Frissítve ekkor: 09 jún 26, készítette:

Magyar fórumélet 2007

2007 a nagy változások és a fejlődés éve volt a PokerStrategy-nél, így a fóruméletünk is hatalmas növekedésnek indult.

Egyre szívesebben osztjátok meg a gondolataitokat másokkal és ezt számok is bizonyítják. Augusztus végén indult be igazán a fórumélet és az aktivitásotok decemberre 300%-al nőtt! Akadt olyan hét az év vége felé közeledve, amelynek minden napja rekord volt az előző időszak ugyanazon napjait tekintve!

Egyre növekedett és azóta is folyamatosan növekszik a naplót vezető felhasználók száma és a naplók létjogosultságát mi sem bizonyítja jobban, minthogy a 2007-es év két leglátogatottabb topikja póker napló volt. Gratulálunk fórumunk két mozgatórugójának Vokrugynak és Schoffannak akiknek naplói a leglátogatottabb topikok lettek a 2007-es év során! Jelenleg már több mint 40 felhasználónk vezet naplót és gondolja úgy, hogy ebben a formában is megosztja velünk sikereit, bukásait, illetve kérdéses helyzeteit.

A közösségünk lassanként annyira összeforrott, hogy élőben is találkozni akartunk, a PokerStrategy támogatásával december 30-án élő verseny rendeztünk, ahol megismerhettük egymást személyesen is: I. Magyar PokerStrategy Live Freeroll

A napló kategóriát leszámítva a leglátogatottabb topik az "Élő póker Pesten valahol???" lett! A november 26-án nyitott téma alig egy hónap alatt lett fórumunk leglátogatottabb topikja!

Szintén ki kell emelni a "Legnagyobb pechsorozatom" topikot, amely szintén az élmezőnyben van, reméljük a "Magyar sikerek" az idei évben megelőzi majd!. 😉

Ha topikokról van szó, nem feledkezhetünk meg a legvidámabb perceinkről, a "Hihetetlen!!100.000$ 3 hét alatt!" sokunknak okozott vidám pillanatokat és szintén a látogatók egyik kedvence volt (megjegyzem teljes joggal).

A legtöbb hozzászólást az egész évet tekintve és havi átlagban is Vokrugy követte el. A leglátogattottab topik is az övé és segítőkészségével is számtalan esetben volt hasznukra, a 2007-es év abszolút top fórumozójának őt választottuk! Gratulálunk Vokrugy és köszönjük eddigi aktivitásodat, reméljük lelkesedésed a jövőben sem csökken! Elismerésünket és köszönetünket szeretnénk egy ajándék PokerStrategy-s pólóval is kifejezni.

A fóruméletünk napi szinten aktív és fontos tagjai homar és HFfan is. Nemcsak a hozzászólásaik számában nyújtottak kiemelkedő teljesítményt, odaadásuk is humoruk által a fórum életének igazi mozgatórugói lettek! Szeretnénk nekik is egy-egy ajándék PokerStrategys pólót küldeni.

Szeretnénk hatalmas köszönetet mondani alicenorbie-nak is, aki a magyar fórum indulásakor a legfontosabb tartóoszlop volt, rengeteg ember mindennapjait könnyítette meg munkájával. Ma már sajnos kevésbé aktív, mint korábban, de fórumunk egyik legfontosabb tagjának tekintjük.

Pólójutalmat kap sokunk kedvence Schoffan is, akinek vidám és fiatalos bolondozásai igazán színessé teszik a fórum mindennapjait, naplója pedig már rendszeres olvasótábort gyűjtött.

Ha már az év leghumorosabb írásainál tartunk, nem hagyhatjuk ki tib2-őt sem a felsorolásból! Köszönjük neki a vidám pillanatokat, reméljük hogy kiforrott, remek humorával, a kedves iróniával megfűszerezett hozzászólásaival továbbra is rendszeresen megmosolyogtat minket.

Cikkünkben csak a kiemelkedően aktív tagjainkat nevezzük meg, hiszen nem lenne elég az oldal, ha minden aktív fórumozónkat bemutatnánk pár szóval! Köszönjük mindegyiküknek, hogy minket választanak, hogy elmondják véleményüket! Vannak olyan tagjaink is, akik nem tudnak annyira rendszeres résztvevői lenni a fórum életének, mint amennyire szeretnének, hiszen sokakat köt a napi munka, a tanulás, esetleg a gyereknevelés és egyéb teendők. Éppolyan fontos és kedvelt részei vagytok közösségünknek ti is, mint a legjobbjaink!

Köszönettel tartozunk azoknak is, akik csak a legritkább esetben szóltak hozzá a témákhoz. Minden egyes írásotok, véleményetek, kritikátok, az ötleteitek nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy ennyire sikeres és látogatott magyar póker fórum lehessünk! De szintén hatalmas köszönet NEKED is kedves olvasó, az érdeklődésed is fontos része annak, hogy mára itt tarthatunk!


» Hozzászólások, vélemények és további információk