Frissítve ekkor: 09 jún 26, készítette:

Vissza a fold gombot?

Apró változás, mégis generált pont annyi vitát, hogy érdemes ejteni néhány szót az eltűnt fold gomb körül kialakult helyzetről.

Stars fold gomb

Egy nagyon apró módosítás a PokerStars kliensben tavaly év végén érdekes viták kirobbantója lett.

A változás lényege, hogy a terem a fold gomb elrejtésével próbálja megakadályozni azokat a felesleges dobásokat, amikor a játékos még checkelhetett volna. Ez elsősorban a kezdő játékosok számára jelent némi segítséget, akik az elterjedt pop-up figyelmeztetések ellenére is beleszaladnak néha ebbe a hibába.

Első ránézésre a változás hatása a tömegek számára marginális. Nehéz megállapítani, hogy mennyire gyakoriak/rendszeresek az olyan potok, amikor a kezdő feleslegesen dob (habár mindegyikünk látott már hasonlót), és egyértelmű az is, hogy az újak számára minél szórakoztatóbb játékot szeretnénk biztosítani, bosszantó hibalehetőségek nélkül.

Mindazonáltal, egyesek szerint ez a lépés túlzás. Vagy azért, mert semmi jelentősége, vagy azért, mert ezzel a terem felülírja a játék hivatalos szabályait.

Szabályváltozás?

check kopogással

Több érv szól a szoftverfrissítés ellen. Én például úgy vélem, hogy ezzel egy apró szakadék nyílt az online és az offline póker között. Mivel azon a véleményen vagyok, hogy az online póker az élő póker edzőterme, legalább a szabályoknak egyezniük kell. Ha véletlenül eldobod check helyett, az bosszantó, de az első pár alkalom után meg kell tanulnunk erre is figyelni. Aki pedig online a szoftver miatt nem is találkozik a problémával, élőben fogja először megtapasztalni, hogy előfordulhat ilyen is.

Ehhez adódik az edge kérdésköre. Habár inkább marginális tényező, mégiscsak előnybe hozza az ellenfelet, ha egy kezdő játékos elköveti ezt a hibát. A pókerben márpedig azzal keressük a pénzt, ha az ellenfél hibát követ el.

Az előbbi gondolat ellen azzal lehetne csak érvelni, hogy miért ne tartanánk inkább a potban ugyanezt a játékost? Szerintem a legtöbb tapasztalt pókerjátékos inkább azt választaná, hogy a tapasztalatlan játékos jusson el a postflop körig, mintsem dobjon preflop.

Hosszútávú előnyök

poker fold

Az a nagy kérdés, hogy a PokerStars új funkciójának tényleges eredménye, vagyis ha a kezdő pókerjátékosok nem követik majd el annyira gyakran ezt a hibát, hasznos lesz-e a játékra nézve vagy sem? A legrosszabb, amire gondolni tudok, az az lenne, hogy valaki rábeszéli őket arra, hogy valamiért mégiscsak a dobás a jobb az ilyen játékhelyzetekben. Egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy egy hatalmas probléma megoldását látjuk, és hajlamos vagyok azt gondolni, hogy a pop-up kiválóan megfelelt ugyanerre.

Habár maga a változás nem túl jelentős, és tartós hatásokkal sem kell számolnunk általa, azért mindenképp említést érdemel, hogy hosszú ideje ez az első szabályváltozás az online pókerben.

Kíváncsian várom, hogy más termekben is látunk-e majd hasonlót.