Frissítve ekkor: 09 jún 26, készítette:

Hogyan játssz Double or Nothing-ot?

Bevezetés

A tartalomból:

  • A DoN előnyei és hátrányai
  • A DoN egyes fázisai
  • Hogyan verheted a DoN-t?

Az emelkedő díjazási struktúra helyett, amely a klasszikus Sit and Go-kra, vagy akár a sokasztalos versenyekre jellemző, itt vagy visszajár a dupla buy-in, vagy semmit sem kapsz. Ezért ezt inkább egy selejtezőhöz lehetne hasonlítani, és ehhez hasonlóan is kell ezeket játszani. Itt tehát nem kell az első három közé kerülnöd ahhoz, hogy pénzes helyezésed legyen. Már az is elég, ha bekerülsz a legjobb 5 játékos közé, mivel egy 10 résztvevős DoN-nál az első öt játékost fizetik ki.

Itt tehát még fontosabbá válik a túlélés, mint egy normál SnG-ben. Ehhez minden bizonnyal előny a nagy letét, de ennek ellenére nem nyersz azzal semmit, ha akkora letéted is van, amivel lazán megszerezhetnéd az 1. helyezést, hisz emiatt nem érhetsz el további részesedést a díjalapban, ill. magasabb kifizetési fokozatot. Mindezek a tényezők bizonyára megkönnyítik a játékot a DoN-ban, azonban más gondolkodási módot is követelnek tőled.

Cikkünkből megismerheted a DoN előnyeit és hátrányait, és olyan stratégiát kapsz, mellyel nyereségesen játszhatsz. Eközben megtanulhatod, hogyan játszd a DoN egyes fázisait, és mi a döntő különbség egy normál SnG-vel szemben.

Itt jegyezzük meg, hogy ez a cikk csupán a fullring DoN-ra korlátozódik, és nem tárgyalja a shorthanded DoN-t.

Mielőtt belevetnéd magadat a cikkbe, legyél tisztában azzal, hogy alapvetően hogyan kell játszani egy Sit and Go-t. Különösen azt hasznos tudnod, hogy milyen kezeket melyik pozícióból lehet megjátszani, valamint az, hogy az SnG-k egyes fázisai hogyan hatnak ki a játékmódodra. Ezen kívül jó, ha már foglalkoztál az Independent Chip Modellel (röviden: ICM).

Ajánlatos tehát, hogy olvasd el és tanuld meg a kezdő és bronz cikkeket. Jó, ha ismered az ezüst cikkeket is, de az ICM-ről szóló cikket leszámítva ezek nem feltétlen szükségesek.

Milyen előnyei és hátrányai vannak a Double or Nothing-nak?

Akárcsak a póker összes változatának megvannak a saját előnyei és hátrányai, a DoN-nek is vannak teljesen sajátos vonásai. A következő fejezetben megismerkedhetsz a Double or Nothing előnyeivel és hátrányaival. Ez segíteni fog abban, hogy felismerd, vajon a DoN alkalmas változat-e számodra, vagy játszd inkább a normál Sit and Go változatot.

A Double or Nothing előnyei
  • Bármelyik az első 5 hely közül pénzt hoz neked. Eltérően a normál fullring SnG-től, ahol be kell kerülnöd az első háromba, a DoN-ban elegendő neked ehhez valamelyik helyezés az első 5-ből.
  • Elegendő a stabil és egyszerű ABC-póker ahhoz, hogy pénzhez juss. A legtöbb ellenfeled túl sok kezet játszik meg, és így szükségtelenül szórják el a zsetonjaikat. Te ezzel szemben feszes maradsz, és megvárod a jó kezeket, s így természetesen azt is, hogy az ellenfeleid kölcsönösen kiszórják egymást a játékból.
  • Mikor még a karriered kezdeténél tartasz, a DoN a sok rossz játékos és az egyszerű játékmód miatt alkalmas arra, hogy felépíthesd magadnak a magasabb buy-inekhez szükséges bankrollt, vagy akár a normál SnG karriert. Egyszerűen játssz addig, amíg szert nem tettél egy megfelelő bankrollra valamelyik általad előnyben részesített játékfajtához, vagy el nem érkeztél egy olyan limitre, ahol már igazán kifizetődik a játék.
  • A DoN nagyon jól alkalmas a sokasztalos játékra és a kezdők számára. A feszes játékmódunk miatt kevés nehéz döntést kell meghoznunk. Ha viszont még az elején tartasz, akkor korlátozd még az asztalaid számát, és fordítsd a szabad időt az ellenfeleid megfigyelésére. Minden egyes lejátszott DoN-nel biztosabbá válsz, s hozzá tudsz venni további asztalokat.
A Double or Nothing hátrányai
  • A magas Rake miatt előfordulhat, hogy a nullszaldós játékod ellenére veszteséget termelsz.
  • A jó játékosok elveszítik az előnyük egy részét, mert a buy-int itt csak megduplázzuk, és az 1. helyezésért nem seperjük be rögtön a díjalap 50%, mint a klasszikus SnG-nél. Ha tehát jó SnG játékos vagy, akkor inkább ezt részesítsd előnyben. Ilyen módon optimálisan ki tudod használni az előnyödet.

