Frissítve ekkor: 09 jún 26, készítette:

A skandináv úsztatás

Bevezető

A tartalomból

  • Miért fontos fegyver az úsztatás a flop utáni játékban?
  • Mikor érdemes úsztatni versenyeken?
  • Hogyan működik az úsztatás az egyes licitkörökben?

Ha tapasztalt cashgame játékos vagy, bizonyára tisztában vagy az úsztatás fogalmával. Alapvetően egy erős pókerkéz nélkül alkalmazott megadásról van szó a flopnál (vagy néha a törnön), mellyel az a célunk, hogy a törnön vagy a riveren ellopjuk a potot. Ez gyakran jobb az emelésnél, hiszen az úsztatással szélesebb kézskálát sugallhatsz.

Az úsztatás (float)

Egy szélsőségesen egyszerű példa következik egy NL100-as partiból:

Egy standard TAG típusú ellenfél 22/18-as statokkal és 80%-os folytatólagos nyitás-gyakorisággal 3$-t nyit CO-ként, te pedig osztóként QdJd-val megadsz. A vakok dobnak.

7c7d5h flop érkezik, és Villain 5$-ral folytatólagosan nyit. Megadsz.

A törnön egy pikk tízes érkezik, és Villain passzol. Most 11$-ral nyitsz, és megnyered a potot.

Amit most a flopnál játszottál, úsztatásnak hívjuk. Túl sok terítési értéked aligha volt, és a javuláshoz mindössze 6 jóra számíthattál (és még néhány backdoor flösshúzóra). Mégis, Villainről olyan képed alakult ki, hogy széles nyitóemelő skálával játszik a CO helyén, gyakran nyit folytatólagosan, és szinte mindig megjátssza a száraz flopokat. Ilyen flopokon a legtöbbször semmije nincs, mivel gyakran emel olyan kezekkel is, mint az A2o, T8s vagy Q9o.

Ennek ellenére sincs értelme a flop nyitásnak, mivel még a közepes jó kézolvasók sem hinnének neked, hiszen drillel vagy fullal egy ilyen flopnál senki sem emel. Villain arra számít, hogy a flopnál minden kész kézzel megadsz. Tehát ha ilyen kezeket szeretnél sugallni, csak az úsztatás jöhet szóba. Amint passzolt a törnön (ezt gyakran meg fogja tenni, mivel pozíción kívül játszik, és azt feltételezi, hogy javultál a floppal), nyithatsz ellene, és elég gyakran fogod elvinni a potot.

Ez azonban még mindig csak a történet fele. Készpénzes játékokban újra meg újra ugyanazokkal az ellenfelekkel kerülsz szembe, ők pedig hamar felfigyelnek úsztatási szokásaidra. Alkalmazkodni fognak, mégpedig úgy, hogy ellőnek egy második töltetet vagy check/raise-t játszanak a törnön, ezért neked is alkalmazkodnod kell. Például azzal, hogy duplán úsztatsz vagy checkbehindot játszol a törnön. Akárcsak a cashgame annyi más eleme, ez a játékmód is az egymáshoz alkalmazkodás végtelen harca.

Úsztatás többasztalos versenyeken

Az MTT-k esetében már más a helyzet. Egyrészt a mezőny nagy létszáma miatt nem akadsz össze sokszor ugyanazzal a játékossal, másrészt a regulárok kevésbé figyelnek a manővereidre, mivel a versenyek általában fullring asztaloknál zajlanak. Mivel a regulárok egyszerre több asztalán ülnek, nem tudják úgy megfigyelni a tendenciákat, mint a készpénzes asztaloknál.

De ami a legfontosabb: a zsetonmennyiségek miatt a versenyeken nincs lehetőséged túl sok kreatív manőverre. Mivel a flopnál legtöbbször csak a pot 4-7-szerese marad előtted, ellenfeleid nem játszhatnak csak úgy check/raise-t sem a törnön, illetve két töltetet sem tudnak ellőni annak reményében, hogy nincs nálad semmi. Csak folytatólagosan nyitni és dobni tudnak. Ha a versenyeken játszott leosztások nagy többségét kielemzed azok közül, ahol a partik terítés nélkül értek véget, te is egyet fogsz érteni azzal, hogy a leggyakoribb ok a check/fold a törnön, miután a flopnál már történt egy folytatólag nyitás.

