Luigi az FTP új profija
Az idei WSOP-n, és a korábbi nagy élÅ‘ versenyeken mutatott teljesÃtménye alapján a Full Tilt Poker elsÅ‘ magyarként Kwaysser Valdemár Ãkost, ismertebb nevén Luigit hÃvta meg csapatába.
Kwaysser Valdemár Ákos, vagyis Luigi már az idén nyert WSOP karkötő előtt is okot adott az FTP fejvadászainak, hogy figyelemmel kísérjék teljesítményét.
2008-ban ő nyerte a Latin American Poker Tour San Jose-i állomását, ahol 274 103$-t keresett, majd 2010-ben az Italian Poker Tour San remo-i állomásán, a 2000€ nevezési díjjal rendezett főversenyen lett első, ahonnan 227 000€-val térhetett haza. A WSOP főversenyen 2008-ban végzett először pénzben, akkor 22 000$-t ért 549. helyezése, idén pedig négy újabb fizetős helyet gyűjtött be.
Az idén 27 évébe lépő Luiginak a világ második legnagyobb online pókerterme szponzori szerződést ajánlott fel, így ezentúl élő versenyeken indulhat az FTP Team Red játékosaként, természetesen a Full Tilt Poker támogatásával.
Ezzel idei versenynaptárában helyett kapott az Ausztráliában megrendezésre kerülő Aussie Millions is, sőt a Full Tilt Poker egyik új tévés pókershowjában is szerepet kaphat. Luigi blogjában a következőket írja a szerződéssel, és új szponzorával kapcsolatban:
"...nagyon rugalmasak, figyelnek az igényeimre, és igyekszem ezt a figyelmet arra is használni majd, hogy a magyar pókeresek érdekeit hatékonyan képviseljem. Tényleg borzasztóan lelkes vagyok, rengeteg tervem, kisebb-nagyobb ötletem van, alig várom, hogy hazaérjek, és elkezdhessünk dolgozni rajtuk."
Ugyanitt azt is megerősíti, hogy egyáltalán nincs eltiltva a többi online teremtől, (egyelőre) indulhat más online termekben rendezett versenyeken, de amikor a későbbiekben már csak az FTP-n játszik, a 7-game asztaloknál lesz megtalálható. Élőben is inkább a mixed versenyeket fogja előnyben részesíteni.
Nagy örömében egyetlen problémája talán csak az lehet, hogy a Luigi nick a Full Tilten már szinte minden variációban foglalt, saját FTP nicknevétől (Babyface) pedig mindenféleképpen meg szeretne válni.
Gratulálunk a Full Tilt Poker első magyar profijának, hogy kiváló eredményeivel felvételt nyert a csapatba, és a játék néhány legeredményesebb és leghíresebb alakjával versenyezhet együtt!
