Frissítve ekkor: 09 jún 26, készítette:

Team PokerStrategy.com interjúsorozat: PokerNoob

Először indul négy tagunk a PokerStrategy nevében a WSOP-re. Hírnévért, győzelemért, valamint a nagy pénzért szállnak ringbe. Először is a négy tag természetesen válaszol a kérdéseinkre, a mai interjúalanyunk: PokerNoob.


Az interjút
metaphysiker készítette

A harmadik PokerStrategy.com csapattag, akit ezúttal bemutatunk nektek Tobias '
pokernoob' Reinkemeier.

pokernoob a PokerStrategy közösség leghíresebb kivándorlója, a Team PokerStrategy.com tagja a közösséget persze nem, Németországot viszont már maga mögött hagyta. Miután három félévig hallgatott közgazdaságtant Münsterben, a cuxhaveneri születésű Tobias Reinkemeier Londonba és Máltara költözött, hogy profi pókerjátékosként kezdjen új életet.

Mivel minden élethelyzetet rugalmasan kezel, és soha sem kötelezi el magát semmi mellett,
pokernoob főleg a Heads-up párbajokban találta meg kedvenc időtöltését, miután pedig SCOOP Heads-up-Eventjét is sikerült megnyernie, szabaddá vált az út a nemzetközi porond felé.

Fiatal kora ellenére pokernoob már sok tapasztalattal rendelkezik. Fizetős helyen végzett a prágai EPT-n, a WPT Spanyol bajnokságán, a veldeni CAPT-on és a dortmundi EPT-n, és a listát még hosszan folytathatnánk. Részt vett még a monte carlo-i Grand Final versenyen, és a PCA Bahamákon rendezett versenyén is elindult. Hogyan maradhatott volna ki a csapatból egy ilyen fiatalon már ennyire tapasztalt játékos?

pokernoob-ot Máltáról, az Egyesült Királyságról, a Heads-up pókerről, csatákról a Full Tilt regulárjai ellen, a PokerStrategy.com csapattagságról, a WSOP-ról, és még sok minden másról kérdeztük.

Team PokerStrategy.com interjúsorozat: PokerNoob

PokerStrategy: Szia PokerNoob. Örülünk neki, hogy a WSOP előtt még sikerült összefutnunk itt Münsterben, ami ugye az egyik régi otthonod.

PokerNoobpokernoob:
Helló, és köszi. Örülök, hogy sikerült találkoznunk.

PokerStrategy:
Te vagy a közösség leghíresebb kivándorlója. Hogy jött az ötlet, hogy Máltára költözz, és onnan játssz?

pokernoob:
Ennek több oka is volt. Először is el kell mondanom, hogy én nagyon rugalmas vagyok. Nagyon vonzott Málta klímája, és az, hogy a máltaiak angolul beszélnek, szintén nagy pozitívum volt.

PokerStrategy:
Béreltél ott egy lakást?

pokernoob:
Pontosan így van, a barátnőmmel közösen. A lakás nagyon közel van a strandhoz, a kikötő pedig 10 percnyire található, tehát a hely tényleg szuper. Az első 12 havi lakbért már át is utaltam. De hogy az esetleges félreértéseket már az elején elkerüljük: az elsődleges lakcímem Angliában van, Londonhoz közel. Ott van egy lakásom, közvetlenül a tengerparton. Ha kilépek a küszöb elé, már a tengerparton állok, szemben a tenger.

PokerStrategy:
Mikor döntöttél úgy, hogy kivándorolsz?

pokernoob:
Ez tulajdonképpen egy elég spontán döntés volt. Valamikor az év elején jött egy ilyen ötlet, és rögtön nekiálltunk kitervelni a részleteket. Én úgy gondolom, amíg az ember fiatal, mobilitással rendelkezik, és nincsen olyan munkahelye, amelyik egy adott helyhez kötné, érdemes ilyenbe belevágni. Én ezt nem tartom egy hatalmas nagy kockázatnak. Az, hogy hogyan folytatódik minden, attól is függ, hogy mennyire leszek sikeres a jövőben. Azt is elképzelhetőnek tartom, hogy jövő ősszel már újra egyetemre járok. Ahogy már mondtam korábban is, én igencsak rugalmas vagyok.

PokerStrategy:
Ez a lépésed azonban mégis feltételez egyfajta erős önbizalmat a pókertudásodban. Szerinted neked, mint pókerjátékosnak mik a fő erényeid?

pokernoob:
Úgy hiszem, a rengeteg heads-up párbaj során megtanultam azt, hogyan éljem bele magam az ellenfél helyzetébe, és hogyan tudjam meg mit is gondol. Ez szerintem megy nekem, és főleg a különösen kacifántos helyzetekben jelent hatalmas előnyt és segítséget.

PokerStrategy:
Ha már így szóba került a heads-up szenvedélyed, meséld már el nekünk, mi is vonz annyira a pókerjáték talán legnehezebb vállfajához?

pokernoob:
Szerintem a heads-up messze a legérdekesebb. SNG versenyekkel kezdtem, és annak ellenére, hogy sokkal nyereségesebb volt, nagyon hamar elveszítettem az érdeklődést. Ezen a ponton bocsánatot is kérek az SNG játékosoktól, de kimondom, hosszú távon unalmas. Sose voltam valami jó grinder, aki végtelen sok leosztást játszik. Én elsősorban azért játszom, mert szórakoztat a játék, és a pénzkeresés nem volt soha az elsődleges célom.

