Frissítve ekkor: 09 jún 26, készítette:

A kéz olvasása

A póker a hiányos információ és a változó stratégia játéka

Hiányos információ

A sakkal ellentétben, ahol minden információ nyitott, a pókernél hiányoznak azok az információk, melyek a tökéletes döntéshozatalhoz szükségesek. Hiányoznak az információk az ellenfél lapjairól és a következÅ‘ tétkörök közös lapjairól.

Változó stratégia

A Black Jack-nél ugyancsak nem ismerem a jövÅ‘beni lapokat. Azonban valószínűségüket meg tudom határozni (mint a pókernél) és ezen az alapon helyes döntést hozni. A Black Jack-el ellentétben a pókernél azonban van még az „emberi tényezÅ‘" is. KülönbözÅ‘ játékosok másként értelmezik ugyanazon lapokat. Néha még ugyanaz a játékos is másként kezeli ugyanazokat a lapokat, mert a körülmények megváltoztak. Ennek pszichológiai okai lehetnek (a játékos lejtÅ‘n van) vagy játéktaktikai. Az utóbbi erÅ‘s játékosra utal, aki rugalmasan viselkedik és a változó körülményekhez igazodik.

A kéz olvasása

Hogy az információhiányt pótolja, ami a „hiányos információ" jelenségével keletkezik, az erÅ‘s játékos megpróbálja ellenfelét bizonyos kézre ill. a lehetséges kezek skálájára tenni. Ezt a kéz olvasásának hívják. Több ismérv van az ellenfél kezének megbecsülésére. Néhány az ellenségprofilból, a többi a kör menetébÅ‘l vagy az ellenfelek számából származik.

 

A kategóriák

Több alapvetÅ‘ ismérv szolgál az ellenfél jellemzésére. Ezek a játékerÅ‘sség, lazaság, agresszió és a trükkösség. Minden közösség-tagnak, aki utasításainkhoz tartja magát, feszes-agresszív játékstílusa van. Következésképp minden rossz lapot preflop eldob és több idÅ‘t tölt a kézen kívül, mint belül. Ezt az idÅ‘t arra kell használni, hogy az ellenfelet megfigyeljük és kategorizáljuk. Az embernek abban a helyzetben kell lennie, hogy minden ellenfelet a négy alaptípus egyikébe besorolja: feszes-agresszív, feszes-passzív, laza-agresszív és laza-passzív. Haladó játékosok elemzÅ‘-softwaret, mint PokerTracker és Poker Ace használnak, hogy az ellenfél jellemzÅ‘it közvetlenül az asztalra vetíthessék. Ez nagyon segít, mivel a megfigyelés ráfordítását erÅ‘sen korlátozza. Ily módon akár három vagy négy asztalt is lehet játszani. Az elemzÅ‘-softwarerel kapcsolatos információk a Technika-fórumban találhatók.

1. JátékerÅ‘sség

A játékerÅ‘sség az asztal kiválasztásának legfontosabb kritériuma (asztalválasztás). TudvalevÅ‘en a pénz a gyenge játékosoktól jön. A legszívesebben gyenge passzív játékosokat szeretünk az asztalnál, de egy gyenge agresszív játékos (mániás) is nagyon érdekes, mert felénk blöfföli a zsetonjait. Ha a flopon a nyitásomat egy gyenge játékos megadja, akkor kevésbe kell aggódnom, és a turnt újból nyitom, ha fej-fej harcban vagyok vele és javítatlan AK-m van. Megadása a flopon egyszerűen azt is jelenti „van két lapom ".

2. Lazaság

Laza a játékos, ha túl sok kezdÅ‘kezet játszik és postflop gyenge lapokkal túl sokat megad. Kissé laza a 20 % feletti flop-seen mértékkel, laza a 25 % felettivel. A 30 % feletti mérték már mérhetetlenül nyomja az eredményt. A feszes játékos körülbelül az esetek 35 %-ban megy a bemutatásig. A 40 % feletti bemutatóérték már nagyon laza játékost mutat. Ezt a típust nehezen lehet egy speciális kézre tenni. Játszhat pl. preflop 65-öt különbözÅ‘ színben és így sort floppolhat anélkül, hogy azt azonnal észrevennénk. Ez ténylegesen a lazaság egyik csekély elÅ‘nye. A feszes játékost sokkal jobban lehet egy bizonyos kézre tenni, mert Å‘ csak legitim kezekkel van jelen.

