ElkY interjú: "nem szeretnék még egy olyan évet, mint a 2013-as volt"
Ma Bertrand 'ElkY' Grospellierrel beszélgetünk a 2013-as évről, a fizikai állóképesség szerepéről, a francia pókerközösségről, és egy BoxeR nevű StarCraft-játékos esélyeiről a pókerasztaloknál.
"Mindent összevetve, a tavalyi év inkább csalódás volt"

PokerStrategy.com: A 2013-as év véget ért, és amikor eredményeid után kutakodtunk, az derült ki, hogy 427 927$-t nyertél élő versenyeken. Mennyire vagy elégedett az elmúlt 12 hónappal?
ElkY: Ez nem volt egy túl sikeres év, és őszintén szólva, fogalmam sincs, hogy miért alakult így. Oké, tényleg nem ment olyan jól a játék, mint az előző években, de a variancia számomra soha nem lehet kifogás.
Egész biztosan voltak más okai is a sikertelenségemnek, ezért fogom az év elején kielemezni a játékomat, és megpróbálok olyan tényezőket találni, amelyek mentén fejleszteni tudom.
Mindent összevetve, a tavalyi év inkább csalódás volt, hiszen egyetlen nagy verseny döntő asztaláig sem tudtam eljutni. Makaó, és a France Poker Series volt csak kivétel novemberben, ott összejött a döntő asztal. De ez így nem kielégítő. A lényeg az, hogy fejleszteni szeretném a játékomat - nem szeretnék még egy olyan évet, mint a 2013-as volt.
PokerStrategy.com: A korábbi években több millió dollárt kerestél élőben. Nem lehet, hogy csak ehhez méred a mostani eredményt?
ElkY: Nem hiszem, hogy az jó ötlet lenne. Néha egyszerűen el kell fogadnod a varianciát. A nehéz időszakok és a rossz évek a játék részei. Pókeres pályafutásom legelején nagyon csalódottá tettek a rossz eredmények, de megtanultam feldolgozni a csalódottságot.
Ne felejtsük el azt sem, hogy az elmúlt években mennyit változott maga a játék. Manapság a versenyek sokkal nagyobbak. Ezért értékesebb manapság versenyt nyerni, mint korábban, a kisebb mezőnyök idején.
Nekem egy ilyen száraz évszak tulajdonképpen csak motiváció arra, hogy tovább fejlesszem játékomat. És minél hosszabb ideig nem nyerek versenyt, annál jobb lesz majd elérni egyszer a kitűzött célokat. Ha minden versenyt én nyernék, nagyon unalmas lenne a játék (nevet).
"Ha nem vagy fitt, nem tudod hozni az A-játékodat"
PokerStrategy.com: Szóval egy ennyire rossz év után sincsenek motivációs problémáid?
ElkY: Egyáltalán nincsenek. Az a célom, hogy újra a csúcson lehessek, és ez minden másnál jobban motivál. Továbbra is arról álmodom, hogy én leszek az első játékos, aki két EPT címet szerez. Ez egy nagyon ambiciózus célkitűzés, főleg mivel az EPT főversenyek mezőnyei évről évre nagyobbak, így nehezebb versenyt nyert. A létszám néhány éve még olyan 200 körül szokott alakulni, de manapság már mindig legalább 700-an neveznek.
PokerStrategy.com: Az utóbbi időben rengetegszer kerül szóba a pókerjátékosok fittségének a szerepe. Néhányan úgy vélik, hogy ez egy kiemelten fontos tényező, néhány profi pedig egyáltalán nem tulajdonít jelentőséget a dolognak.
ElkY: Az én meggyőződésem az, hogy a pókerjátékosok fizikai állóképessége végtelenül fontos tényező. Ez főleg bizonyos versenyek hossza miatt van így: néha 12-14 órát kell játszani egy versenynapon, ami extrém fárasztó tud lenne. Ha nem vagy jó kondiban, sokkal jobban elfáradsz, és sokkal többet hibázol majd, különösen a nap végén.
Ha nem vagy fitt, egy idő után már képtelen leszel hozni az A-játékodat. Gyakran csak a C-, vagy a akár D-játékodat tudod majd bevetni.
De ha fizikailag felkészült vagy, ez megváltozik: akár 10 óra játék után is képes leszel legalább a B-játékodat hozni, ami több mint elég a nyereségességhez. Lényegében arról van szó, hogy ha valaki élőben pókerezik, akkor a hosszú versenynapok miatt nagyon fontos, hogy jó fizikai állóképessége legyen.