De a heads-upban van valami személyes is, és az egész egy kicsit vadnyugati. Egy heads-up párbajban egy különleges ego alakul ki nálam. Például én regisztrálok be elsőnek, ha pedig valaki beül, bárki legyen is az, kiállok ellene. Ha új vagy egy oldalon, vagy már régóta nem játszottál ott, úgyis minden regulár ellen csatáznod kell egy darabig a high stakesen, hogy békén hagyjanak. Ez az élet rendje.

PokerStrategy:
Beugrik most valami heves játszma régebbről, amiről szivesen mesélnél nekünk?

pokernoob:
Igen, és nem is olyan régi az emlék. Éppen betoltam valamennyi pénzt a Full Tiltre, és lift, az utóbbi időszak egyik legnyereségesebb HU-SNG játékosa már be is regelt. Az első nap 10 játszmát játszottunk egymás ellen, ebből 7-et sikerült megnyernem. Folyamatosan visszavágót kért, de egyszer csak fogtam magam és kiléptem. Másnap megint ő volt az első, aki leült az asztalomhoz. Az első két játszmát megnyerte, amikor pedig én kértem a visszavágót, ő lépett ki. Tehát elsőre úgy tűnt, a csatát megvívtuk, és békén hagynak ezután.

PokerStrategy:
Ezek érdekes párbajok lehetnek. Hogyan kerültél egyáltalán kapcsolatba a pókerrel?

pokernoob: Mint a legtöbbünket, engem is egyszer csak elkapott az ékszíj. 2006. elején regisztráltam a PokerStrategy.com oldalára. Túl voltam néhány otthoni játszmán, aztán megláttam a DSF-en a PokerStrategy már jól ismert reklámját, és gondoltam beregisztrálok, ártani nem árthat.

PokerStrategy: Az élő versenyeken nagyon hamar magadra találtál. Milyenek voltak az első élmények?

pokernoob:
2007. elején Prágában voltam egy iskolai kirándulás keretében. Ez nem volt egy nagy verseny, de ez volt az első egy igazi kaszinóban. Ezután 2007. márciusában már igazi mérföldkő volt az 500€-os Sideevent a dortmundi EPT-n. Az 500€-os nevezési díj akkor sem volt számomra aprópénz, de a versenyen végül 30 000€-t nyertem. Ha csak az élményt nézem, a mai napig ez a legnagyobb sikerem. Még napokig királynak éreztem magam a verseny után.

Las Vegas ruft...PokerStrategy: Nemsokára itt az első WSOP szereplésed. Izgatott vagy?

pokernoob:
Őszintén megmondom, nem vagyok. 2007. szeptemberében játszottam az első EPT Eventemen Badenban, és ez sem tegnap volt. Azóta játszottam nagyobb Eventeken is, kétszer vettem részt a monte carlo-i Grand Finalen és különböző EPT Eventeken is ott voltam. Egy 40 000$-os versennyel kezdeni persze nagy kihívás. Ilyen magas nevezési díjjal rendezett versenyen még soha sem vettem részt, nagyon izgalmasnak ígérkezik.

PokerStrategy: Milyen érzés a PokerStrategy.com oldalát képviselni Vegasban?

pokernoob:
Mindenképpen büszke vagyok valahol. Ez a csapat nagyon erős, és ha a véletlen nem babrál ki velünk, sok mindenre képesek leszünk. Egy karkötő azért nem lenne rossz. Persze azt is tudom, hogy minden megtörténhet, mint pókerjátékos ezzel mindig tisztában kell lennem, de mégis csalódott lennék, ha se fizetős hely, se egyéb eredmény nem születne.

PokerStrategy:
Hogyan fogadta a közvetlen környezeted, hogy immár vérbeli, profi pókerjátékos vagy?

pokernoob: E tekintetben szüleim 100%-ban mögöttem állnak. Sőt, még a kicsit konzervatívabb felfogású nagyszüleim is megbékéltek azzal, amit csinálok. Persze ugyanitt lennék és ugyanezt csinálnám akkor is, ha nem támogatnák a törekvéseimet, de így mégis sokkal nyugodtabb vagyok.

Időközben édesanyám már a legnagyobb rajongóm is egyben. Szinte minden élő közvetítésnél figyeli, hogy mit és hogyan csinálok, a szünetekben SMS-t küld, és végig szorít nekem. Lassan pedig a barátnőmből is egyre jobb játékos lesz. Néhány napja végzett először fizetős helyen egy versenyen, és már a bankrollja is szépen alakul.


