Frissítve ekkor: 09 jún 26, készítette:

A -$EV push

Bevezetés

A tartalomból:

  • Miért érdemes néha eltérni az ICM-től?
  • Milyen tényezők befolyásolják a pusholó skáládat?
  • Hogyan játssz az ellenfeled -$EV push lépései ellen?

„Csupán 64o lapok voltak, de abban a helyzetben egyszerűen pusholnom kellett“, „Ez a kéz természetesen nincsen benne a Nash skálában, de jobb helyzetem az esetek többségében már úgysem lesz“, „Mivel mindjárt BB pozícióban leszek, ezért elég itt nekem az 52s is“. Bizonyára rendszeresen találkozol ilyen és ehhez hasonló mondatokkal a kézelemző fórumban. Az ilyen kijelentések mögött legtöbbször a -$EV push elve húzódik meg.

Az elején gyakran még a hideg is kiráz minket, ha látjuk, milyen kezekkel kell az összes zsetonunkat középre tennünk, de a sikeres SnG játékos számára elkerülhetetlen, hogy foglalkozzon ezzel a témával. Ebből a cikkből megtudhatod, hogy mi a -$EV push, miért hajts végre ilyen lépést, és hogy milyen tényezők hatnak a pusholó skáládra és hogyan.

Végezetül kapsz még néhány javaslatot arra vonatkozóan, hogyan reagálj a -$EV pushokra és a -$EV megadásokra.

Mi a -$EV push?

Ahogyan azt már a név is elárulja, a -$EV push egy olyan push, ahol olyan kézzel mész all-in, amelynél az SnG Wizard dobást javasolna.

Ha tehát kiszámolod az Independent Chip Modellel (ICM) a $EV-det a kéz előtt és ezt az értéket ezután a kéz után összehasonlítod azzal az értékkel, amit átlagban kapsz, akkor  látni fogod, hogy így a részesedésed csökkent.

Miért mész bele szándékosan a -$EV helyzetekbe?

Első pillantásra tehát nem tűnik tanácsosnak, hogy -$EV pusht hajtsunk végre. Van azonban egy oka annak, hogy miért nem hagyatkozhatsz mindig vakon arra a $EV értékre, amit az ICM határoz meg egy adott akcióhoz. Ennek pedig annyi az oka, hogy ez csak egy modell.

Közismert, hogy ez a modell a játékos díjalapból történő részesedését egy véletlenszerű sorsoláshoz hasonlóan csak a játékosok letétméretei alapján számolja. Olyan tényezők, mint a vakok nagysága, a játékosok képességei és a jövőbeni játék további elemei nem szerepelnek a képletben.

Emiatt előfordulhat, hogy az ICM túl-, vagy alulértékeli a tényleges várható értéket. Rajtad a sor tehát, hogy részletesen elemezd a helyzetet és eldöntsd, vajon eljött-e az ideje az ICM szerint -$EV pushnak. Ez egyáltalán nem könnyű. Most megvizsgáljuk az egyes tényezőket és látni fogod, hogy mennyi mindenre kell figyelned.

Mikor hajts végre -$EV pusht?

A következő tényezőket mindig figyelembe kell venned, és egymás viszonylatában kell mérlegelned őket, amikor a -$EV lépést fontolgatod.

  • A letéted
  • A lapjaid
  • A pozíciód
  • Az ellenfelek letétjei
  • A readek az ellenfelekről
  • Az ellenfelek száma
  • A vakstruktúra
  • A jövőbeni játék

A letéted

A valamivel gyengébb ellenfelekkel szemben a legnagyobb erősséged valószínűleg az a tény, hogy beépítheted a játékodba a laza és közvetlen pusholás elvét. Ezáltal nagyon sok zsetont nyersz terítés nélkül és így nem egyszerűen csak szerencsejátékot játszol.

Ehhez viszont elengedhetetlen, hogy a letéteddel bizonyos mértékű kiszállási részesedést generálj. Ha például már csak 3BB méretű letéted van és all-in mész, akkor a nagyvak pozícióban ülő játékos mindig 2:4,5 illetve 1:2,25 esélyt kap, így pedig már alig lesz olyan kéz, amit dobni fog ellened.

