Frissítve ekkor: 09 jún 26, készítette:

Napi hírforgatag: a PokerStars új showja, New Jersey, Carter Gill LAPT sikere

Ma beszámolunk egy műsorról, ahol egy millió dollárt nyerhetsz, New Jersey állam szabályozott piacának startjáról, valamint Garter Gill LAPT címéről.

Ússz a cápákkal

cage

A PokerStars legújabb TV műsorában egy szerencsés nyertes 1 millió dollárral sétálhat majd haza 2014-ben.

A 'The Shark Cage', vagy 'A cápa ketrec' című műsor selejtezői 8 különböző EPT állomáson kerülnek megrendezésre, a döntő helyszíne pedig London lesz.

Az élő Shark Cage eseményre jutott játékosoknak öt profi ellen kell bizonyítaniuk, és minél nagyobb stacket építeniük, hogy elvihessék a hétszámjegyű nyereményt.

Hogy biztosítsák a szórakoztató jelleget, minden potenciális játék egy meghallgatási folyamaton megy majd keresztül, és számos speciális szabály is lesz. Például a "Ne hagyd magad kiblöffölni!" szlogen minden felvonásban erőltetve lesz.

The Shark Cage műsorba két lépcsőben lehet jelentkezni: először is az egyik selejtező első 50 helyén kell végezni. Ezt követően készíteni kell egy videót a YouTube-ra, hogy meggyőzzük a producereket, hogy mi vagyunk a legalkalmasabb játékosok a műsorba.

A szatellit versenyek november 30-ig minden nap 15:00 órakor kezdődnek (ET), amire Te is kaphatsz ingyen belépőjegyet, ha az alábbi kódot használva fizetsz be a terembe:

Minimum befizetés

Bónuszkód

Jegyek száma

Az ajánlat eddig érvényes:

20$

SHARKCAGE1

1

15:00 ET, November 30

40$

SHARKCAGE2

2

15:00 ET, November 29

60$

SHARKCAGE3

3

15:00 ET, November 28

80$

SHARKCAGE4

4

15:00 ET, November 27

100$

SHARKCAGE5

5

15:00 ET, November 26

New Jerseyben már megy a játék

dana
Az UFC-s Dana White is játszik már

A mai napon kezdődött meg az éles játék New Jersey államban, így mostantól számos szolgáltató számára elérhetővé vált az Egyesült Államok piacának egy része.

A múlt heti ötnapos könnyű indítást követően hat szolgáltató kapott zöld utat a működésre az illetékes hivatal igazgatójától, David Rebuck-tól.

Az egyik pókeroldal, aminek hiánya feltűnő, az a PokerStars. Hiába kezdett partneri kapcsolatba a Resorts Casino Hotellel - az Atlantic Club Casinoval közös partnerség bedőlése után - a Rational Group eddig nem kapott licencet a működésre.

Ezzel ellentétben, a Betfair sikeresen vetette meg lábát, miután külön termet nyitott a New Jersey-i játékosainak.

Gill szerezte meg az LAPT címet

gill
Gill mosolyog
(forrás: Carlos Monti)

Carter Gill, avagy MR. legszomorúbb arc a WSOP-n most letörölhette a szomorú kifejezést az arcáról, amikor megnyerte az Uruguayban rendezett LAPT nagydöntőt.

A sorozat záró állomásán 508 indulóból Gill már a második nap elején megszerezte a vezetést, és nem is engedte ki a kezéből ezek után.

A nem az érzései titkolásáról híres játékos (ahogy a cikk végén a napi offban láthatod), ezúttal higgadt tudott maradni a döntő asztal ideje alatt.

Azért volt kivétel is, hiszen Ariel Mantel (harmadik - 106 300$) kiesése után Gillnél átmeneti áramszünet lépett fel, ami alatt elvesztette 9:1-es zsetonelőnyét Ivan Raich ellen.

A tilt kirobbanásának küszöbén Carter végül belement egy alkuba, majd ismét elkezdte dominálni ellenfelét, és a Raich-t a második helyre kényszerítette (172 568$), így övé lett a cím és a vele járó 218 692$.

Alexander 'PostflopAction' Kostritsyn volt az elmúlt nap legeredményesebb játékosa egy kiemelkedő 659 502$-os profittal. A 763 leosztásos sessionje alatt több mint fél millió dollárral tudta megelőzni a listán második 'ragen'-t (155 198$).

Kostritsyn upswingjének másik oldalán Gus Hansen állt. A dán játékos újabb rossz napja után 615 292$ mínuszban volt kénytelen felállni, amivel a napi vesztő lista egyértelmű első helyét szerezte meg.

 
alex
'PostflopAction'
Profit:$659,502
'ragen'$155,198
'bajskorven'$79,712
gus
Gus Hansen
Loss:$615,292
'KPR16'$166,906
'wilhasha'$100,390

Képaláírás kerestetik

Todd Brunson talán nem nyert olyan sok címet, mint édesapja, de az eredményei hiányát legalább hozzáállásával pótolja.

todd

Napi off

Ellenfeledet egy rossz megadásra rábeszélni a világ egyik legkielégítőbb érzése, ugyanakkor, ahogyan Carter Gill megtapasztalta, a dolog nem mindig jól sül el.