Négy alaptáblázat a push-or-fold szakaszhoz
Bevezetés
A tartalomból:
- Mikor menj all-in?
- Mikor adj meg egy all-int?
A push-or-fold szakasz a verseny messze legösszetettebb szakasza. Mikor mondjunk all-int és mikor szálljunk ki? Egy idő után kénytelen vagy intenzíven foglalkozni az erre a játékrészre vonatkozó stratégia matematikai alapjával, az ICM-el (Independent Chip Model).
Ennek könnyebb megértéséhez készítették el szoftverfejlesztőink az ICM Trainert, amely könnyed, játékos módon vezet rá arra, mikor melyik döntés a helyes.
Érthető, ha kezdetben kissé tanácstalanul állsz a komplex ICM-anyag előtt, és szeretnél valami konkrétumot is, ahogy más játékvariációknál. Ezért SNG-szakértőink a 2006-os német bajnokkal, Florian "Morgoth" Langmann-nal együttműködve elkészítettek négy táblázatot, amelyek segítséget nyújtanak abban, hogy mikor milyen kézzel kellene all-int mondani és mikor nem.
Alacsonyabb limiteknél, és éppen a tanulás első szakaszában jelentős előnyre tehetsz szert az ellenfeleiddel szemben a táblázatok segítségével, hosszú távon azonban nem helyettesíthetik az ICM tanulmányozását.
A négy táblázatnál négy szituációt különböztetünk meg:
- Még senki nem szállt be előtted a játékba. Ekkor alkalmazzuk a push-táblázatot.
- Előtted már szálltak be játékosok, annak nincs jelentősége, hogyan. Ilyenkor alkalmazod a három ún. rebound-táblázatot, amelyeket a pozíciód szerint különböztetsz meg.
LETÖLTÉSEK
PokerStrategy push-or-fold táblázat pdf formátumban
Push-táblázat, ha mindenki kiszállt előtted
A táblázatot, akkor használjuk ha még senki nem szállt be előttünk vagy ha 13 BB vagy annál kevesebb zsetonod van, vagy utánad minden ellenfélnek 13 BB vagy annál kevesebb zsetonja van.
A táblázat felépítése viszonylag egyszerű. Az első oszlopban a megjátszható kezeket látod. A fejlécben a lehetséges pozícióid vannak felsorolva. Ha tehát megvan a kezed és a pozíciód, akkor megtalálod a helyzetedre vonatkozó megjegyzést.
Majd 4-13-ig számokat találsz. Mint ahogy már sejtheted, ezek a számok azt adják meg, hány nagy vaktétig mondhatsz all-int az adott pozícióban. Ha pl. 5-ös áll ott, az azt jelenti, hogy akkor mondhatsz all-int, ha neked vagy pedig utánad minden ellenfelednek 5 BB vagy ennél kevesebb zsetonja van. Ha pl. neked és egy utánad következő ellenfélnek 6 nagy vaknyi zsetonja van, akkor kiszállsz.
Push-táblázat első beszállóként:
| Kezed | Korai pozíció | Belső pozíció | CO | Osztó | Kisvak |
| AA - 99 | 13 | 13 | 13 | 13 | 13 |
| 88 - 66 | 10 | 13 | 13 | 13 | 13 |
| 55 - 22 | 8 | 10 | 13 | 13 | 13 |
| AKs, AKo, AQs, AQo | 13 | 13 | 13 | 13 | 13 |
| AJs - ATs | 8 | 13 | 13 | 13 | 13 |
| A9s - A2s | 5 | 7 | 10 | 10 | 13 |
| AJo, ATo | 7 | 8 | 11 | 13 | 13 |
| A9o - A2o | 5 | 5 | 7 | 9 | 13 |
| KQs - K9s QJs - Q9s JTs, J9s, T9s |
8 | 10 | 13 | 13 | 13 |
| K8s - K4s Q8s J8s, T8s, 98s |
5 | 6 | 8 | 9 | 13 |
| KQo - KTo QJo - QTo JTo |
5 | 8 | 10 | 10 | 13 |
| Q7s, Q6s | 4 | 5 | 6 | 7 | 13 |
| 97s, 96s 87s, 86s 76s, 75s 65s |
4 | 5 | 6 | 7 | 13 |
Rebound-táblázat, ha előtted beszállt valaki
Az úgynevezett rebound-táblázatok azt mutatják, hogy mikor mondhatsz all-int, ha előtted már egy játékos beszállt a játékba. Hogy emelt vagy nem, az itt mindegy. Számodra csak egy kérdés döntő: all-int mondjak?