MTT-ken sok játékos túlságosan fél a kieséstől, ezért erős kéz nélkül nem szeretne all-in menni. A nagy blöffök még a regulárok között is ritkaságszámba mennek. ICM-ről beszélnek és a zsetonok megőrzéséről, annak ellenére, hogy a döntő asztal előtt a legtöbb esetben már nem jelentős tényező az ICM. Ezt sok regulár nem érti. Egyszerűen fit or foldot játszanak a folytatólagos nyitás után. Pontosan itt jön be a képbe az úsztatás.

Gondolkozz el ezen! Gyakran nyitsz folytatólagosan, kezed javulásától függetlenül? Feltételezem, hogy a legtöbben igennel válaszolnak a kérdésre. Még a legtapasztalatlanabb játékosok is hallottak már a folytatólagos nyitások előnyeiről, és pontosan ezért rutinszerűen alkalmazzák ezeket. De gyakran lősz el második tölteteket is? Milyen gyakran blöffölsz a törnön? Ha egyszerre 15 asztalon játszol versenyeket, gyakran feladod a törnön, ha semmid nincs és nem jött be a folytatólagos nyitás? Különösen akkor, ha kevés zsetonod van, a törnön pozíción kívül vagy és már csak a potméret egy-négyszerese van előtted?

Ha a törnön all-in mész vagy bármilyen más módon elkötelezed magad a pot iránt, anélkül teszed ezt, hogy további információkkal rendelkeznél ellenfeled kezéről, azon kívül, hogy a flop előtt és a flopnál is megadott. Ellenfeled valóban nagy erőt mutatott a leosztás során. Tényleg szeretnél blöffölni ellene, és ezzel kockáztatni zsetonjaid nagy részét, esetleg a teljes zsetonmennyiségedet? Úgy gondolom, hogy most a legtöbben nemmel válaszolnának. Ebben semmi kivetnivaló nincs. Sok esetben az a legjobb játékmód, ha emelsz a flop előtt, nyitsz a flopnál, majd a törnön javulás nélkül check/foldot játszol.

Ez a cikk azonban a másik oldallal foglalkozik. A legtöbb játékos - akárcsak te és én - igennel felel a folytatólagos nyitást és nemmel a második töltetet firtató kérdésre - ez a megbízható, nyerő játékosok válasza. A vegasi óriásvillák lakói, akik minden évben hat számjegyű összegeket nyernek online versenyeken, nagyon átlátható játékot játszanak. Folytatólagosan nyitnak, majd a törnön check/fold következik.

Korlátlanul kizsákmányolhatók, ha úsztatunk folytatólagos nyitásaik ellen, majd a törnön ellopjuk a potot. Olyan egyszerű, mint elvenni a nyalókát egy óvodástól. „Skandináv úsztatás”-nak hívom, mivel valamiért a skandináv térség játékosai gyakrabban élnek ezzel a manőverrel.

Most néhány valódi példa következik a közelmúltban játszott versenyeimből.

1. PÉLDA

PokerStars, 55$-os freezeout. Vakok és ante: 200/400/25.

Zsetonmennyiség: 12e effektív

Preflop: Hero is Button with KsQs
Hijack raises 950, CO folds, Hero calls, 2 folds

Flop: (2.675) 2d6hTs (2 Players)
Hijack bets 1.675, Hero calls

Turn: (6.025) 4h  (2 Players)
Hijack checks, Hero bets 3.025, Hijack folds


Elemzés:

Itt a legtöbbször visszaemelnék, de jól kézben tartottam az ellenfelet, a vakok pedig nitjellegű játékosok voltak, tehát megfelelőnek éreztem a helyzetet, hogy csak megadjak. Tudtam azt is, hogy Villain nagyon aktív a flop előtt, de a flop után már visszafogja magát. Nyitóskálája ellen előnyben voltam, a Kxx vagy Qxx flopokon akár all-in is mehetnék, és ha nem javulok, egy úsztatással elviszem a potot.

