölcsi támadhatatlansága remélhetően jó fényben tünteti fel a pókert a nagyközönség előtt is.

harman
Harman éppen odszokat számol

Highstakes sarok

Viktor 'Isildur1' Blom és Ben 'Sauce123' Sulsky ezúttal 16 órán át gyűrték egymást, de végül Sulsky örülhetett 605 000$ profitnak.

Blom a párbaj elején 200 000$-t veszített azután, hogy 450 000$-os profitig jutott. A svéd megpróbáltatásai ezzel még nem értek véget, Sulsky a következő órákban összesen 1,1 milliót nyert el tőle.

Blom azonban nem hagyta annyiban, és 500 000$-t visszanyert, így a párbaj tekintetében mínuszban végzett ugyan, de péntek óta gyűjtött nyereményei még így is közel fél milliós pluszban tartják.
 
Napi off

Ő a világ egyik legjobb női pókerjátékosa, de a pókerben ez sem véd meg a bad beatektől.