Emiatt, amennyire csak lehet, el kell kerülnöd, hogy a letéted nagysága 4BB alá csökkenjen. Ebből az következik, hogy a -$EV push legtöbbször kb. 3,5-6 BB letétméretnél megfelelő, mivel olyankor a vakok és az ante-k miatt ki vagy téve a veszélynek, hogy elveszíted a kiszállási részesedésedet.

1. PÉLDA:

Full Tilt Poker $12 No-Limit Hold'em Tourney, Big Blind is t200 (6 handed)

Stacks
Hero (t2030)
MP (t1437)
CO (t2553)
Button (t3140)
SB (t1500)
BB (t2840)

A vakok után 1730 zsetonod lesz még, és így hasonló helyzetben leszel majd, mint amilyenben most vagy. A letéted tehát egyáltalán nem kényszerít arra, hogy eltérj a Nash skálától.

2. PÉLDA:

Full Tilt Poker $12 No-Limit Hold'em Tourney, Big Blind is t300 (6 handed)

Stacks
Hero (t2030)
MP (t1437)
CO (t2553)
Button (t3140)
SB (t1500)
BB (t2840)

A vakok kifizetése után a letéted most 1580 zseton, vagyis a vakok száma alapján jó 5 BB-nyi nagyságú. Ezzel a letéttel legtöbbször tisztességes kiszállási részesedésed van bármelyik játékossal szemben, mivel a SnG versenynek ebben a fázisában az 5BB rendszerint érzékeny részét képezi minden játékos letétjének. Tehát itt nem kényszerülsz arra, hogy rögtön pusholj.

Másrészt viszont a vakok következő kifizetése vagy a vakok következő emelése után a letéted értéke már nem éri el a 4BB-t, úgyhogy ez a helyzet már messze nem olyan, mint az első példában. Itt is pusholj már egy-két kézzel többször, mint ahogyan azt a Nash skála megengedi.

3. PÉLDA:

Full Tilt Poker $12 No-Limit Hold'em Tourney, Big Blind is t400 (6 handed)

Stacks
Hero (t2030)
MP (t1437)
CO (t2553)
Button (t3140)
SB (t1500)
BB (t2840)

Ha ebben az esetben anélkül mennél keresztül a vakokon, hogy egy kezet is megjátszanál, akkor a letéted 1430 zsetonra csökkenne. Ez nagyjából 3,5 BB-nek felelne meg, úgyhogy a pushodnál a BB pozícióban ülő játékos 2,5:5, tehát pontosan 1:2 esélyt kapna.

Ha jól ért a játékhoz, és a letéte alapján megteheti, akkor nagyon lazán meg fogja adni az akciódat. Ezt a helyzetet mindenképpen el kell kerülni, úgyhogy itt a kevésbé rossz megoldás az lenne, ha UTG pozícióból olyan kézzel pusholunk, ami még nem szerepel a Nash skálában. Néha tényleg tanácsos drasztikusan eltérni a Nash skálától.

A kezed

Ez a pont nem speciálisan a -$EV pushokra érvényes, de a teljesség kedvéért azért ejtsünk szót erről is. Természetesen folyton azon fáradozol, hogy olyan kezed legyen, aminek megadás esetén még valamennyire jó részesedése van. Ilyenkor főleg a megadó skálák ellen végzett részesedés számítások játszanak fontos szerepet.

4. PÉLDA:

Party Poker $11 No-Limit Hold'em Tourney, Big Blind is t400 (4 handed)

Stacks
Hero (t2132)
BU (t7937)
SB (t4855)
BB (t5076)

A Nash szerint itt a következő skálával pusholhatsz: 22+ A2s+ A4o+ K8s+ KTo+ Q9s+ QJo J9s+ T9s 98s (25,8%) Ez természetesen túl feszes. Mint ahogyan azt a 3. példában kifejtettük, a dobással nagyon kellemetlen helyzetbe kerülnél és ez ellen védekezned kell. De az sem segít, ha itt egyszerűen vakon bármilyen két lappal beszállsz.