Ezen a flopon standard úsztatást alkalmaztam: hat jóm van, 13 további lap pedig erős húzót ad (tíz pikk és három bubi). A legtöbb olyan lap, amitől a kezem nem javul, ellenfelem számára is használhatatlan. Ha ő sem talált be semmit, a legtöbb semleges lapra passzolni fog a törnön, így egy nyitással elvihetem a potot. Pontosan így is történt.

2. PÉLDA

Full Tilt Poker, 109$-os freezeout. Vakok és ante: 100/200/25.

Zsetonmennyiség: 7e effektív

Preflop: Hero is Button with 8d7d
MP2 raises 500, 2 folds, Hero calls, 2 folds

Flop: (1.525) Ac5d2h (2 Players)
MP2 bets 950, Hero calls

Turn:(3.425) 9h (2 Players)
MP2 checks, Hero bets 2.025, MP2 folds


Elemzés:

A flop előtt szoros a döntés, a 3-bet és a megadás egyaránt jó. Viszonylag gyakran emeltem vissza, így attól féltem, hogy ellenfelem, aki egyébként tapasztalt profi, laza 4-bet/all-int alkalmaz ellenem. Ezért csak megadok. A flopon újra megadok a nyolcas magaslappal. A törnön kevés olyan lap érkezhet, ami segít ellenfelemen, ha a flopnál nem javult. Ezért a törnön gyakori check/foldra számítok tőle.

Ha ezen a flopon megadok, kifejezetten erős kezet sugallok, mivel tőlem nem sok úsztatásra számít. Tehát nem félek attól, hogy sokszor blöffölne ellenem. Lehetne nálam akár ötös vagy kettes szett, esetleg AJ, AT. Emellett van némi részesedésem a kiváló backdoor húzóimból is. A törnön lyukas sorom lesz, ami teljesen lényegtelen, hiszen ha ellenfelem a várt módon passzol, egyetlen célom, hogy egy nyitással megnyerjem a potot.

3. PÉLDA

Íme egy tényleg egy szélsőséges példa.

Microgaming hálózat, 25€-os rebuy verseny. A döntő asztal buborékszakaszában vagyunk, 11 játékos két asztalnál. Vakok és ante: 1500/3000/300.

Zsetonmennyiség: 210e (az átlagos zsetonméret 85e körül van).

Preflop: Hero is Button with 4d3d
Hero raises 6.500, SB folds, BB raises 23.500, Hero calls

Flop: (50.300) 9c7d6h (2 Players)
BB bets 31.200, Hero calls

Turn: (112.700) 6d (2 Players)
BB checks, Hero bets 53.700, BB folds


Elemzés:

Toronymagas chipleader vagyok a versenyen. A megadás nem jó a flop előtt, mivel ellenfelem emelése túl nagy. De Villaint már ismertem, és tudtam, hogy AQ vagy AK kezekkel választ ilyen emelésméretet, a nagyobb párokkal kisebbet emel. Szinte biztos voltam benne, hogy a 3-betje nem blöff volt, mivel erre általában képtelennek tűnt, és biztos voltam benne, hogy nem lehet nála magas pár.

Tehát a flop alapján könnyedén megsejthettem, hogy javult-e vagy sem. Ezért jutott eszembe, hogy egy úsztatással itt nagy potot söpörhetek be. Végül is sok törnnél fel kell adnia, ha nem javul. Emellett zsetonmennyisége alapján túl sok vesztenivalója volt ahhoz, hogy pont egy olyan ellenfél ellen blöfföljön, aki tényleg árthat neki – főleg egy olyan őrült finn ellen, mint én.

Ez a flop nem ideális egy úsztatásra, mivel ez a húzónehéz asztal valamilyen módon segíthetett neki, de ebben az esetben biztos voltam abban, hogy nem javult. Ha mégis fölépárt tartana, a törnön bizonyára nyit majd. Ha nem javult, passzolni fog. Volt egy lyukas sorom is, négy jó persze nem a világ, de mégis némi bónusz.