Milyen bankrollmenedzsmentre van szükséged?

Még ha viszonylag könnyen vered is a Double or Nothing-ot, a póker legfontosabb alapelvét akkor sem szabad elhanyagolnod: a bankrollmenedzsmentet. Az egésznek azért van értelme, hogy el tudj viselni egy pechsorozatot, és folyamatosan haladhass felfelé a limiteken.

Mint ahogyan a normál SnG-knál, itt is javasolt a mindenkori buy-in 50-szerese, hogy el tudd viselni a pechsorozatokat. A kifizetési struktúra miatt a DoN-nál hosszabb ideig tart, míg kiegyenlíted a pechsorozat veszteségét, mivel a tétedet csupán megduplázni tudod.

A pontos bankrollmenedzsmentet a következő táblázatban láthatod:

DoN Bankrollmanagement

DoN Bankroll Fellépés Visszalépés
 $1 $50 $100  -
 $2 $100 $250 $50
 $5 $250 $500 $100
 $10 $500 $1000 $250

Tudnod kell ezen kívül, hogy nem minden oldal kínál DoN-et ezen limitek mindegyikén. A bankrollmenedzsmented az adott platformtól függően eltérhet az itt bemutatottól. Könnyen előfordulhat tehát, hogy az 1$-os DoN-ból egyszerre az 5$-ra kell fellépned. Ebben az esetben természetesen addig kell játszanod az 1$ buy-int, míg meg nem szerezted az 5$ buy-inhez szükséges bankrollt.

Itt a rake is nagy szerepet játszik. Ezért éppen kezdőként olyan oldalt keress, ahol a rake lehetőleg alacsony.

Jegyezd meg:
  • Soha ne játssz egy DoN limiten, ha nincs meg hozzá legalább a buy-in 50-szerese
  • Kezdőként olyan oldalt keress, ahol lehetőleg kevés a rake

Többet is megtudhatsz a Hogyan játssz versenyen? című cikkből a megfelelő bankrollmenedzsmentről, és arról, hogy melyik limithez mekkora bankrollra van szükséged.

Stratégia a Double or Nothing számára

Most már tudhatod, hogy mi a Double or Nothing, és milyen előnyöket és hátrányokat kínál. A következőkben olyan stratégiával ismerkedhetsz meg, mellyel valószínűleg lehetséges lesz számodra, hogy győzzél a DoN-ban. Tartsd észben azonban, hogy ez a stratégia önmagában még nem csinál belőled profi játékost. Legyél ezért mindig kritikus a saját akcióiddal szemben, és természetesen továbbra is dolgozz a stratégiaszekció anyagaival, valamint elemeztesd a kezeidet a kézelemzőinkkel.

Az ellenfeleidről gyűjtött információk – a feszes játékmód mellett – az alfája és omegája a DoN-nak. Ezért különösen a kezdő fázisban figyeld az ellenfeleidet, és jegyezd fel a velük kapcsolatos észrevételeidet. Ezek az információk főleg a végső fázisban válnak nagyon fontossá. Ilyenkor felismerheted, hogy melyik a rossz játékos, és azt is, hogy ki regulár, akitől óvakodnod kell.

Egy fontos ismertető ennél azoknak a kezeknek a száma, amit az ellenfeled játszik. Ha az ellenfeled nagyon laza, akkor valószínűleg nem lesz olyan nagyon eredményes a DoN-ben. Ha viszont az ellenfeled feszes, akkor valószínűleg elgondolkodott a DoN működésének módjáról, és van (sikeres) stratégiája. Ha a késői fázisban ott van az asztalnál valamelyik feszes játékos, akkor inkább térj ki az útjából, ha aktívvá válik. Gyakran fog erős kezet tartani, ha pushol!

Jegyezd meg: figyeld az ellenfeleidet, és készíts róluk jegyzeteket, hogy később tudd, ki ellen éri meg játszani.