3. Agresszió

Poker Tracker az agressziót az agresszió-tényezÅ‘vel (AF) jelzi. Az AF az AF = nyitás + emelés / megadás képletbÅ‘l adódik. 1,5 feletti érték agresszív, 1,0 alatt passzív. ErÅ‘s játékosoknál 1,5 alatti érték is passzív lenne. Azonban ez ritkán fordul elÅ‘. Ha egy passzív játékos a kezét erÅ‘sen (emel) játsza, nagy óvatosság ajánlott. Ha egy agresszív játékos a kezét erÅ‘sen játsza, ez néha szabadlap-emelést vagy félblöfföt jelent magas értékű húzóval.

4. Emelési standard

Az emelési standard a preflop-agresszió szinonimája. Egy jó játékos kezeinek 8 - 12 %-t emeli. Kevesebb, mint 8 túl passzív, több mint 12 % túl agresszív. Sok játékos állandóan agresszív. Vannak azonban olyanok is, akik a flop elÅ‘tt nagyon sokat emelnek és azután inkább passzívan folytatják. Itt tehát pontosan kell behatárolnunk. Ha egy játékos preflop tartózkodó és csak kezeinek 5 %-t emeli, akkor óvatosság ajánlott, ha korai pozícióból emel. AQ ekkor rögtön eldobandó (egyébként ismeretlen ellenfél ellen is). Ha ezzel szemben kezeinek 20 %-t emeli, jelentÅ‘sen túloz. Ilyen esetben AQ-val ráemelnék és általában KQ-val is.

5. Trükkösség

AlapvetÅ‘en a játékosok két típusa létezik: az egyik egyenesvonalúan játszik és a többiek fortélyosan. Agresszív játékosok gyakran meglehetÅ‘sen fortélyosan játszanak és kevésbé egyenesvonalúan. ErÅ‘s kezeiket gyengén játszák és gyenge kezeiket erÅ‘sen (az erÅ‘s és gyenge határozószók itt nem értékelÅ‘en értendÅ‘k) Azonban vannak passzív vagy mérsékelten agresszív játékosok is, akik ugyan soha nem emelnek blöffként, azonban blöffnyitást több ellenfél ellen nyugtalanító flopnál vagy nyugtalanító lap után megkockáztatnak. Ennélfogva a trükkösség és az agresszió két különbözÅ‘ ismertetÅ‘jel. AlapvetÅ‘en érvényes, hogy az alacsony limit-tartományban sok megadóval inkább nyíltan kell játszani (riveren a legjobb kezet kell felmutatni) és a magas limiteknél többet lehet csalárdsággal dolgozni. Ott kevesebb ellenfél van a flopon és ezek készek a gyenge kéztÅ‘l megválni. Blöffölni persze csak azok ellen lehet, akik érzik a veszélyt.

 

A négy alaptípus

1. feszes-agresszív

Ez a nyerÅ‘ játékos stílusa! Az ilyen játékos kevés kezet játszik. Ha azonban játszik és eltalálja a flopot, akkor azt agresszíven játsza, hogy kezét védje. Kevés játékos ellen használja a félblöff eszközét (kivételes esetekben ez tiszta blöff), ha a szituáció ehhez megfelelÅ‘nek tűnik.

2. feszes-passzív

Az úgynevezett „szikla" túl félÅ‘s a pókerezéshez. Egyenesvonalú, fantáziamentes stílust játszik és mindegyik típus közül Å‘ a legjobban olvasható. Mivel csak minÅ‘ségi lapokat játszik, és gyorsan eltűnik a kézbÅ‘l, ha nem talál el semmit, rajta nem sokat lehet keresni. A laza-passzív játékban Å‘ is nyerÅ‘ játékos, mert ott kihasználja ellenfeleinek a nagy hibáit. ErÅ‘sebb játékosokkal szemben azonban semmi esélye. Ha emel, csak kis bankokat nyer, mert kitérnek elÅ‘le. Gyakran vezet, azonban nem kockáztatja meg a nyitást a kézzel. Ily módon értéket veszít és még bankot is néha, mivel gyenge húzókat hagy a kézben játszani. Könnyen blöffölhetÅ‘ és vakjait nem elég energikusan védi

3. laza-passzív

Az úgynevezett megadóállomás minden nyerÅ‘ játékos kedvenc ellenfele. Túl sok kezet játszik és gyenge lapokkal postflop túl mélyen megy bele a kézbe. ErÅ‘s lapjaiból túl kevés értéket hoz ki, mint a szikla. Néha csúfos vereséget szenvedünk ellene rövid ideig ezen mérgelÅ‘dünk. Ez a mérgelÅ‘dés azonban nem helyénvaló. Kezeljétek jól a megadóállomásokat, mert játszani akartok velük. És ne blöfföljetek ellenük. Azaz nyitni csúcs párral, közepes melléklappal kell, mert a gyenge passzív játékos gyakran középsÅ‘ párral vagy alsó párral az egész utat a riverig megadja.