"Szerintem van esélyem One Dropot nyerni"
PokerStrategy.com: Úgy tűnt, hogy a WSOP egymillió dolláros One Dropja különleges jelentőséggel bírt a számodra. Indultál a 2012-es bemutatkozó versenyen, de nem tudtál pénzbe érni. Ott leszel a következőn is?
ElkY: Nem vagyok benne 100%-ig biztos, de van esély arra, hogy ott leszek. Ez egy hatalmas presztízsértékkel bíró verseny, és nagyon érdekel a részvétel. Úgy vélem továbbá, hogy ez egy könnyű módja lenne annak, hogy WSOP karkötőt nyerjek.
Még akkor is, ha a világ 40 legjobb pókerjátékosa vesz részt, így is több esélyem van megnyerni, mint egy 2000 fős tornát. Szerintem ezért van esélyem a One Dropon, még annak ellenére is, hogy a világ legjobbjai ellen kell játszani.
PokerStrategy.com: Minden bizonnyal te vagy a legismertebb francia pókerjátékos. Mesélnél nekünk arról, hogy mekkora a francia pókerközösség, és hogy tart-e még a növekedés?
ElkY: Igen, a francia pókerközösség hatalmas, és a növekedés még mindig tart. Ez két okból is elgondolkodtató: nálunk komoly adóterhek nehezednek a játékosokra, ami miatt nem Franciaország a legjobb hely pókerezni; a PokerStars és PokerStars.fr játékosállományait pedig szeparálták.
Mindezek ellenére Franciaország telis-tele van nagyon lelkes pókerrajongókkal. Erre az EPT Deauville a legjobb példa. Nincs olyan jó idő, mint Barcelonában, és nem is akkora buli a város, de így is több mint 800 játékos indul a főversenyen.
PokerStrategy.com: A német pókerjátékosok egy ideje uralják az európai pókeréletet, és a legnagyobb versenyeket rendre megnyerik. Szerinted mi jellemző a francia pókeresekre?
ElkY: Németország most minden bizonnyal nagy erőt képvisel. Nálunk is vannak nagyszerű játékosok, mint például Ludovic Lacay, de nincs annyi profink, mint a többi országnak. Sőt, Franciaországban a legjobb és a közepes játékosok közti szakadék sokkal nagyobb. Spanyolországban vagy Olaszországban sincs annyi profi, de összességében sokkal több az átlagosnál jobb játékos.
"BoxeR a póker legjobbjai közé juthat"
PokerStrategy.com: A tavalyi WSOP főversenyen egy honfitársad, aki egyébként Londonban a lakótársad is, Sylvain Loosli a döntő asztalig jutott. Végül második lett, és 2,8 millió dollárt nyert. Hogyan tálalta a francia média ezt a történetet, és milyen hatással volt a francia pókeréletre?
ElkY: A November Nine szereplés nagyszerű dolog volt a franciaországi pókerközösség számára. Szerintem a póker imázsa átalakulóban van, és még a mainstream média is kezd nyitottá válni a játék iránt. A szabályozott piac kialakítása is segített a jobb kép kialakításában. A nagyközönség sokkal óvatosabban kezelte a játékot, amíg a szürke zónában volt.
Manapság a póker egyre több helyre eljut, és népszerűbb, mint valaha volt. Sokan már úgy kezelik, mint egy nagyon kompetitív tevékenységet, ahol jó fizikai és mentális teljesítőképességre van szükség. Sokan már nem is kártyajátékként, hanem sportként tekintenek rá. A variancia szerepe persze hatalmas, de ez más sportokban is létezik.
PokerStrategy.com: Zárjuk az interjút azzal, hogy ejtünk néhány szót Lim Yo-Hwanról, akit a BoxeR nicknéven is ismerhetünk. A dél-koreai Starcraft-játékos decemberben bejelentette, hogy akárcsak korábban te, ő is pókerre vált. Szerinted milyen esélyei vannak?
ElkY: Nagyon jól ismerem, és nagyon örültem annak, amikor bejelentette pókeres terveit. Én úgy látom, hogy minden meg van benne ahhoz, hogy kiváló pókerjátékos legyen. A StarCraft és a póker között sok a hasonlóság, ő pedig egy nagyon versenyképes StarCraft-játékos. BoxeR évekig az egyik legnagyobb sztár volt, nagyon intelligens és nagyon fegyelmezett - szinte biztos vagyok abban, hogy a kivételes pókerjátékosok válhat belőle.
Készítette 