Például egy 20%-os megadó skála ellen 32o lapokkal alig van 30%-os részesedésed, 76s lapokkal azonban 36.5%-od van. Ha a megadóskála közel 50%-os, akkor ezek a részesedések 30.5%-ig és 39%-ig tolódnak el. Látod tehát, hogy jelentős a különbség, jóllehet egyik kéz sincsen még bent a Nash skálában.

A logikus következmény, hogy -$EV push esetén még skálákban kell gondolkoznod. Nem szabad olyan szélsőségesnek lenned, hogy csak a Nash szerint játszol vagy épp kétségbeesetten beteszel mindent. A verseny során mindez fokozatosan változik és rajtad múlik, hogy jó érzéket tudsz-e kifejleszteni ezek iránt a változások iránt.

A pozíciód

Itt mindenekelőtt az dönt, hogy mikor kell újra a BB-t kifizetned. Ha egyszer a Nash-trainerrel összehasonlítod a BB részesedését egy kéz előtt és után, azt fogod tapasztalni, hogy folyamatosan részesedést veszít.

Például 5 játékos esetén, ha mindenkinél 4000 zseton van, a BB átlagban 1% részesedést automatikusan veszít a nyereményalapból, ezt a Nash-trainer segítségével te is láthatod. Hogy ezt a veszteséget kiküszöböld, lopj előtte egyszer vakot. Ezért az UTG kedvelt pozíció a -$EV all-inhoz.

Másrészt az UTG pozícióból végrehajtott push esetén még minden játékos lépni fog utánad, így nagy a kockázata annak, hogy jó kézbe botlasz. Ehhez jön még, hogy a jó játékosok idővel fel fogják ismerni, hogy UTG -$EV pushokat hajtasz végre és ehhez fogják igazítani a megadó skálájukat.

Ebből kifolyólag nem érdemes csak UTG pozícióból csinálni -$EV all-inokat, hanem már az egész kör alatt érdemes keresni a megfelelő helyzetet, mielőtt a vakok befizetése fájdalmasan érintene. Annak megítélése, hogy a vakok kötelező befizetéséig hátralévő leosztások között adódik-e jobb helyzet vagy nem, csak rajtad múlik.

Az ellenfelek letétei

Itt először a BB letétjének méretét kell szemügyre venned, mivel ő a legjobb esélyekkel rendelkező játékos, hiszen ő fizette be eddig a legtöbbet. Ki kell találnod, hogy mennyire tudod nyomás alá helyezni őt a letéteddel. Ha nagyon kevés a letétje, akkor egyszerűen szerencsét kell próbálnia a terítéssel. Ha nagy a letétje, akkor nem igazán számít neki az 5 BB és szintén meglehetősen lazán fogja megadni az akciódat.

Tehát olyan letét optimális, ami a nagyjából a saját letéted nagyságrendjének felel meg, mivel így érzékeny sérülést okozhatsz neki, ha nyersz. Ezután mérd fel az összes többi letétet és egyenként gondold végig, van-e valamelyik ellenfelednek jó indoka arra, hogy a pushodat lazán megadja.

Ezt teszi a legtöbb kis letétes, akik jó esélyeknél már marginális kezeket sem tudnak dobni, vagy azok a nagy letétesek is, akik egyszerűen látni akarják a flopokat és nem szívesen használják a dobás gombot. Itt is az az optimális eset, ha mindenkinek hozzád hasonló mennyiségű zsetonja van.

5. PÉLDA:

Party Poker $11 No-Limit Hold'em Tourney, Big Blind is t400 (4 handed)

Stacks
Hero (t1986)
BU (t10214)
SB (t4930)
BB (t2870)

Itt Nash szerint 19,8%-kal pusholhatsz.

6. PÉLDA:

Party Poker $11 No-Limit Hold'em Tourney, Big Blind is t400 (4 handed)

Stacks
Hero (t1986)
BU (t10214)
SB (t2870)
BB (t4930)

Most 22,5%-kal pusholj.

Tehát ebből arra következtethetnénk, hogy a második esetben sokkal lazább lehetsz, azonban ez mégsem ajánlott. Ennek oka a BB-ben keresendő, mivel ő mindkét esetben ugyanakkora esélyekkel rendelkezik, hiszen a letéted mérete változatlan.