Mint ahogyan az összes versenyen, a játékmódod elsősorban a vakok és a zsetonjaid közötti arányhoz igazodik. Az elején valószínűleg még olyan letéted lesz, amely a vakokhoz képest viszonylag nagy. Minden egyes vaknövekedésnél azonban változik ez az arány, s ezzel a játékmódod is. A DoN korai, középső és késői fázisa számára külön-külön játékmód javasolt.

A stratégiád a korai fázisban (> 24 BB)

A korai fázisban nincs különösebben sok változás a normál SnG-hez képest. Korai pozícióban különösen feszesen játszol, a gomb felé haladva pedig egyre lazábbá válsz.

A korai pozícióban minden lapot dobsz QQ+, AK-ig. Ezekkel mindig emelsz. Az utánad következő ellenfelek agresszivitásának megfelelően még JJ-vel is megadhatsz. Szokd meg azonban, hogy olyan keveset limpelsz, amennyi csak lehetséges.

Belső pozícióban válj valamivel lazábbá, és emelj még JJ-vel és TT-vel is. A zsebpárok is nyerhetnek nagy potokat, ha jól eltalálod a flopot. Belső pozíciótól tehát gyakran egy magasabb párral is limpelhetsz. Ügyelj viszont arra, hogy ne adj meg minden alacsony párral, mivel ahhoz túl értékesek a zsetonjaid. MP3 pozíciótól azonban az alacsony párokkal is megadhatsz, és szetértékre játszhatsz.

A kezeid mellett, ahogy azt már említettük, természetesen rendkívül fontos, hogy figyeld az ellenfeleidet, és értékeld őket. Ha azt állapítottad meg, hogy utánad egy agresszív ellenfél van, aki nagyon sok kézzel emel, akkor gond nélkül dobhatod az alacsony párjaidat.

Késői pozícióban, valamint vakpozícióban AQ-val, AJ-val és KQ-val is emelsz még. Tanulj meg azonban megválni ezektől a kezektől, ha ráemelést kapsz. Jobb kevés zsetont kockáztatni ugyanis az emeléssel, mint sokat elveszíteni szükségtelen és rossz megadással.

Általában az érvényes itt, hogy csak ritkán add meg az emelést. A rossz kezeket dobd, az erős kezeiddel pedig emelj még egyszer, vagy menj all-in.

Minden egyes kéznél tudatosítsd, hogy mi a cél a DoN korai fázisában: őrizd meg a zsetonjaidat, hogy jól tudj játszani a középső fázisban. Mint a normál Sit and Go-nál is, a döntő fázis csak a késői fázisban kezdődik, és pontosan oda akarsz te is eljutni.

Jegyezd meg:  
  • A feszes a helyes
  • A tulajdonképpeni játék csak a késői fázisban kezdődik
A stratégiád a középső fázisban (14 – 24 BB)

A DoN középső fázisában sincs sokkal másképpen, mint a Sit and Go-ban. Fontos, hogy eredményesen juss keresztül ezen a fázison, anélkül, hogy idő előtt kirepülnél a játékból. Mivel most minden egyes döntés több zsetonodba kerül, ennek megfelelően kell a stratégiádat is igazítanod. Jelentősen feszesebbé kell válnod emiatt, és már alacsony párokkal sem szabad limpelned.

Korai pozícióban minden marad a régiben. Első beszállóként csak a következőkkel emelj: AA, KK, QQ és AK. Lehetőleg kerüld a limpelést, ha tehát JJ-t akarnál megjátszani, akkor inkább az emelés javasolt.

Belső pozícióban első beszállóként a következőkkel emelj: TT+, AK és AQ. Itt se limpelj már egy kézzel sem.

A késői pozícióban, valamint vakpozícióban megegyezik a játékod a belső pozíció játékával. Ha az összes előtted levő játékos dobna, az utánad következő játékos pedig feszes, akkor megpróbálhatod alacsony párokkal is ellopni a vakokat. Itt is érvényes, hogy időben meg kell tudnod válni ezektől a kezektől, ha védekezéssel kerülsz szembe. .

Fontos, hogy a játékokat hozzáigazítsd az ellenfeledhez. Kerüld a játékot a deepstackek ellen. Támadd ehelyett az alacsony ill. közepes letéteseket.

A vaklopások is egyre kifizetődőbbé válnak, és lassan fel kell bukkanniuk a repertoárodban. Próbálj meg itt lopni az olyan feszes ellenfelekkel szemben, akik dobhatnak. Különösen azt kell figyelembe venned, hogy az alacsony letétesek tág skálával fogják védeni a vakjaikat.