Miután passzol a törnön, elég zsetonnal nyitok, hogy dobásra kényszerítsem (lényegében csak dobhat vagy all-in mehet, mivel a törnnél már kevés zseton maradt előttünk. Ha mégiscsak all-in menne, még dobhatok, és használható zsetonmennyiségem marad). Ebben az a trükk, hogy Villainnek az összes zsetonjáról kell döntést hoznia a törnnél. A döntő asztal buborékjából és a saját zsetonmennyiségemből adódó nyomás miatt ellenfelemről soha nem feltételeztem, hogy őrült blöffre is képes lehet.

A skandináv úsztatás – licitkörről licitkörre

Pontosan hogyan működik egy sikeres skandináv úsztatás? Pontosan így, licitkörről licitkörre.

A flop előtt

Néhány tényezőt figyelembe kell venned, mielőtt belefognál.

Villainről kialakult képed

Soha ne úsztass olyan ellenfelek ellen, akiknél úgy tűnik, hogy hiányzik a szoftverből a dobás gomb. Sok játékos egyszerűen túlságosan szeret blöffölni, és csak licitál, licitál és licitál. Ne felejtsd el, hogy ellenfeledet arra szeretnéd rávenni, hagyja abban a licitálást, hogy ellophasd a potot. Ha szívesen lő ki kettő vagy akár három töltetet, az úsztatás rengeteg pénzedbe fog kerülni.

Abban is biztosnak kell lenned, hogy ellenfeled nyitóemelő skálája széles, hiszen a 77+, AJ+ skála ellen nem túl kellemes úsztatni, de az 54s+, 76o+, QTo+, Ax, 22+ ellen már annál inkább. Ha ez adott, ellenfeled flop utáni játékában is ismerned kell néhány tendenciát. Ha használsz HUD-ot, ellenőrizd a folytatólagos nyitásokra vonatkozó értéket. A regulárok túlnyomó része az esetek 70%-ában folytatólagosan nyit (és igazuk is van, mert túl kevés ellenfél alkalmaz úsztatást).

Villain agresszivitásának gyakorisága a későbbi licitkörökben

A legtöbb játékos agressziójának gyakorisága jelentősen csökken a törnön. Számodra ők az ideális ellenfelek. Az is jó ötlet, ha kideríted, hogy ellenfeled regulár-e. Hiszed vagy sem, a legtöbbször jobb lesz, ha az. Minél több asztalnál játszik, annál jobb. Rengeteg olyan 12 asztalon játszó regulár van, akiket egész nap úsztatok, és soha sem alkalmazkodnak, mert túlságosan el vannak foglalva azzal, hogy a többi asztalnál nyomogassák a gombokat.

Természetes az sem jó, ha világklasszis ellenfeleid vannak, hiszen a legjobb MTT játékosok annyira jól játszanak a flop után, hogy alig akad ellenük nyereséges manőver. De még a nagyra tartott regulárok közül is soknak van hiányossága, hiszen nem védekeznek az úsztatás ellen. Ha találkozol egy 70%-os ROI-val rendelkező regulárral, átlagosan 30$-os nevezési díjjal rendezett versenyeken, és van megfelelő mintaméreted hozzá, könnyen lehet, hogy ideális alanyra leltél egy úsztatáshoz.

A mögötted ülő játékosok pozíciója és tendenciái

A flop után pozícióban kell lenned ellene, és előnyös, ha ellenfeled belső vagy hátsó pozícióból nyitott (hogy skálája minél szélesebb legyen). Az is fontos, hogy lehetőleg minél közelebb ülj az osztó pozícióhoz. Ha nem te vagy az osztó, bizonyosodj meg róla, hogy a mögötted ülő játékosok feszesek, és ritkán blöffölnek visszaemeléssel. Ha valószínű, hogy a mögötted ülők közül valaki megad vagy 3-betet alkalmaz, akkor úsztatás-kísérleted máris kudarcba fulladt, mielőtt egyáltalán elkezdődött volna. Ilyenkor csak a zsetonjaidat pazarolod, ha marginális kezekkel adsz meg a flop előtt. Győződj meg arról is, hogy a vakok nem shortstackek, akik egy 3-bettel all-in mehetnek.

