WPT Legends of Poker: Jonathan Little a Top10-ben az első nap után
A WPT Legends of Poker Championship első napján összesen 279 játékos vett részt. A nap végén már csak 180 játékos maradt versenyben az egymillió dolláros első helyért zajló küzdelemben.
Ezen a szombaton összesen 279 játékos fizette ki a 10 000$-os nevezési díjat, hogy részt vehessen a World Poker Tour (WPT) Legends of Poker No-Limit Hold'em Championship versenyen. Jóllehet a verseny csaknem százzal kevesebb játékost vonzott mint múlt évben, ennek ellenére a verseny díjalapja elérte a tekintélyes 2 625 500$-t. A nyertes egymillió dolláros összegnek örülhet majd.
Sajnos egyetlen olyan játékos sem vett részt azok közül, akik már megnyerték egyszer ezt a versenyt. Így a résztvevők mezőnyéből hiányzott Doyle Brunson, Dan Harrington, Chris Karagulleyan, Mel Judah, Joe Pelton, Alex Kahaner és John Phan.
Jonathan Little közel a csúcshoz
A meglehetősen kicsi mezőny miatt a verseny vezetősége úgy döntött, hogy az első napon a tervezett hat szint helyett csak öt szintet játszanak. A nevezők közül csupán 180 játékos jutott tovább a második napra, a kiesők között voltak olyan ismerős nevek is, mint Carlos Mortensen, Shannon Shorr, Tom Schneider, Joe Sebok, Nenad Medic, Jimmy Fricke és Barry Greenstein.
Ezzel szemben Steven Begleiter, az egyik November Nine számára jól alakult a nap, 235 000 zsetont tudott felhalmozni és ezzel biztosítani tudta magának a chipleadet. A legádázabb üldözője, Toto Leonidas 93 000 zsetonnal már messze elmarad mögötte. A harmadik helyen Bryan Devonshire áll 78 000 zsetonnal, őt néhány ismert név követi, mint például jonathanlittle, aki az első napot 81 100 zsetonnal fejezte be.
Az alábbi táblázatban Top10 zsetonletét látható az első nap után:
| WPT Legends of Poker Zsetonállás az első nap után |
||
| Helyezés | Név | Zsetonmennyiség |
| 1. | Steven Begleiter | 235 000 |
| 2. | Toto Leonidas | 93 900 |
| 3. | Bryan Devonshire | 87 000 |
| 4. | Adam Geyer | 86 000 |
| 5. | Marco Jonhson | 82 000 |
| 6. | jonathanlittle | 81 100 |
| 7. | Thuy Doan | 80 000 |
| 8. | Tommy Vedes | 78 900 |
| 9. | Nick Schulman | 73 000 |
| 10. | Jonathan Aguiar | 72 500 |