Erre a rebound-táblázat ad választ. Itt három szituációt különböztetünk meg:
- nem vak pozícióban vagy
- kisvak vagy
- nagyvak vagy
Itt is a bal oldali oszlopban találod a megjátszható kezeket. A fejlécben annak a játékosnak a pozícióját találod, aki elsőként szállt be a kézbe. A mezőkben pedig a nagy vakok számát találod, hogy maximálisan hány nagy vaktéttel szabad rendelkezned ahhoz, hogy az all-ined nyereséges lehessen.
Összefoglalva tehát: a rebound-táblázatok fejlécében pozíciókról szóló információk vannak, és annak a játékosnak a pozíciójára vonatkoznak, aki elsőként szállt be a kézbe. Előzőleg a push-táblázatok fejlécében viszont a te pozíciódat adtuk meg, mivel ott te vagy az első játékos a kézben.
Rebound-táblázat nem vak pozícióban:
| Kezed | Korai pozíció | Belső pozíció | CO |
| AA - JJ | 13 | 13 | 13 |
| TT, 99 | 8 | 9 | 11 |
| 88, 77 | - | 5 | 7 |
| AKs, AKo | 13 | 13 | 13 |
| AQs, AQo | 8 | 9 | 11 |
| AJs, ATs | - | 6 | 9 |
| AJo | - | 5 | 7 |
| ATo, A9o | - | - | 6 |
Rebound-táblázat kisvakban:
| Kezed | Korai pozíció | Belső pozíció | CO | Gomb |
| AA - JJ | 13 | 13 | 13 | 13 |
| TT, 99 | 9 | 13 | 13 | 13 |
| 88, 77 | - | 7 | 11 | 13 |
| 66, 55 | - | - | 5 | 8 |
| AKs, AKo | 13 | 13 | 13 | 13 |
| AQs, AQo | 9 | 13 | 13 | 13 |
| AJs, ATs | - | 7 | 13 | 13 |
| AJo | - | 6 | 11 | 13 |
| ATo, A9s | - | 4 | 8 | 10 |
| A8s - A4s A9o - A7o |
- | - | 4 | 6 |
| KQs, KJs, KQo | - | - | 4 | 6 |
Rebound-táblázat nagyvakban:
| Kezed | Korai pozíció | Belső pozíció | CO | Gomb | Kisvak |
| AA - JJ | 13 | 13 | 13 | 13 | 13 |
| TT, 99 | 10 | 13 | 13 | 13 | 13 |
| 88, 77 | - | 8 | 13 | 13 | 13 |
| 66, 55 | - | 5 | 8 | 10 | 13 |
| 44, 33 | - | 4 | 5 | 6 | 7 |
| AKs, AKo | 13 | 13 | 13 | 13 | 13 |
| AQs, AQo | 10 | 13 | 13 | 13 | 13 |
| AJs, ATs | - | 8 | 13 | 13 | 13 |
| AJo | - | 7 | 13 | 13 | 13 |
| ATo, A9s | - | 6 | 10 | 13 | 13 |
| A8s - A4s A9o - A7o |
- | 3 | 6 | 8 | 13 |
| A3s, A2s A6o - A2o |
- | 2 | 5 | 6 | 8 |
| KQs, KJs, KQo | - | 4 | 5 | 8 | 13 |
| KTs, K9s QJs KJo, KTo |
- | 3 | 4 | 6 | 10 |
Összefoglalás
Töltsd le a PDF-fájlokat, és nyomtasd ki, hogy a játék során mindig kéznél legyenek. Az elején, mint ahogy már említettük, nagy előnyt fog majd jelenteni ellenfeleiddel szemben a kisebb nevezési díjú SNG-kon.
Figyelj mindig arra, hogy tartsd magad a nagy vakok számát meghatározó előíráshoz. A táblázatok mögött komplex matematikai számítások és stratégiai megfontolások állnak, úgyhogy tekintsd ezt nagyon hasznos és fontos dolognak.
„Á, egy nagyvakkal több vagy kevesebb nem oszt, nem szoroz!" - ez nem helyes hozzáállás, és nemkívánatos mellékhatásokhoz vezethet. Ne térj el a táblázatoktól, amíg nem konkrét tudásra alapozva hozod meg az eltérő döntésedet.
Hosszú távú célod ugyanis természetesen az, hogy „kinődd" a táblázatokat, és el tudd dönteni magadtól, hogy mikor és mit teszel: milyen ellenfél ellen, milyen szituációban, milyen döntést hozol, és miért.
| LINKEK | |||||||
|
|||||||
