Zavarban a pókerasztalnál
Hogyan befolyásolja döntéseinket az, ha állandóan az jár a fejünkben, hogy mit gondolnak rólunk a többiek?
A múlt hónapban Kara Scott-tal beszélgettem, és több más mellett az is szóba került, hogy milyen hatással lehet játunkra a többiek véleménye, a rólunk a kialakult kép. Karával arra jutottunk: egy profi pókerjátékosnak képesnek kell lennie arra, hogy ne foglalkozzon játékostársai és/vagy a közönség véleményével.
Példaként férjét hozta fel, aki sok olyan megjátszást produkál, amelyek a kontextusból kiragadva nevetségesnek tűnnek, mégis nagyon sikeres profi. A téma kapcsán szóba került még Jennifer Tilly hírhedten bugyuta leosztása, ami azóta is nevetség tárgya a pókerközösségben.
Nehéz objektív állásfoglalást megfogalmaznia ha arról van szó, hogy milyennek látnak minket a többiek. Biztos vagyok abban, hogy a profik és a hobbipókeresek túlnyomó részénél az ilyen aggodalmak a döntési folyamat befolyásoló tényezői. Sokat elárul az is, hogy a fórumbeszélgetésekben mennyire lendületesen érvelünk, illetve hogy mennyien szeretnének megosztani bad beat sztorikat...hiszen ha bad beat, akkor az elméletileg azt jelentené, hogy egyébként mindent jól csináltam, nem vagyok donk!
Éveken át nagyon komolyan vettem a játékot, de csak azután jöttem rá, hogy mekkora hatással van ránk mások véleményem, amikor a hobbipókeresek életmódját választottam. Önmagában is már mentális teher folyamatosan jó döntésekre törekedni, de ha közben még arra is ügyelünk, hogy mit gondolnak rólunk a többiek, további terhelésnek tesszük ki magunkat. Sok energiát megspórolhatunk, ha egyszerűen nem foglalkozunk a rólunk kialakuló véleményekkel.
Kényszeres önmegerősítés
Gyakran szóba kerül, hogy a profik barátságtalan és távolságtartó magatartásba taszítják a hobbijátékosokat, és ugyanerre a profik túl magasröptű szakmai fejtegetései is képesek. Az amatőrök számára ugyanis kikörvonalazódnak a tudásbeli különbségek, ami zavarba hozza őket. Még ha nem is támadni szeretnék vele a kezdőket, mindkét oldalnál előtörhet az arcoskodás iránti hajlam. Ismerek például olyan EPT-bajnokot, aki valószínűleg pontosan ezért soha nem vesz részt ilyen beszélgetésekben. Van tehát egy ösztönünk: azt szeretnénk, hogy jó kép alakuljon ki rólunk a másikban.
A pszichológia a súlyosabb eseteket kényszeres önmegerősítésként ismeri, ami olyankor lép fel, amikor minden energiánkkal a rólunk kialakult pozitív képet próbáljuk fenntartani, azt életünk középpontjába helyezzük. Ilyenkor különösen bosszantó, ha valaki más állít rólunk, és pontosan ez történik a pókerasztalnál is amikor nem olyan játékosnak látszunk, mint amilyennek látszani akarunk. Ugyanakkor, gyakran pontosan arra van szükségünk, hogy elég jónak tartsuk magunkat az asztalhoz, másképp be sem ülnénk játszani.
Egy evolúcióbiológia tényező is kapcsolódik a témához. Gyengeséget színlelni ugyanis nem volt veszélytelen a törzsfejlődés során, és a szaporodásban sem segített. Minden szempontból hatásosabb volt erősebbnek mutatni magunkat a valóságnál, és ezt a mai, sokkal veszélytelenebb és kényelmesebb világban is így kezeljük.
A póker itt azonban egy további vetülettel bonyolítja a képet, mégpedig a játékban forgó pénz hatásával, ami életünk sok más területére is kihat, és érzelmi zsarolásban tarthat minket. A pénz ugyanis nem csak pénz, a pénz rengeteg minden: biztonság, családfenntartás, függetlenség, stb.
Gyengeséget színlelni
Végül következzen a helyzet iróniája a pókerben, ahol egy játékosnak igenis érdekében állhat, hogy gyenge játékos képe alakuljon ki róla, és még előnyére is fordíthatja a róla kialakuló szánalmas véleményeket, ha bemutatott néhány buta megjátszást.
Biztos vagyok benne, hogy Phil Ivey kifejezetten örülne annak, ha valaki végre gyenge játékosnak tartaná egy pókerasztalnál. Phil Hellmuth másképp dolgozik. Ő túljátssza a "csak azért is a világ legjobbja" képet, és olyan kihívóan prezentálja magát, hogy bármelyik közepesen jó profi kedvet kapjon próbálkozni ellen, hátha képes túljárni a karkötő-világrekorder eszén.
Pszichológiai fejtegetésemet egy Jared Tendler idézettel zárom: "Azt akarod, hogy mindenki tudja, mennyire jó vagy? Vagy csak tényleg jó szeretnél lenni?"
