Név: Annie Duke
Becenév: Annie Legend
Lakhely: Portland, Oregon
Versenynyeremény: ~3 500 000$
WSOP karkötő: 1

1992-től Annie férjével együtt elkezdett indulgatni helyi
pókereseményeken. Elsőként inkább csak kaszinókban játszott cash
gameket, mígnem 1994-ben testvére, Howard el nem csábította a WSOP-ra,
ugyanis befizette helyette a 2400$-os nevezési díjat. Már az első
versenyen meglepően jól debütált. A 13. helyen végzett és a verseny
folyamán testvérét is ő ejtette ki. Természetesen a belépő árát
visszafizette, de ez a siker igazán meghozta a kedvét a játékhoz, és az
első hónapjában, melyet teljes mértékben a pókernek szentelt, 70.000$-t
sikerült összehoznia. Nem is kellett neki több, férjével együtt
felköltöztek Las Vegasba, hogy profi pókeresekké váljanak. A sikerek
pedig jöttek. Annie nagyon jól szerepelt a különböző versenyeken, nem
sokkal később pedig a Bellagio cash game asztalainál is
törzsvendégeknek számítottak férjével. A következő 10 évben sikerült
bekerülnie a legismertebb sikeres pókeresek közé.
Legnagyobb nyereményét 300.000$-t egy PL Omaha (200$/400$) asztalnál
sikerült begyűjtenie, azonban egy rosszabb napján sajnos belecsúszott
egy 110.000$-os veszteségbe is egy 1.000$/2.000$ Mixed Game-ben.
Azonban ezután megpróbált nagyon ügyelni arra, hogy ilyen mennyiségű
pénzt többet ne veszítsen el. 2000-ben, 8 hónapos terhesen a harmadik
gyermekével a hasában 10. helyen végzett a WSOP Main Eventjén, mellyel
52.160$-t zsebelt be. 2003-ban pedig 3. helyezést ér a Ladies Nighton a
Bicycle Casinóban. Azonban innentől kezdve elutasítja a „női
versenyeket", mert azon a véleményen van, hogy a férfiak és a nők a
pókerben egyforma feltételekkel állhatnak neki a játéknak.
A 2004-es éve igencsak mozgalmasra sikerül. Elválik férjétől, annak
idején azt rebesgették, hogy a mérhetetlen nyerési vágya tönkretette
kapcsolatukat. Ben Affleck felkéri edzőjének, amely együttműködés annyira jól sikerül, hogy Ben megnyeri a Kaliforniai Megyei Pókerbajnokságot. Később Matt Damont
is edzi. Az év júliusában 234 ellenfelét legyőzve megnyeri a WSOP
2.000$-os Omaha Hi/Lo-t, és ezzel megszerzi első WSOP karkötőjét. Az
augusztusi meghívásos WSOP Tournament of Championson pedig Phil Hellmuth-ot búcsúztatva a Heads Upban első helyezést ér el, és besöpri a vele járó 2.000.000$-t.
Annie,
bár többször is búcsúztatta már testvérét, Howardot különböző
versenyeken, mégis őt tartja jobb játékosnak. A pókerasztalnál
közismerten szeret meghatározó szerepet játszani, éles eszű és makacs,
egy olyan ellenfél, akit nem szabad alábecsülni. Önéletrajzi könyvében,
a „How I Raised, Folded, Bluffed, Flirted, Cursed, and won
Millions"-ban és saját tv showjában, az "Annie Duke Takes the
World"-ben élete és pókerjátéka titkait osztja meg olvasóival és
nézőivel.
Annie négy gyermek, Maud, Leo, Lucy és Nelly
édesanyja és azt tarják róla, hogy nagyon családias. Szereti a
gyerekeit, de sok időt tölt a kaszinóban, hogy számukra megfelelő
életet tudjon biztosítani.
Az eddigi karrierje során több, mint 3.000.000$-t nyert különböző
versenyeken, és egy WSOP karkötő büszke tulajdonosa. A hölgyek között
622.639$-ral vezeti a WSOP pénzdíjazási listáját. Phill Helmuth egyszer azt mondta, hogy Annie a világ legjobb, legsokoldalúbb pókerjátékosa és sokan osztják a véleményét.