Lehetőleg ne csak megadd az emelést. Tedd fel magadnak a kérdést, hogy vajon elég jó-e a kezed a ráemeléshez, vagy egy közvetlen pusholáshoz. Ha nem, akkor legtöbbször ahhoz sem elég jó, hogy megadj vele egy emelést.

Jegyezd meg:
  • Válj feszesebbé
  • Feszes ellenfelekkel szemben lopj
  • A megadás gyakran hiba
  • Kerüld a játékot a deepstackekkel
A stratégiád a késői fázisban (< 14 BB)

A DoN itt lényegesen eltér a Sit and Go-tól. Eltérően a SnG-tól itt vagy fizetős helyezést érsz el, és visszakapod a buy-ined kétszeresét, vagy üres kézzel távozhatsz. Nincsenek növekvő kifizetések, emiatt pedig nem különösebben éri meg itt kockára tenni a teljes letétedet, hogy ezzel javítsd a részesedésedet a díjalapból.

Az okát ennek az Independent Chip Model (ICM) segítségével lehet elmagyarázni. Míg a normál SnG-nál azért teszed kockára all-innel a zsetonjaidat, hogy ezzel lényegesen megnöveld a részesedésedet a díjalapból, addig ezt az eljárásmódot a DoN-ban másként kell szemlélni:

Normál 10-es SnG-nál az elméletileg maximális részesedés a díjalapból 50%. Ezt természetesen csak az a játékos éri el, aki a végén megnyeri a SnG-t. A DoN-nál sajnos másként fest a helyzet: itt legfeljebb csak 20%-át lehet megnyerni a díjalapnak, ez pedig gyakran nem indokolja a pusholást.

Példa: Befizetted magadat egy 5$-os DoN-ba, és második helyen vagy. A megmaradt 6 játékosból mindenkinek 2500 zsetonja van. Ebben a pillanatban minden játékosnak a részesedése a díjalapból 0,1667, tehát kb. 16,66%. Minden egyes megnyert all-in azonban csupán 0,2-re, vagy 20% javítja csak fel a részesedésedet.

Egy 50$-os díjalapnál minden egyes játékos zsetonjainak értéke kb. 8,33$. Ha most all-in mész a zsetonjaiddal, akkor csak azért teszed kockára ezt a 8,33$-t, hogy további 1,67$ kapj.

Az egész érthetőbbé tételéhez még egyszer ugyanez, táblázat formájában:

$EV az 5$ DoN-ban


Push előtt
Push után Nyereség
Zsetonok 2500 5000 2500
Zsetonok értéke $8,33 $10 $1,67
Részesedés a díjalapból %-ban 16,67 20 3,33

Hasonlítsuk most össze ezt a helyzetet egy normál SnG-val: 5$-ral befizetted magadat egy SnG-ra. A kifizetési struktúra 50/30/20. A második helyen még négy játékos van, mindegyiknél 3750 zseton. Ebben a pillanatban minden játékosnak 0,25, vagyis éppen 25% részesedése van a díjalapból. Ha most all-in mész és nyersz, akkor ez a részesedés 0,3833-re, tehát kb. 38,3%-ra javul.

Egy 50$-os díjalapnál tehát 12,5$-t teszel kockára, hogy 19,15$-ra javulj fel. A kockázat/haszon tényező tehát lényegesen jobb, mint a DoN-nál. Minden további megnyert all-in javítja ráadásul a részesedésedet, egészen 50%-ig, amikor megnyered a SnG-t.

Táblázatban ez az egész így néz ki:

$EV az 5$-os SnG-ban


Push előtt Push után Nyereség
Zsetonok 3750 7500 3750
Zsetonok értéke $12,5 $19,15 $6,65
Részesedés a díjalapból %-ban 25 38,3 13,3

Láthatod tehát, hogy a SnG-ban a második helyezés lényegesen nagyobb ugrást tesz számodra lehetővé a díjalapban, a zsetonjaid értéke pedig magasabb lesz, mint egy DoN-ban. Ráadásul ez a SnG-ban még tovább emelkedhet, hiszen eltérőek a kifizetések is az 1-3. helyezéseken.

Egy normál SnG-ban ezért nagyobb kockázatot vállalhatsz, és tágabb kézskálával pusholhatsz, mint a DoN-ban. Ha ezt megértetted, akkor jókora előnyre teszel szert a „normál” játékosokkal szemben.

Ez a legfontosabb szempontja a Double or Nothingnak, melyet mindenképpen meg kell értened ahhoz, hogy sikeresen játssz benne. A késői fázisban az egész játékod igazodjon ehhez!