PokerStrategy:
Idén milyen versenyeken találkozhatunk veled?

pokernoob:
Az már biztos, hogy Vegasban elindulok a 40 000$-os NLH-Eventen, a Main Eventen, az 5000$-os Shooutouton, az 5000$-os 6-max Eventen, és persze azon a versenyen is, amit a legjobban várok mind közül, ez pedig a 10 000$-os Heads-up Champion Event. Élő pókerben a heads-up a legakciódúsabb. Főleg akkor, ha az ember az online oldalról érkezett, a 9-max- és a 10-max Eventek fárasztóak, és túl hosszúra nyúlnak. A Heads-up és a 6-max-Eventeken viszont már pörögnek az események. De természetes ezek a szervezőktől is többet követelnek, például ha hat játékosnak oszt a dealer, 10 vagy 9 helyett. Több asztal is kell, és ezek mind költségek ugye, a Heads-up-Eventeket pedig már ne is említsük. De nagyon jó buli lenne, ha több ilyen eseményt rendeznének.


PokerStrategy:
Van-e esetleg valami egyéni felkészülési módszered a különböző versenyekre?

pokernoob:
Ilyeneken nem szoktam törni a fejem. Odamegyek, megnézem az asztalt, megnézem magamnak jó alaposan az ellenfeleket, és alkalmazkodom a körülményekhez. Annak semmi értelme, hogy valahova egy kész taktikával érkezünk, és a körülményeknek, amikkel ott találkozunk semmi közük sincs az elképzeléseinkhez.

PokerStrategy:
Elárulod a három aranyszabályt, amelyek alapján cselekszel egy pókerversenyen?

pokernoob:
Nahát, ilyeneken még az életbe nem gondolkodtam. De szerintem az első fontos dolog a rugalmas hozzáállás, második a fegyelmezett játék, és a harmadik aranyszabály pedig..., hogy a kivétel erősíti a szabályt. Szerintem nincs értelme abszolút érvényű szabályok után kutatni. A választ mindig az adott játékhelyzetben kell, hogy megtaláljuk.

Immer gut gelaunt..PokerStrategy: Ösztönös játékosnak neveznéd magad?

pokernoob:
Én tényleg úgy érzem, hogy az ösztöneim alapján játszom. Az ösztönösségnek valahol van egy matematikai oldala is. A megérzések bizonyos konkrét helyzetekben érnek meg, ahol már elemeztünk, és döntöttünk egyszer korábban. Ha bármiért is úgy érzem, egy ellenfél gyenge, simán nyomok egy blöfföt. Bár ilyenkor néha előkerülnek az ászai, mégis a megérzéseim rendszerint jók az ilyen helyzetekben.

PokerStrategy: Amióta pókerjátékos vagy, biztos előfordultak veled is megdöbbentő, vicces vagy csak érdekes szituációk. Van esetleg olyan leosztás, vagy olyan mozzanat amire a mai napig emlékszel?

pokernoob:
Erre egy prágai EPT-s sztori jut eszembe. Egy 2000€-os Sideeventen vagyunk, és egy pár került össze az asztalon. A férj emelt, a feleség all-in ment, a férfi pedig csak gondolkodott és gondolkodott, majd végül azt mondta "Én ezt nem tehetem", bemutatta az eldobott ász párt. Itt a teremfőnök azonban nem kegyelmezett, és két körre kizárta összejátszás miatt, sőt egy figyelmeztetést is kapott.

PokerStrategy:
Váltsunk témát. Hogy néz egy napod, mint profi pókerjátékos?

pokernoob:
Őszintén bevallom, az utóbbi időben keveset játszottam, ezért tulajdonképpen elég változatosak a hétköznapjaim, és nem szól mindig minden a pókerről. Egyébként egy ideje fix napirendem sincsen. Ha este buliztam, sokáig alszom, és valamikor napközben ébredek. Ha versenyen voltam, akkor még kiszámíthatatlanabb a napirendem, és kevésbé tervezhető. Ilyenkor szépen kialakul majd minden, hiszen rugalmas vagyok, ez nekem így tetszik is.

PokerStrategy:
Van kedvenc profi játékosod?

pokernoob:
Olyan, hogy kedvenc játékos, nálam nincsen. Az biztos, hogy van egy halom erős profi játékos, de senki iránt nem kötelezném el magam.

PokerStrategy:
Melyik játékossal találkoznál legszívesebben a Main Event döntő asztalán?

pokernoob:
Lehetőleg a legrosszabbal. (nevet)

PokerStrategy: Oké, ez így nem jön össze (nevet). Mesélsz még nekünk arról is, mivel töltöd a szabadidődet?

pokernoob:
Itt először is a sportot kell megemlítenem. Másrészről legjobban a finom ételeket kedvelem. Például a Bahamákon volt egy kiváló Steakhouse, tényleg annyira finom volt, hogy még évekkel később is eszembe jut. Ha szép a berendezés, jó a hangulat, finom az étel és még finomabb bor van az asztalon, évekig képes vagyok felidézni azt az estét. Mellesleg nemrég Máltán elkezdtem a windszörföt. Szeretnék motorcsónakra jogosítványt szerezni, hogy ezt a közeljövőben sikerül-e megvalósítanom, az már más kérdés.

PokerStrategy:
Köszönjük szépen a beszélgetést, és sok sikert kívánunk neked a Vegasi versenyeken!

pokernoob: Köszönöm, minden jót nektek is.

Linkek