Zsetonállások

Legalább 30BB-re szükséged lesz. Vannak esetek, amikor 25 BB is elég a megadáshoz, de ezt csak olyan játékhelyzetekben javasolnám, amikor ideális feltételek között játszol nagyon kiszámítható ellenfelek ellen. 20-25 BB-vel a flop előtt inkább az all-int érdemes fontolóra venned, ha ellenfeled széles skálával nyitóemel. Képzeld el előre a leosztás menetét:

Mekkora lesz a pot a flopnál? Például ellenfeled 2,5 BB-t emel, te megadsz és mindenki más dob. A vakokkal és az antékkal együtt a potban körülbelül 7,5 BB lesz. Ha az elején csak 20 BB-d volt, nem marad elég mozgástered a flop után, mivel ellenfeled a folytatólagos nyitásával elkötelezi magát, és már nehezen válik meg a közepes pároktól vagy ehhez hasonló kezektől.

Kezdőkezed

Kezdőkezed nem annyira fontos, mint a többi tényező, de természetesen érdemes olyan kezet tartanod, amivel jó esélyed van javulni a flopon (ilyenek például az egyszínű kapcsolódó lapok és az alacsony párok). Kerüld a szemétkezeket, és az olyan kezdőkezeket is, amelyek szörnyű fordított feltételes esélyekkel rendelkeznek (például: A2o). Gyenge top párral semmiképpen sem szeretnél all-in menni, ha a ritkán fellépő helyzetben mindketten top párra javultatok.

Tehát megjegyezheted a következőket:

  • Ha nem rendelkezel legalább 30BB-vel, ne adj meg.
  • Ha nem vagy biztos abban, hogy ellenfeled nyitóemelő skálája széles, ne adj meg.
  • Ha fogalmad sincs arról, hogyan játszik a flop után, ne adj meg.
  • Ha azt gondolod, hogy tilten van, esetleg több licitkörön keresztül blöffölhet vagy kiemelkedően jó, szinte gondolatolvasó regulárról van szó, ne adj meg.
  • Ha ellenfeled hatalmas hal, aki semmilyen asztalnál nem válik meg ász magas kezétől, ne adj meg.
  • Ha 72o-t tartasz, ne adj meg (legalábbis ne túl gyakran).
  • Ha mögötted olyan játékosok ülnek, akik szívesen játszanak squeeze-t vagy szeretnek megadni, ne adj meg.

De:

  • Ha egy több asztalon játszó regulár mögött ülsz, és minden körülmény ideálisnak tűnik, rajta, adj meg ellene! Meg fogsz lepődni, hogy milyen gyakran működik.
Flop
A flopmintázat

Nagyon fontos. Ha teljesen elhibáztad a flopot, és a mintázat nagyon húzónehéz (például KJ8 flösshúzóval), legtöbbször az lesz a legjobb megoldás, ha feladod eredeti tervedet, és egyszerűen dobsz. A húzónehéz flopokkal az a baj, hogy ellenfeled gyakran javul velük, vagy húzót tart hozzá.

Ha kevés zsetonnal rendelkező játékosok tartanak húzókat, szinte mindig all-in mennek a törnön, attól függetlenül, hogy javultak-e. Ezért mindenképpen el szeretnéd kerülni, hogy a törnön check/all-in lépést kapj, ezzel a lehető legtöbbet elveszítve egy olyan leosztásban, ahol a terítést sem fogod látni.

Ha ellenfeled kész kezet tart húzónehéz flopnál, gyakran húzóra fog tenni, és a törnön ő is all-in megy. Ráadásul, ha kész kezed lett volna a flopon, all-in mentél volna, ha alkalmas erre. A megadás gyengeséget jelent, és arra ösztönözheti ellenfeledet, hogy lyukas sorokkal vagy fölélapokkal nyisson a törnön.