Jegyezd meg:
  • A felduplázás a DoN-ban csak jelentéktelen mértékben növeli meg a részesedésedet a díjalapból. Túlságosan kockázatos tehát túl gyakran keresni a konfrontációt.

Hogy milyen kezekkel játszhatsz, az az ellenfeleidtől, valamint azok letétjének és a saját letétednek a nagyságától függ. Durva kiindulási alapnak természetesen előveheted a Push or Fold táblázatot.

Ezt itt találhatod:

Négy standard táblázat a push-or-fold fázis számára

Pusholj azonban feszesebben, és csak nagyon ritkán add meg az ellenfeled all-in-jét. Itt most ugyanis észrevehetővé válik az eltérő konstelláció a második helyen. Hogy pontosan milyen kezek alkalmasak a pushra, az itt elsősorban a pozíciódtól és az ellenfeled játékmódjától függ. Feszes ellenfelekkel szemben szélesebb skálával pusholhatsz, mint a lazákkal szemben. Ne vidd azonban túlzásba az all-ineket, mivel mindegyik csak minimálisan növeli a részesedésedet a díjalapból!

Ha az ellenfeleid nagyon agresszívak, akkor gyakran a dobás a legjobb játék. Az ellenfeleid így kölcsönösen kiejthetik egymást a játékból, te pedig fizetős helyezést érhetsz el. Vedd azonban figyelembe, hogy nehogy túl passzívvá válj, különben a vakok megeszik a letétedet, és kényszer-allinre kerülhet sor. Ezenkívül a letéted méretével együtt csökken a kiszállási részesedésed is.

Ha második vagy, akkor ezért a vaklopás legyen a túlélést biztosító játékmód. Mivel a korai és középső fázisban megfigyelted az ellenfeleidet, és jegyzeteket készítettél róluk, ezért most tudnod kell, hogy melyik játékos értette meg a DoN működésének a módját, és melyik nem.

A lopásaid elsősorban az olyan játékosok ellen irányuljanak, akiket jónak és feszesnek soroltál be. Nagyon gyakran fognak dobni, az all-inedet pedig csak nagyon kevés kézzel fogják megadni. A laza és rossz játékosokkal szemben viszont csak nagyon erős kézzel próbáld meg a pusht. Ezek a játékosok túl gyakran adnak meg, és csak szükségtelenül kockáztatnád meg, hogy idő előtt kiess a DoN-ból. Itt az az elv érvényes, hogy a túlélés fontosabb, mint az esetlegesen nagy letét.

Az ellenfeled flop előtti all-injét szinte soha ne add meg. Ilyen módon nem kockáztatsz feleslegesen. A laza ellenfelek itt nagyon tág skálával fognak pusholni, míg a feszes ellenfelek feszesebben fognak pusholni is. Azonban alapvetően egyik esetben sem kifizetődő a megadás. A feszes ellenfél push-skálájával szemben gyakran vagy hátul, a laza ellenfél pusholásánál pedig soha nem lehetsz biztos abban, hogy milyen kezet tart az ellenfél. Ebből az okból kifolyólag inkább első beszállóként pusholunk, és megtakarítjuk a kellemetlen megadásokat.

Természetesen vannak olyan helyzetek, melyekben megadod az all-int, pl. ha AA vagy KK van nálad. Továbbá annak is lehet értelme, hogy megadjunk az AA-nál, vagy a KK-nál rosszabb kezekkel. Ez akkor van így, ha nagyon nagy, vagy nagyon kicsi letéted van. Itt ugyanis jelentősen javíthatod a részesedésedet a díjalapból, illetve nagyon csekély kockázatot vállalsz.

Ha a késői fázisban tartod magadat ehhez a játékmódhoz, akkor Double or Nothingjaid nagy részét fizető helyezésen fejezheted be.

Jegyezd meg:
  • Használd a jegyzeteidet
  • Dobj gyakran, ha az ellenfeled nagyon agresszív
  • Ritkán adj meg all-int

Összefoglalás

Megtanulhattad, hogyan játssz dupla vagy semmit, és megtudhattad, hogy milyen fontos a feszes játékmód. Ezenkívül láthattad, hogy miben különbözik a DoN az SnG-tól, és milyen tényezők játszanak szerepet a pushnál.

Kérünk, tartsd észben, hogy ez a stratégia csak az alapvázat jelenti. Mindig fontos a saját gondolkozás és az ellenfeleid besorolása, amely abban is segít neked, hogy javítsd a játékodat.