Frissítve ekkor: 09 jún 26, készítette:

IV. Scotty Nguyen Poker Challenge

A főverseny döntő asztalának résztvevői nyolc órán át küzdöttek, míg végül T.J. Cloutier került ki győztesen.

Véget ért a negyedik Scotty Nguyen Poker Challenge. A versenyek a várakozásoknak megfelelően ismét rengeteg hírességet vonzottak Tulsába a Cherokee Casino Resort asztalaihoz. 31 versenyszám közül választhattak az indulók, 120$-os nevezési díjtól egészen a főverseny 5.150$-os beugrójáig.

A főverseny 18-án kezdődött és három napon át tartott, a díjalap pedig több mint 600.000$ lett. A nevezők közt olyan ismert játékosok is voltak TJ Cloutier, Mike Matusow, Berry Johnston, Todd Brunson, Kathy Liebert, Mike Sexton, Bob Ciaffone, Tom Franklin.

Az első nap után mindössze 32 játékos maradt versenyben, a második nap végére pedig kialakult, hogy kik foglalhatnak helyet a harmadik napon a döntő asztalnál.

Cloutier átlagos zsetonmennyiséggel jutott a döntőbe. A verseny házigazdája Scooty Nguyen szintén bekerült, akárcsak Bill Edler és Gavin Smith.
A korábbi SNPC bajnok Noah Nodeen mellett bejutott és chipleaderként ült asztalhoz Ray Henson (aki a 2007-es WSOP főversenyén 12. helyet szerzett).
Rajtuk kívül még Daniel Robertson, Brant Hale és short stack pozícióból Gil George igyekezett a IV. Scotty Nguyen Poker Challange Main Event-nek a döntő asztalánál győzelmet szerezni.

Az előzetes várakozások szerint George-nak kellett volna először kiesnie, am az első távozó mégis Bill Edler lett. Győzelmi reményeinek Cloutier véget, T.J.-nek flush húzója és nyílt végű sorhúzója volt ami riverre végül sorrá erősödött és így legyőzte Edler két párját.
A leosztás Cloutiert a chipleader pozícióba repítette.

Scotty Nguyennek akár alkalma is nyílhatott volna megnyerni saját bajnokságát, ha Cloutier nem kényszeríti őt is távozásra a bajnokság 8. helyén. T.J.-nek azonban ennyi nem volt elég, hamarosan Gil George-ot is elbúcsúztatta a 7. helyen. George játéka azonaban mindezek ellenére elismerést érdemel. A döntő asztalra mindössze 31.000$-al érkezett és ezt sikerült majdnem megháromszoroznia, de Cloutier őt sem kímélte, így 3 óra után távoznia kellett a bajnokságról.

A döntő asztalt chip-leaderként kezdő Ray Henson is szépen menetelt előre és hamarosan kiütötte a játékból Daniel Robertsont a 6. helyen, majd Noah Nodeen-t fosztotta meg a lehetőségtől, hogy az SNPC bajnokság kétszeres bajnoka lehessen.
Nem volt megállás ezek Henson pillanatai voltak, előbb Gavin Smith-et, majd nem sokkal ezután Brant Hale-t is távozásra kényszerítette, így bejutott a heads-upba.

A heads-up kezdetén Henson 2.5-1 arányban vezetett Cloutier ellen, de T.J. a következő három órában kiváló demonstrációt adott, miképp kell egy az egy ellen játszani ezt a játékot.
Fokozatosan, apránként szerezte meg Henson zsetonjait. A chip előny aztán egy ideig oda-vissza járt közöttük, míg végül Cloutier véget vetett Henson erőfeszítéseinek.

Henson hatalmasat bukott amikor top párja, Cloatier két párjába futott. Néhány leosztással később pedig eldőlt a küzdelem. Henson K3 lappal all-in ment amit Cloatier A6-al fogadott. Miután mindkettejük számára használhatatlan board érkezett, T.J. Cloutier lett a Scotty Nguyen Poker Challenge bajnoka.

Az első hely T.J. 60. bajnokság győzelme volt, Cloutier tovább bővíti vele legendás státuszát. Hat WSOP karkötő büszke tulajdonosa, és sokak szerint a legtöbb 5000$ fölötti nevezési díjú vesrenyt is ő nyerte.

A döntő asztal díjazása
Helyezés
Név
Nyeremény
1 TJ Cloutier 240.560$
2 Ray Henson 138.322$
3 Brant Hale 72.168$
4 Gavin Smith 42.098$
5 Noah Nodine 33.077$
6 Daniel Robertson 27.063$
7 Gil Geroge 21.049$
8 Scotty Nguyen 15.033$
9 Bill Edler 12.028$


» Hozzászólások és vélemények