Ryan Riess nyerte a World Poker Tour Finale-t
A WSOP világbajnoka egy WPT nagydöntő győzelemmel jelentkezett a floridai Hollywoodból.

2013-ban egy addig ismeretlen pókerjátékos, Ryan Riess nyerte a WSOP főversenyt, majd azzal tette magát nevetség tárgyává, hogy már az első interjúban azt mondta: "Én vagyok a világ legjobb pókerjátékosa!"
Négy évnek kellett eltelnie ahhoz, az állítás mögé valamiféle "bizonyíték" is kerüljön, Riess ugyanis nemrég behúzta a WPT Seminole Hard Rock Poker Finale-t, és 716 088$-t nyert, 10 035 044$-ra növelve ezzel life time eredményét.
Ehhez egy 349 fős mezőnyön kellett átverekednie magát, a döntő asztalnál pedig többek között Alan Sternberg, Jason Koon, Tim West és Cliff 'JohnnyBax' Josephy ellen játszott.
Mivel ez a verseny tulajdonképpen a World Poker Tour championship eventje, Riess felzárkózott Carlos Mortensen mellé a tekintetben, hogy csak ők nyertek eddig WSOP főversenyt és WPT nagydöntőt. Ezzel pedig esélyesek egy komoly mesterhármasra, ha a harmadik nagy sorozat, a PokerStars Championship (korábban EPT) is rendez valamikor egy hasonló eventet.
A floridai WPT a Tournament of Champions eventtel, vagyis a WPT-bajnokok versenyével folytatódik.
| # | Játékos | Nyeremény |
|---|---|---|
| 1. | Ryan Riess | 716 088$ |
| 2. | Alan Sternberg | 491 081$ |
| 3. | Terry Schumacher | 315 726$ |
| 4. | Tim West | 204 466$ |
| 5. | Jason Koon | 157 599$ |
| 6. | Cliff Josephy | 130 370$ |
| 349 induló | ||