4. laza-agresszív

A legnagyobb érvényesülési vággyal rendelkezÅ‘ típus a laza-agresszív játékos. Túl sok kezet játszik és nagyon sokat emel velük. LehetÅ‘leg minden bankot szeretne megnyerni és egyfajta vereségként tekinti, hogy kiszálljon. Ezért nem olyan könnyű a kézbÅ‘l blöffölni. Egy közepes kézzel nagyon fontolóra kell venni ellene a lehívást a bemutatásig, akkor is ha ugyanazon kézzel a szikla ellen kiszálltunk volna. Gyakran ezzel tiszta blöfföt fog meg az ember. A különösen extrém példányt mániásnak nevezik. Ezek gyakran teljes szeméttel emelnek. Ha az embernek pozíciója van a mániásra, úgy triplázhat tűrhetÅ‘ kezekkel, hogy a mániást elszigetelje (szigetelÅ‘ játék). Ekkor gyakran erÅ‘sebb kezünk plussz pozíciónk van.

 

A licitkör menete

1. Preflop-akció

a) nem emelt bank

Nem emelt bankban a prémiumkezeket rendszerint ki lehet zárni, mert azokat általában preflop emelik. ErÅ‘s ellenfelek ekkor általában közepes és kis párokkal, egyszínű összekötött lappokkal, egyszínű ászokkal, egyszínű magas lapokkal (KTs) vagy magas lapokkal (KJ) vannak a kézben. Nagyon gyenge játékosoknak természetesen mindenük lehet.

b) emelt bank

Az emelt bankban az emelés és a hidegen megadás (nagy vak kivételével) jó kezekre utal. Ilyen esetben nem kell attól félni, hogy a tuti kéz ellen vagyunk, ha ezek T 8-ból állnak.

c) A megadásos emelés

A megadásos-emelés akkor jön létre, ha egy megadó az emelésre ráemel. Ez általában lassan játszott szörnyre (AA vagy KK) utal. Tegyük fel, hogy egy játékos megad, én emelek, mindenki eldobja és a megadó ráemel. Ha AK-val vagy AQ-val a flopot nem találok el semmit, akkor ilyen esetben elbúcsuzhatok a kéztÅ‘l. Igaz, van aki így emel AKs-val vagy AK-kal és így jobb kezet reprezentál. Kár lenne természetesen, ha AK-val egy másik AK-kéz ellen feladnánk. Azonban ez semmit sem használ. Az esetek többségében magas zsebpár van ellenünk. Mi történik, ha AK-val a királyt eltaláljuk? AA és KK ellen így még mindig hátul vagyunk. Feladni? Ezt igy általánosan nem tanácsolhatom. Az embertelen is, hogy csúcs pártól csúcs melléklappal a kezet eldobjuk. AlapvetÅ‘en a lehívás politikát alkalmaznám. Mindamellett sok ember van, akik a megadásos emelést AK-val, AK-kal, QQ-val és JJ-vel alkalmaznák. Egy mániás ezt talán még középsÅ‘ párral is megtenné, mert az emelÅ‘t talán korlátolt optimizmusával AK-ra teszi. Ha a megadásos emelés nagyon passzív játékostól jön, akkor minden ok meg van arra, hogy ne érezzük jól magunkat. Ekkor a csúcspár-csúcs melléklap példában a flopot lehetne emelni és egy ráemelés után letenni a fegyvert. Egy megadás után aztán „kivár turn, megad river", ha Å‘ a rivert kivárja, akkor „kivár turn, nyit river". A „nyit turn, kivár river"-nek az a veszélye, hogy az AK-val is a turnt kivárva emelhetné. Ebben az esetben nem szívesen válnánk meg a kéztÅ‘l. Mindez a fej-fej harcra érvényes. A megadásos emelés sok ellenfél ellen mindig AA-ra vagy KK-ra utal. Kivételes esetek a mániások és a lejtÅ‘sök, akik egyszerűen csak a bankot akarják táplálni.

Itt célszerű a megadásos emelést aktív nézÅ‘pontból is megbeszélni. AlapvetÅ‘en nem ajánlom a megadásos emelést KK-val. Túl nagy a veszély, hogy mindenféle lehetséges ász-kéz játszik akkor. További veszély a vakokból ered. Már többször megértem, ahogy KK-t egy furcsa 2-es pár a vakokból legyÅ‘zött. Az egyetlen szituáció, amiben KK-val korai pozícióban csak megadnám, akkor van, ha mögöttem sok laza-agresszív játékos ülne, akik minden bankot úgyis emelnek. A megadásos emelés kisérlete AA-val már inkább szóba jöhet, mivel felsÅ‘ lapok nem fenyegetnek. A jó alkalom a következÅ‘képpen nézhetne ki: az asztal nagyon feszes, a preflop-emeléseket korai pozícióból nagyon tisztelik, rég nem voltam már benn kézben. Ilyen esetben fennáll a veszély, hogy az emeléssel csak 1,5 kis tétet szedünk be.