Úsztatásra ideálisak az alacsony szivárvány flopok, mint a 642 vagy a 843, az egy magas és két alacsony lapot tartalmazó flopok, mint a Q52 vagy az A64, és a páros flopok, mint például a 833. Vedd figyelembe, hogy a száraz flopokon teljesen lényegtelen, hogy javultál-e.

Ha például A22 érkezik, és megadod a folytatólagos nyitást, mit csinálhat ellenfeled a skálája nagy részével? Olyan erős kezeket, mint a 99 vagy a KQs egyszerűen dobnia kell a törnön, mivel azt sugallod, hogy ász van nálad, és nem szeretnéd eldobni. Pontosan ezért a 87s-hez hasonló kezdőkezekkel én mindig úsztatok az Axx flopokon. A flopmintázattól függetlenül úsztatás előtt tedd fel magadnak a következő kérdést: “Vajon javult az ellenfelem?”.

A mögötted ülő játékosok

Mindenki dobott a flop után? Ha egy harmadik játékos is potban van, felül kell vizsgálnod úsztatásod standard menetét. Alkalomadtán így is úsztathatsz, de ehhez kedvező flopmintázat kell, és jól kézben kell tartanod ellenfeleidet. A három résztvevős úsztatáshoz jó például az a helyzet, amikor egy regulár megad vakpozícióból, és Axx flop érkezik. A regulárok a fordított feltételes esélyek miatt nem adnak meg pozíción kívül gyenge ászokkal, az erős ászokkal pedig visszaemelnek, ezért szinte kizárt, hogy ász van náluk.

Ha a preflop agresszor folytatólagosan nyit, és egy A82 flopon megadsz, a vakpozícióban ülő játékos szinte mindig dobni fog, kivéve, ha 88 vagy 22 van nála. A preflop agresszor szemében még erősebbnek tűnik majd az úsztatás, mivel a coldcall mellett döntöttél, annak ellenére, hogy még egy játékos cselekedhet mögötted.

Mennyire kapcsolódik a kezed a flophoz?

Például ha 87s lapokkal szeretnél úsztatni, és 652 flop érkezik a neked kedvező flösshúzóval, akkor igazi részesedésbombát tartasz, ami minden kéznél nagyobb részesedéssel bír, de a kész kezed mégiscsak nyolcas magas. Itt jobb all-in menni vagy raise/callt játszani, hogy maximalizáld a dobási részesedést. Néha erős top párod is lesz KQ-val egy Q65 flopon. Zsetonmennyiségtől függően jobb lehet emelni, hogy a flopon all-in kerülj, ezzel védve kezedet a rossz törnlapoktól.

Törn

A törnön sokkal egyszerűbb játszani, mint az eddig felsorolt licitkörökben, mivel minden azon múlik, hogy ellenfeled passzol-e. Ha egy nyitással elkötelezi magát, nálad pedig nincs erős kéz, természetesen dobnod kell. Ha követted az előző licitkörökhöz adott utasításaimat, és ellenfeledről alkotott képed helytálló, valószínű, hogy egyszerűen csak peched volt. Háromból kétszer nem javult az asztallal, és egyszerűen check/foldot játszik, de most úgy tűnik, erős keze van.

Ha passzol (és elég gyakran kell így tennie, máskülönben elsősorban te hibáztál el valamit), akkor szinte mindig nyitnod kell. De mint mindig, itt is vannak kivételek. Most néhány olyan játékhelyzet következik, ahol el kell térned az eredeti tervtől:

A törnön fölélap érkezik a flophoz

Ez főleg az ászra érvényes, és az olyan esetekre, amikor ellenfeled még nem kötelezi el magát a licitjével. Még a legtöbb egyenesen játszó regulár is nyitni fog, ha ász kerül az asztalra, javulástól függetlenül. Például ha a flop Q42, és te 87o-t tartasz, ellenfeleid gyakran fognak folytatólag nyitni, és a törnön check/foldot játszani, de ha egy ász érkezik a törnön, újra nyitni fognak, hogy ászt sugalljanak. Tudják, hogy egy dámát valószínűleg el fogsz dobni, de egy olyan kéztől, mint a 88, szinte biztosan megválsz.

