Frissítve ekkor: 09 jún 26, készítette:

"Félrekattintás volt a megadás?"

A közösség legtöbb vitát adó kezét ezen a héten magyar tagunk, norris80 posztolta. Alkoss véleményt, és szavazz!

Ezen a héten egy magyar felhasználó, norris80 handje okozta a legtöbb fejtörést a kézelemző fórumokban.

6-handed no limit casht játszott iPokeren, 0,25$/0,5$-on, és az a nagy kérdés, hogy lapokkal indokolt volt-e a preflop megadás? A folytatásban a flopnál újra megadott, elcheckelte a turnt, de a riveren az utolsó pillanatban érkező UTG emelés ellen már dobott.

A , , , és board azt jelentette számára, hogy lényegében kétpárral adta fel azt a potot, amit az UTG emelő behúzott.

Hand Talk pastagusti szerint a preflop megadás inkább tévedés volt, egy szerencsétlen félreklikkelés. De ha már így alakult, a turnre ő azért emelt volna.

regie szintén dobott volna már a legelején, de azzal ő is elégedett, ami az első megadás után, a committed játékban történt.

bogec84 csak akkor adott volna meg preflop, ha a spotban ott az exploit lehetősége, a folyatással pedig ő is egyetért.

Hogy játszottad volna TE a handet?

button gif
A piros az tilos, meg ne nyomja!

Mondd el milyen ötleteid vannak a preflop játékkal, és a későbbi körökkel kapcsolatban?

A múlt heti szavazás eredménye

Múlt héten egy riveren elkövetett AQ dobásról kértük ki az érdeklődők véleményét. wealthybrainer úgy érezte, hogy a toppár itt kevés lesz, és dobott egy emelés ellen, ami persze blöff is lehetett.

szavazás eredménye

A teljes PokerStrategy közösség 63%-a a check/call mellett tette le voksát, 27% választotta volna a bet/foldot, és csak 10% a check/foldot. Utóbbiban a csehek láttak valamivel több fantáziát, náluk a szavazók 15% check/foldolt volna egy ilyen helyzetben.

Az olaszok 80%-a úgy érezte, hogy egy passzív check/call bőven kiszolgálja a helyzetet, ezzel szemben a németek 35%-a szerint ilyenkor nyitni kell.

A spanyol közösségből 41-en szavaztak, és senki nem döntött volna a check/fold mellett.

You Shall Not Pass Spanish Wizzard