2. Flop-akció

Mivel a flopon csak kis tétekrÅ‘l van szó, itt nem kell olyan komolyan venni az akciót, mint a drágább utcákon. Gyakran taktikus csatározás áll be: szondázó nyitások, blöffök, félblöffök, szabadlap-emelések, értékért nyitás/emelés erÅ‘s húzóval (kivételesen nem csetepaté, de nem is kész kéz).

a) Emelés

Ha a flopot szolid játékos emeli, azt tiszteletben kell tartani.

b) Kivárásos emelés

A kivárásos emelés erÅ‘sebb húzás, mint az emelés pozícióban. Így még nagyobb tiszteletet érdemel.

c) Frontnyitás

Ha a játékos (pozícion kívül) több játékosba belenyit, az erÅ‘s kézre utal.

d) A gomb nyitása

Néhány agresszív játékos mindig nyit a gombon, ha elÅ‘tte kivárnak. Ez hasznosítható sérülékeny kezekkel, mint pl. a csúcs pár melléklap nélkül. Tételezzük fel, nekem van Q3 a kis vakban Q T 7 flopnál. A frontnyitás problémás lenne, mert magasabb Q ellen veszíthetnénk és a belsÅ‘ sorhúzókat nem tudnánk lerázni. A legjobb elÅ‘ször kivárni és megvárni, mi jön. Korai nyitó ellen azonnal fel lehet adni. Ha azonban az agresszív gombnyitóig kivárnak, úgy ez jó alkalom a kivárásos emelésre, mert esetleg a legjobb kéz a miénk és minden gyenge húzót 2 téttel állítunk szembe.

e) Megadás hidegen

Ha a játékos az emelést a flopon hidegen megadja (2 tétet egyszerre), több lehetÅ‘ség van:
i) ErÅ‘s húzója van (flösshúzó, nyitott végű sorhúzó).
ii) Gyenge játékos és gyenge húzóval, mint pld. belsÅ‘ sorhúzó, adja meg
iii) Megadja csúcs párral és gyenge melléklappal (inkább gyenge játékosoknál fordul elÅ‘).
iiii) Lassan játszik egy szörnyet, hogy a turnt emelje.

Most a kézolvasás folyamatához: ha nincs flöss- vagy sorlehetÅ‘ség, úgy a i) lehetÅ‘ség és részben a ii) lehetÅ‘ség kizárható. Ha a játékos erÅ‘s, akkor a ii) és iii) lehetÅ‘ség kizárható.

3. Turn-Akció

A floppal ellentétben a turn-ön az „erÅ‘s" valójában is „erÅ‘s"-et jelent. Különösen a nyitást korai pozícióból vagy a kivárásos emelést kell nagyon tiszteletben tartani. Különleges körülmények között a turn-ön is vannak trükkök. Ez magas limiteknél agresszív ellenfeleknél fej-fej harc-szituációkban (esetleg három-kezű is) fordul elÅ‘. A blöffök kivárásos emeléssel és az emelés szabad bemutatásért a profik fegyvertárához tartozik.

 

Az ellenfelek száma

Az ellenfelek száma fontos stratégiai elem. Ha a flopon csak egy vagy két ellenfél van, akkor igazán agresszíven járhatunk el és a blöfföket ill. félblöfföket stratégiánkba bevehetjük. Gyakran nem találják el az ellenfelek a flopot, mert egy pár nélküli kezdÅ‘ kéz csak az esetek egy harmadában képez párt a flopon. Négy vagy több ellenféllel szemben a blöffök értelmetlenek, mivel legalább egy a floppal megbarátkozhat. Sok ellenféllel szemben az ember ezért konzervatívan csak a jó kezeket játsza és a rossz kezeket feladja. Három ellenfél képezi a választóvonalat az agresszív és a konzervatív stratégia között. Itt esetenként kell dönteni.

A kéz olvasásánál a következÅ‘ érvényes: Ha az ellenfél a kezét több ember ellen erÅ‘sen játsza, úgy ez a bank blöffök ellen „védett". Ennek a játékosnak hihetünk. Ha a bank ezzel szemben két-kezű vagy három-kezű, akkor a blöff lehetÅ‘sége nincs kizárva.

A jövÅ‘ben ide példákat illesztek be. Ha ebbe a cikkbe példákat raktok be jó olvasásról, akkor azokat beépítem, ha általános érvényűnek találom Å‘ket.

__________________
Feltétlen olvasni: Stratégiaszekció
Segélykérés: Jegyrendszer