Miért utálják a vetélkedőkben a pókerjátékosokat?
Furcsa ellentmondás, de a legfelkészültebb indulók, köztük a pókerjátékosok, sohasem lesznek a törzsközönség kedvencei.
Alex Jacob, egykori póker profi többszörös Jeopardy bajnokként ezen a héten búcsúzott a vetélkedőtől, miután hat epizódban összesen 151 802$-t nyert.
A történet több izgalmas vetülettel is rendelkezik, arról már nem beszélve, hogy egy ennyire fiatal induló hogy képes ekkora általános műveltséggel rendelkezni. Félreértésekre ad okot az is, hogy sokak szerint a pókerjátékosok zárkózottak, egyfajta buborékban élnek. Jacob révén most bizonyítást nyert, hogy a póker igenis vonzza a kiemelkedően intelligens és jól informált fiatalokat.
De a legérdekesebb az, hogy mennyire nem tetszenek a nagyközönségnek az ilyen típusú indulók. Közösségi oldalakon sok olyan komment bukkant fel, amely arra utal, hogy a nézők túlnyomó része nem volt elragadtatva Jacob játékstílusától, aki kiforrott Jeopardy stratégiával játszott, egyértelművé téve pókeres gyökereit. Ezzel szemben egy átlagos Jeopardy játékos (de írhatnám azt is, hogy bármilyen más tévés vetélkedő játékosa) nem érkezik kidolgozott játéktervvel, amitől játéka szórakoztatóbb lesz a törzsközönség számára.
A jó stratégia nem mindig mutat jól
A Jeopardy ezen sajátosságát tavaly Arthur Chu segítéségével már felfedeztem, amikor a pókerben és a játékelméletben egyaránt jártas, 11-szeres Jeopardy bajnok összesen 298 200$-t nyert. Jacob és Chu hasonló stratégiával játszott, így mindketten kaptak hideget-meleget a hardcore Jeopardy-rajongóktól. A törzsközönség ugyanis úgy fogja fel, hogy ők nem "szépen" nyertek a játékban, hanem valami furmányosággal, amit nem tudnak hova rakni.
Mindkét játékos kategóriáról kategóriára ugrált, a választható mezők közül inkább a középsőket és az alsókat célozva meg. Egy átlagos induló felülről indulna (kevesebbet érő kérdésekkel), és egy kategórián belül maradva haladna a nehezebbek felé. Jacob és Chu stratégiája azonban növelte a duplázómezők megtalálásának esélyét, és ezzel párhuzamosan ellenfeleiket is össze tudták zavarni.
Jacobot még azzal is megvádolták, hogy szándékosan akadozva és nehézkesen válaszolt, hogy ezzel tiltre vigye ellenfeleit. Chu az egyik utolsó, mindent eldöntő körben úgy tett tétet, hogy mindenképpen holtverseny alakuljon ki, ami a Jeopardy-ban egyébként ritkaság, ezzel garantálva magának, hogy a következő adásban még több pénzért játsszon. Ez sok tekintetben hasonlít arra, ahogy a pókerversenyeken a buboréknál mindenki arra hajt, valahogy odaérjen.
Szórakoztatás, nem népművelés
De pontosan ezek a taktikák teszik annyira briliáns indulókká a pókerjátékosokat, és pontosan ezek miatt hívják meg őket viszonylag ritkán az ilyen műsorokba.
Jó példa erre a Deal No Deal, amely a világ több országába eljutott (így Magyarországra is Áll az Alku címmel). Ebben a showban a pókerjátékos tényleg otthon érezheti magát, hiszen 24 különböző értékű doboz közül kell választania, és a már felnyitott dobozok tartalma alapján tud döntést hozni, hogy elfogadják-e egy titokzatos telefonáló alkuját, vagy tovább nyitogassa inkább a dobozokat. Ez tökéletes példa az Expected Value, vagyis a várható érték koncepciójára, amely a póker egyik kardinális stratégiai eleme. Nem tudjuk, hogy mi lehet a dobozunkban, de azt kiszámolhatjuk, hogy a többi dobozban átlagosan mennyi érték maradhatott, és ezt össze tudjuk hasonlítani a kapott ajánlat összegével, amit akkor érdemes elfogadni, ha ez a két összeg körülbelül ugyanakkora, vagy az ajánlat egyértelműen jobb.
De az már tényleg mindenkit untat, ha a show matekleckévé alakul. Amikor a játékosok tesztjátékokon vesznek részt, jellemzően azok kerülnek be a műsorba, akik babonásak és robbanékonyak. A nézők akkor tudnak azonosulni velük, ha "érzik, hogy melyik az ő dobozuk", és csak ez alapján hajlandóak döntéseket hozni. Nekik lehangoló egy pókerjátékos számvetéseit követni tévézés közben, mert a nagyközönséget inkább a dráma hozza lázba. A következő videó ehhez mutat be egy szélsőséges példát:
Az a szomorú igazság, hogy pókerjátékosok, közgazdászok, statisztikusok, matematikusok és társaik csak ritkán felelnek meg a producerek igényeinek a tesztjátékok során. Beszélgettem már vetélkedők készítőivel (néha annak kapcsán, hogy nem kerültem be), akik azt mondták, hogy sokan érkeznek kész játékstratégiával, ami jó is lehetne, de csak ritkán kerülnek be. Nem azért, mert az emberek nem szeretnék a győzteseket (azért az kijelenthető, hogy nagy részük tényleg nem), hanem sokkal inkább azért, mert egy működő stratégia nem garantál senkinek szórakoztató vetélkedőt. De nem kell messzire menni, hiszen a póker világára is jellemző, hogy a legszórakoztatóbb figurák nem mindig a legjobb pókerjátékosok.
Szerinted milyen vetélkedőben szerepelne kiemelkedően jól egy pókerjátékos? Te szerepeltél már tévés vetélkedőben? Mondd el a hozzászólások között!
