Frissítve ekkor: 09 jún 26, készítette:

Befagyasztott számlák miatt perel az online pénzintézet

Az Account Services Corporation (ASC) a még júniusban lefoglalt 14 millió dollár visszaszerzéséért nyújtott be keresetet a szövetségi bírósághoz, a Poker Players Alliance mindenben támogatja a kezdeményezést.

USAAz Account Services Corporation (ASC) 14 millió dollárt szeretne visszakapni a szövetségi bírók segítségével. Ezt a pénzösszeget összesen 30 millió dollár, hivatalos álláspont szerint online pókerhez köthető jövedelmek, lefoglalása során fagyasztotta be az Amerikai Igazságügyi Minisztérium New York Déli Körzetében (SDNY) még júniusban.

Az ASC álláspontja szerint ezek a pénzek főleg a Full Tilt Poker és PokerStars ki- és befizetései voltak, melyek lefoglalása illegális úton történt, hiszen mindkét cég tiszteletben tartotta az Illegal Gambling Business Act (IGBA) előírásait, a számlák befagyasztására pedig ezek megszegése adhatott volna csak okot. 13 800 játékos és több online terem is érintett az ASC elmaradt tranzakcióban.

A Kaliforniában rögzített állásfoglalásában az ASC egyértelműen kijelenti, hogy a póker nem egy hagyományos értelemben vett szerencsejáték az IGBA-ban szereplő meghatározások alapján. A törvény a rulett és a kockajátékok mellett az esélyek és nyereményalapok kereskedelmi jellegű értékesítését tekinti szerencsejátéknak, így a fogadások, a lottó, a bingó és többek között a kaparós sorsjegyek tartoznak csak ebbe a kategóriába.

A póker a képességek játéka
Poker Player AllianceAz ASC egyérteműen kimondja, hogy a póker képességek és hozzáértés kérdése, ezért nem sorolható az illegális szerencsejátékok közé. Ez az érvelés már sikerese volt Dél-Karolinában, Pennsylvaniában és Coloradóban is korábban. Ráadásul az ASC nem birtokol, nem irányít, és nem pénzel illegális szerencsejátékkal foglalkozó vállalkozásokat, a kereset szövege pedig egyenesen azt állítja, hogy az Igazságügyi Minisztérium fellépése sérti a játékosok alkotmányos jogait.

Mivel a kérdéses törvény a kereskedelmi szférában hatályos, a játékosok mint magánszemélyek nem szeghették meg az előírásait, ami annyit jelent, hogy a játékosoknak mindenképpen járnának a lefoglalt összegek.

A Poker Players Alliance mindenben nyíltan támogatja a kezdeményezést. A PPA hivatalos állásfoglalásában támogatásáról biztosította az ASC-t és leszögezte, hogy kész akár beavatkozni is az ügybe, ha a továbbiakban erre szükség lenne.

"A PPA kész bekapcsolódni a perbe, annak érdekében, hogy az U.S. online pókerjátékosainak többé ne kelljen attól félniük, hogy a kormány lefoglalja pénzüket, miközben nem illegális szerencsejátékot, hanem egy hozzáértést és megfelelő képességeket megkövetelő játékot, pókert játszanak."

Linkek