Emellett elég sok zseton is kell, hogy az esetleges river passz után még nyitni tudj, ha úgy döntesz, jók nélkül is úsztatsz még egyszer a törnön. Egyértelmű az is, hogy ilyenkor néhány jó, például egy lyukas sor segíthet a döntésben. Ha nem rendelkezel elég zsetonnal ahhoz, hogy körülbelül potmérettel nyiss, miután ellenfeled passzolt a riveren, ne válaszd ezt a játékmódot.

Villain passzol, és terítési értékkel rendelkezel egy veszélytelen asztalon

Tegyük fel, hogy 88-at tartasz 9422 asztalon, flösshúzók nincsenek. Szinte mindig nyerő leszel, ellenfeled pedig 2-6 jóban bízhat a javuláshoz. Természetesen nyithatsz is, hogy ezzel kiegyensúlyozd a skáládat, de tényleg nem kell.

Főleg akkor vedd fontolóra a checkbehind lehetőségét, ha még a pot háromszorosánál több zsetonod van, és ellenfeled a check/raise lépéssel képes eldobatni veled a legerősebb kezet. Olyan játékosok ellen, akikkel gyakran játszom, a kiegyensúlyozás miatt mindig nyitnék a törnön, mivel ilyen erős kezet nem szeretnék úgy megmutatni a terítésnél, hogy nem nyitottam vele a törnön. Ha nem így teszek, felfigyelnének rá, hogy a törn nyitóskálám az úsztatás és a szörnyek között polarizált, és ennek tudatában büntetnék az úsztatás-kísérleteimet.

Az asztalmintázat erősen megváltozott, Villain pedig ideális zsetonmennyiséggel passzol egy check/raise lépéshez

Képzeld el, hogy egy nagyon szép, T22 flop érkezik, te pedig 87o-val úsztatsz. A törn egy bubit és flösshúzót hoz, ellenfeled pedig közel négy potnyi zsetonnal passzol előtted. A flopnál nem feltétlenül javult, de egy ilyen törn után a KQ-hoz hasonló kezekkel vagy egy flösshúzóval rengeteg jója lehet.

Ha valaki tökéletes check/all-in zsetonmennyiséggel (3-4 potnyi zseton) rendelkezik, gyakran fog a nyitás helyett check/raise-t játszani a törnön. Milyen kezekkel tudsz egy ilyen törn esetén nyitni, majd megadni egy all-int?

Valószínűleg se bubi, se tízes nem lesz nálad, mivel ezek a kezek gyakran már a flop előtt agresszív játékot követelnek meg tőled. Valószínűleg kettes sincs nálad, mivel a flop előtt eldobnál minden olyan kezet, amiben kettes van. Figyelmes kézolvasók arra a következtetésre fognak jutni, hogy csak úsztatást sugallhatsz, és ha vannak jóik arra az esetre, ha mégis csak van valamid, a törnön check/all-int fognak játszani ellened. Vedd figyelembe azt is, hogy a check/all-in megtévesztés és érték szempontjából is jobb választás ellened, mint a nyitás.

River

Ha duplán úsztatsz, a következő a küldetésed: nyiss, ha passzol, és dobj, ha nyit, amikor nem javultál. Érdekes lesz azonban a helyzet, ha ellenfeled a törnön check/callt játszott. Ebben a helyzetben általában már csak egy potnyi zsetonod marad. Az, hogy most mit kell tenned, teljesen a rivertől, és az ellenfeledről szerzett ismereteidtől függ. Erre a ritka esetre lehetetlen pontos tanáccsal szolgálni. Próbálj meg elgondolkozni azon, hogy a skálája nagy része kiállna-e egy nyitást a riveren. Úgy sejtem, hogy az összes river közel 65%-ánál nyitok, és körülbelül 35%-ban feladom. Mindezek ellenére összegyűjtöttem néhány irányelvet:

Mikor nyiss?
  • Ha a riverlap fölélap az asztalhoz, és ellenfelednél nem valószínű ilyen.

