Mit adhat a póker világának Neymar szerződtetése?
Barry Carter szerint a brazil csatár hatásosabb reklámarc lesz az eddig szerződtetett sportcsillagoknál.

Múlt héten tudtuk meg, hogy a Barcelona és a brazil válogatott csatára, Neymar a PokerStars reklámarca lesz. A terem eddig is több sport megasztárral dolgozott, többek között Ronaldóval és Rafa Nadallal.
Ez a szerződtetés elsősorban azért érdekes, mert Neymar a fiatalabb generáció tagja. A pókertermekhez szerződő profi sportolókra eddig inkább az volt a jellemző, hogy vagy karrierjük lezárása felé tartanak, vagy már túl is vannak az egészen (például Boris Becker, Ronaldo vagy Shane Warne). Szokás azzal viccelődni, hogy a póker világa az a hely, ahova a sportcelebek meghalni járnak, ami körülbelül annyit jelent, hogy pókerrel nyugdíjazzák magukat, mivel ez kielégíti a versengés iránt érzett szenvedélyüket, és bevételnek sem utolsó.
De Neymar legjobb évei még csak most következnek. 23 éves, de már a világ legjobbjai között tartják számon, és egy egész évtizednyi siker állhat még előtte.
Egy hiteles pókerjátékos

Ha valakinek ennyire sok fiatal rajongója van, nem kerülheti el a szerencsejáték ellenes kirohanásokat azután, hogy a pókert reklámozza. Számunkra nagyszerű, hogy a 20 év körüli férfikorosztály (Neymar rajongótáborának magja) körében népszerűsíti majd a pókert, de saját menedzsmentjével is minden bizonnyal meg kellett küzdenie ezért.
Ráadásul pályafutása csúcsán jár, így erősen korlátozódik, hogy mennyit tud majd a PokerStarsnál közreműködni, hiszen világ- és kontinensbajnokságokon is fog játszani.
A szerződés másik érdekessége, hogy Neymar egy hiteles pókerjátékos. Híres arról, hogy abbahagyta a meccsnézést, és pókerpartit szervezett, amikor a németek 7:1-re álltak a brazil válogatott ellen, és ezt a sztorit akkor a média fősodra is felkarolta. Pókeres előélete így hitelességet kölcsönöz neki, ami egy sokkal jobb kiindulópont annál, mint amikor egy kiöregedett sportcsillag a szerződés aláírása után tanul meg pókerezni az alapoktól indulva.
A legegyszerűbb pozitívum pedig az, hogy Neymar Brazíliában és Spanyolországban is nagy név, és ezt a két országot feltörekvő pókerpiacként tartjuk számon.
Milliós rajongótábor

Többször is írtam már arról, hogy szerintem miért kedvezőbb egy ilyen szerződés a póker számára annál, mint amikor egy EPT-bajnokból lesz reklámarc. Neymar hatalmas rajongótáborral rendelkezik, amely így találkozik a pókerrel, és sokuk számára ez lesz az első találkozás. Több mint 18 millió követője van csak a Twitteren, és ha valaki szereti a focit, Neymar nevét már egész biztosan hallotta valahol. Egyszerűen nagy figyelmet lesz képes irányítani a pókerre, sokkal többet, mint a többi Team PokerStars csapattag együttvéve (Ronaldo és Rafa Nadal kivételével).
Ha már szóba került, a PokerStars foci és teniszcsillagokat is csatasorba állított már, és egyre komolyabb, tényleg legitim márkanagyköveteket szerződtet. Nagyon érdekelne, hogy büdzsétől függően ki lehetne a következő? A golf, a Forma-1 és a krikett mind olyan potenciális sportágak, ahol a rajongók demográfiája tökéletes lenne a póker népszerűsítéséhez. A golf és a póker már most is keresztezik egymás útjait, hiszen rengeteg profi pókerjátékos golfozik, a krikett pedig a föld egyik legelterjedtebb játéka (főleg annak köszönhetően, hogy az egykori brit gyarmatokon a mai napig a legnépszerűbb sporttevékenység).
Összegzésként kijelenthető, hogy a PokerStars sokkal agresszívabb módszerekhez nyúl annak érdekében, hogy minél több leendő pókerjátékos ismerkedhessen meg a pókerrel, és ez csak pozitív lehet mindenki számára, aki már tevékeny a póker világában.
Szerinted előnyös szerződést kötött a PokerStars? Melyik sportolót látnád a legszívesebben a terem reklámarcaként? Mondd el a hozzászólások között!