Frissítve ekkor: 09 jún 26, készítette:

Barry Carter: milyen lesz az új Full Tilt Poker? [2. rész]

Szerkesztőnk ma folytatja a Full Tilt Poker újraindításának körülményeit latolgató sorozatát. A második részben arról lesz szó, hogy milyen hatással lehet a PokerStars, illetve hogyan reagál majd a teljes iparág a két legnagyobb szolgáltató közös működésére.

A hét elején azt találgattunk, hogy vajon milyen lesz majd a Full Tilt Poker új arculata. Most következzék a folytatás, avagy mire számíthatnak a játékosok a Full Tilt 2.0 asztalainál.

A közkedvelt funkciók visszatérnek

FTP
Újra lesz rushpóker

A játékosoknak már a fekete péntek óta elérhetetlen pénzüknél is jobban hiányzott a Full Tilt Poker szoftvere.

Voltak ugyan hiányosságok az ügyfélszolgálat terén, de a játékosok kiélvezték a terem nagyszerű játszhatóságát. Arra számítok, hogy a PokerStars nem tervez túl nagy változásokat-e téren, és a szoftvert sem fogja módosítani.

Ezzel visszatérhet a rushpóker, a többszörös nevezés, a cap-játék, a "run it twice" és persze a márka jelképévé vált avatárválaszték is (kíváncsian várom, hogy némi iróniával választható lesz-e Howard vagy Jesus).

A Full Tilt volt továbbá az igazi highstakes készpénzes partik első számú otthona, így sokan visszatérhetnek majd a PokerStarsról, rajongókkal és a komplett durrrr-challengekkel együtt.

A Red Pro rendszer vége

FTP
A Red Pro szerződések vége?

Egy dologban egészen biztos vagyok, mégpedig a Full Tilt szponzorálási gyakorlatának módosításában, ha ugyan teljesen fel nem számolják. A fekete péntek óta a teljes pókeripar szerződtetési gyakorlata átalakult, de a Full Tilt hozzáállását jellemző Play with the Pros mottó már vállalhatatlan (főleg mivel a csapat nagy része már máshova szerződött).

A Red Pro szerződésekkel a Full Tilt körülbelül 250 profit vett szárnyai alá, ami a fekete péntek előtt elég volt arra, hogy a legnépesebb profi csapat tulajdonosaként szerezzen magának hírnevet. Sok profi azonban a bezárás után a terem anyagi problémáinak jelképévé vált.

Utólag mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy a Full Tilt rettenetes pénzügyi gyakorlatát ismerve hiba volt Red Pro szerződésekre áldozni. Már csak azért is, mert a játékosok túlnyomó része egyszerűen megtartotta nyereményeit fizetségként, hogy megélhetését fedezze belőlük.

A csapat néhány tagját pedig egyenesen meghurcolták az utóbbi hónapokban, mivel az derült ki, hogy hatalmas összegekkel tartoztak a teremnek. Bálvány-szerepkörük már akkor véget ért, amikor rajongóik arról értesültek, hogy nekik nem pénzük ragadt a Full Tilten, hanem kisebb vagyonokkal tartoznak a szolgáltatónak.

Sok játékost azóta már olyan vádak is érték emiatt, hogy egyenesen profitált abból a pénzből, amit a számtalan felhasználó talán soha nem kap vissza. Ha a PokerStars úgy döntene, hogy feléleszti a Red Pro kultuszt, azzal nem tenne szert túl nagy népszerűségre a játékosok körében.

A PokerStars szponzori hozzáállása egyébként is más. Nem csak saját csapatának létszámát csökkentette az elmúlt években, hanem sokkal inkább a reklámarcok szerződtetése felé tendált, például Boris Becker és Rafael Nadal megszerzésével.

Szerintem Phil Ivey vagy Tom Dwan még az év vége előtt vagy PokerStarsos, vagy Full Tiltes felvarróval fog újra feszíteni az asztaloknál, de azon sem lepődnék meg, ha néhány egykori Red Pro sajátos szerződések keretében dolgozná le tartozását az új tulajnak. A legeslegnagyobb változásra mindenképpen a szerződéses profik menedzselésénél számíthatunk.

Erősödhet a verseny

pokerstars
PokerStars egyeduralom?

A PokerStars 2011. április 15. óta halmozódó feszültséget oldott fel azzal, hogy átvállalta a Full Tilt problémáit, de az új feszültségeket most az gerjeszti, hogy vagyon egyeduralkodó lesz-e ezáltal az iparágban.

A PokerStrategy.com vezérigazgatója, Dominik Kofert szerint a PokerStars piaci részedése 75% is lehet a 2013-as év végére.

A kisebb termek aggodalma tehát jogos ennek kapcsán, ráadásul az egyre csak közeledő legalizált amerikai tovább súlyosbíthatja az egyenlőtlen piaci viszonyokat.

A kisebb termekre kifejtett pontos hatás még további elemzést kíván, de az már biztos, hogy az életben maradásért számtalan újítással és fejlesztéssel próbálkoznak majd. De ha forgalom, garantált nyereményalapok, élő versenyek vagy gyorsított formátumok terén a Full Tilttel és a PokerStarsszal szeretnének versenyre kelni, akkor bukott ügyért harcolnak. Annak örülnék a legjobban, ha a szolgáltatók inkább soha nem látott szoftver- és játékfejlesztésekkel, a közösségi média bevonásával, és a szokásos kereteken kívül zajló ötleteléssel vennének részt a kiélezett piaci versenyben.

Készítette: Barry Carter