    Képzeld el, hogy 922 flopnál úsztatsz, a 4-es törnlapra nyitsz, ő megadja, majd a riveren tízes, bubi, dáma vagy király érkezik. Itt szinte mindig nyitnod kell. Ha a river egy ász, újra ellenfeled kiismerésére kell hagyatkoznod, és valószínű, hogy ez a legnehezebb játékhelyzet. Ellenfeled makacsul tolhat egy AK-t vagy valami hasonlót a riverig, de olyan kezet is tarthat, mint a 33, amit minden bizonnyal dobni fog. Általános szabály: minél félelmetesebb a river, annál inkább fordulj a licit felé.

  • Ha a river kiegészíthet egy flösshúzót, ellenfeled pedig passzol.

    Tegyük fel, hogy 822 flop érkezik, majd a törnön egy hetes flösshúzóval (ellenfeled check/callt játszik), és a riveren egy bubi, ami kiegészíthetett egy flösshúzót. Ha ellenfeled passzolt, egy all-in az esetek túlnyomó részében sikeres lesz. Ellenfeled csak nehezen javulhatott flössre ezzel a lappal, mivel már egy második töltetett kilőtt volna a törnön, de ha mégis a check/callt választja (ami a lehető legrosszabb játékmód), a riveren általában már akkor is donkbet/all-int játszik a kész flössel.

Mikor ne nyiss?
  • Ha a river semleges lap.

    Főleg akkor ne, ha ezzel pár kerül az asztalra. Alapesetben ellenfeled check/foldot játszik a törnön, ha nem javult. Ha mégis check/callt játszana, nem valószínű, hogy egy olyan riverre kiszáll, ami semmilyen módon nem változtatja meg az asztalmintázatot.

  • Ha ellenfeled szokatlanul sokáig gondolkodik, mielőtt passzol.

    Ez egy általános árulkodó jel, melyre az időzítés alapján következtetünk (timing tell): ha egy játékost már nem érdekel annyira a saját keze (például megad a törnön fölélapokkal és sorhúzóval, majd nem javul, így check/foldot szeretne játszani), jellemzően gondolkodás helyett gyorsan passzol.

    Szerintem ez egy pszichológiai tényező. Részben azért, mert már a következő leosztást várják, hogy újra zsetonokat gyűjthessenek, részben pedig azért, mert szociálisan kellemetlen zsetonokat veszíteni. Szégyellik magukat miatta, és azt szeretnék, hogy minél hamarabb véget érjen a leosztás. Tehát ha valaki sokáig gondolkozik, ez annak jele lehet, hogy a dobás és az all-in között próbál választani. Legalábbis érdekli még a leosztás. Persze ez nem annyira fontos, mint a cikkben felsorolt többi szempont, és ha abból indulsz ki, hogy ellenfeled nem javult, azt tanácsolom, hogy akkor is menj all-in, ha félelmetes river érkezik. De ezt a szempontot sem érdemes figyelmen kívül hagynod.

Összegzés

Egy verseny késői szakaszában a játék nagy része a zsetonmennyiségek szabta szabályoknak van alárendelve. Leggyakrabban csak 3-bet/callt, illetve 3-bet/all-int játszol a flop előtt vagy dobsz. 30 BB körüli zsetonmennyiséggel megadni nem jó, ha nem vagy nagyon jó a flop utáni játékban, hiszen fit or fold stratégiával csak zsetonjaidat osztod szét a többiek között.

De ha tudod, hogy milyen manővereket alkalmazhatsz a flop után, többször is megadhatsz a flop előtt, hogy ezzel nehéz döntések elé állítsd ellenfeleidet. Szerintem az úsztatás az egyik legfontosabb flop utáni fegyver egy versenyjátékos eszköztárában, annak ellenére, hogy ez a játékmód eddig még nem kapott elég figyelmet. Remélem, a cikk bepillantást engedett az úsztatás világába, így magad is kipróbálhatod a leírtakat feszes, gyenge regulárok ellen. Ha bármi kérdésed lenne, itt rendelkezésedre állok.


flop utáni