Életrajzi kitérő: Daniel Negreanu
Egy kiemelkedően sikeres és közkedvelt las vegasi lakos: a szimpatikus kanadai mintha minden pókerjátékos álmát élné. Most elolvashatod, hogyan jutott el odáig.

Név:
Daniel Negreanu
Becenév:
Kid Poker
Születési idő:
* 1974.07.26.
WSOP karkötő: 4
Daniel 15 évesen tanult meg pókerezni, és mindenféle törvényes és törvénytelen versenyeket játszott ezután, sporteseményekre fogadott, és indult néhány biliárdversenyen is. Ez volt az az időszak, amikor még snookerkarrierről álmodott.
De már 18 évesen otthagyta az iskolát, és teljes érdeklődése a pókerjáték körül forgott. Részt vett néhány versenyen Torontóban és környékén, közben egy Evelyn Ng nevű osztóhölggyel is megismerkedett. Néhány évig egy pár voltak, Evelyn Ng azóta szintén profi pókerjátékos.
Daniel életének ebben a szakaszában megpróbált az átlagos, dolgozó ember életét élni. Egy napot dolgozott egy Call-Centerben és egy hónapot egy Subwayben. Viszonylag hamar rájött, hogy ezt a fajta hagyományos életvitelt nem neki találtál ki, és ezért szóba sem jöhet.
Vegas! Vegas? Csőd!
Amint betöltötte a 21. életévét és törvényes keretek között asztalhoz ülhetett játszani, azonnal Las Vegasba indult, hogy szerencsét próbáljon. Ott körülbelül 7 hónapig tudta egyenesben tartani magát, majd rengeteg tapasztalattal, de pénz nélkül kellett hazatérnie.
A rossz tapasztalatok ellenére biztos volt abban, hogy sikeres játékossá tud válni. A torontói helyi kaszinókban épített bankrollal, 1997-ben újra nekivágott a pókervilág meghódításának.
Az első sikerek
A második nekifutás már sokkal sikeresebb volt. A World Poker Finals versenysorozaton a Foxwoodsban 2 Eventet is megnyert, és a verseny legjobb játékosává választották. Így nagyon rövid idő alatt 50.000$-ral nőtt a bankrollja, és így már nagyobb eseményeken is elindulhatott.
Kid Poker
Daniel 1998-ban részt vett az első WSOP Eventjén, ami egy 2.000$-os limit Hold'em verseny volt, és meg is nyerte. Negreanu volt minden idők legfiatalabb karkötő tulajdonosa. Bár 2004-ben ezt a címet Gavin Griffin elvette tőle, mégis ez volt a 'Kid Poker' születésnapja. A fiatalon elért sikerei miatt ragadt Danielre a pókerkölyök becenév, amit online a mai napig használ felhasználónévként.
Viszont egy év múlva összeszedte magát és gyökeresen átalakította az életét. 2001-ben több versenyen is fizetős helyen végzett és a WSOP Main Eventjén is felhívta magára a közösség figyelmét amikor éppen hogy csak, de lecsúszott a döntő asztalról és 11. lett.

| Válogatott versenynyeremények | |||
| Év | Esemény | Verseny | |
| 2008. | WSOP | Limit Hold'em | |
| 2006. | WSOP | Jack Binion Circuit Event No Limit Hold'em | |
| 2004. | WPT | WPT Five Diamond World Poker Classic No Limit Hold'em | |
| 2004. | WPT | Borgota Open No Limit Hold'em | |
| 2004. | WSOP | Limit Hold'em | |
| 2003. | WSOP | S.H.O.E | |
| 1998. | WSOP | Pot Limit Hold'em | |
Negreanu blogbejegyzései és pókercikkei már csak ezért is nagyon kedveltek. A pókerkarrier mellett így szinte sikeres íróvá érik. 2007-ben jelent meg: 'Hold'em Wisdom for All Players' (2007/Cardoza Pub./magyar fordítás nem készült) című könyve.
A 'High Stakes Poker' tévésorozat nézői is élvezhették megnyerő stílusát. Negreanu az egyetlen olyan játékos, aki minden évadban szerepelt eddig, és minden epizódban asztalnál ült. Sokaknak kiderülhetett a részekből az is, hogy Daniel vegán táplálkozású. Amióta 18 éves kora óta rendszeresen pókerezik, édesanyja mindig főz rá. Ezért több nagy pókereseményen is megtörtént már, hogy az Event közben Daniel édesanyja jelent meg egy kis házi koszttal.
Cashgame a kaszinóban
2005-ben Daniel rövid ideig leszerződött a las vegasi Wynn Casino-val. Kizárólag ott játszott, de néhány hónap múlva felmondta a szerződést, hogy ne koncentrálódjon egy kaszinóra a tevékenysége. Így most már a pókerkölyök a Bellagio Big Game és más las vegasi cashgame asztaloknál is megtalálható.
Ezen túlmenően egy kanadai segélyszervezet, a 'Make a Wish Foundation' alapítvány munkáját is segíti. Mindig részt próbál venni olyan pókerversenyeken, amiket valami jó cél érdekében szerveztek.
Negreanu Las Vegasban él és elvált. Feleségével Lorival 2005. október és 2007. novembere között voltak házasok.
Akinek pedig Daniel Negreanuból sohasem elég az várja meg a következő X-Men megfilmesítést: egy olyan pókerjátékost fog alakítani, aki egy mutáns (Farkas) ellen fog pókerezni.