Az 5. példában viszont pusholsz a következő ellenfeled ellen és a sikeres push után egy szintre kerülsz vele. Továbbá ez a játékos az 5. példában 3000 zsetonnal kétszer is meg fogja gondolni, hogy itt all-in menjen-e ellened, mivel vereség esetén szinte mindig ő lesz a Bubbleboy.

A readek az ellenfelekről

Természetesen a letétek önmagukban még nem árulják el neked, hogy mennyi kiszállási részesedésed van egy bizonyos ellenféllel szemben. Mindig, minden helyzetben helyes és fontos, hogy readeket gyűjts az ellenfélről. Ha azt fontolgatod, hogy -$EV pusht hajtasz végre, akkor tedd fel magadnak a következő kérdéseket:

  • Láttam őt már valamikor túl lazán megadni?
  • Előfordult már, hogy tiszta megadás esetén sokáig gondolkodott? (Figyelem, ez a többasztalos játék miatt is előfordulhat.)
  • Kihagyott már az esélyek alapján helyes megadásokat?
  • Mennyire tartja tiszteletben a kis letétesek pusholását?

Ezek azok a tényezők, amelyek a nehéz helyzetekben eldönthetik, melyik akció jobb. Kövesd figyelemmel azokat a kezeket is, amelyekben nem veszel részt.

7. PÉLDA:

Party Poker $11 No-Limit Hold'em Tourney, Big Blind is t400 (5 handed)

Stacks
UTG (t5310)
Hero (t2010)
BU (t4740)
SB (t3925)
BB (t4015)

Preflop: UTG folds.

Az UTG pozícióban ülő játékosról az a readed, hogy fogalma sincs a jó esélyekről és általában nagyon feszesen ad meg.

Ebben az esetben világos, hogy ebben a leosztásban nem kell kétségbeesetten pusholnod, mivel a következő leosztásban nagyon jó alkalom adódik, amiben első beszálló leszel és pusholhatsz a feszesen megadó játékos ellen.

Nem kényszerülsz tehát arra, hogy nagy -$EV-t vállalj be.

8. PÉLDA:

Party Poker $11 No-Limit Hold'em Tourney, Big Blind is t400 (5 handed)

Stacks
UTG (t5310)
Hero (t2010)
BU (t4740)
SB (t3925)
BB (t4015)

Preflop: UTG folds.

Ez ugyanolyan helyzet, de most az a readed, hogy az UTG pozícióban ülő játékos nagyon szeret játszani, és ha egyáltalán dob valamikor, akkor csak mellékattintott az egérrel vagy talán hirtelen egy ufó szállt le az íróasztalára.

Ilyenkor ajánlatos óvatosnak lenni. Ugyan még nem vagy UTG pozícióban, de mivel nem számíthatsz arra, hogy sok kiszállási részesedésed van ellene, ezért a következő leosztás nem a -$EV push számára rendeltetett. Mivel a következő utáni leosztásban már BB pozícióban leszel, ezért itt az utolsó alkalom arra, hogy tisztességes -$EV pusht hajts végre.

Az ellenfelek száma

Mint mindig, itt is érvényes az alapelv, hogy annál feszesebben pusholj, minél több ember következik még utánad. A teli asztalnak tehát egyrészt megvan az a hátránya, hogy már nem tudsz olyan sok kézzel pusholni, és még hosszú az út a fizetős helyekig, másrészt viszont megvan az az előnye, hogy ritkábban ülsz a vakok pozíciójában, és így egyszerűen még több esélyed van arra, hogy jó kezeket kapj.

Ez úgy hat a -$EV pushra, hogy sok, kb. 5BB letéttel rendelkező ellenfélnél már minden tétkört figyelned kell, hogy jó alkalmat találsz-e a pusholásra, mivel az UTG pozíciókban a letéted ellenére nem tudsz különösebben lazán pusholni.

Ha egyszerűen nem kapsz esélyt, akkor, mint UTG pozícióban ülő játékosnak, nem kell pánikszerűen bármilyen kézzel pusholni. Már akkor is, ha az ellenfelek a kezeik csupán 10%-ával adnak meg, 8 utánad következő játékosnál már 57%-ban kapsz megadást.

Vakstruktúra

A vakok struktúráját illetően mindig tegyél fel két kérdést magadnak: „Mikor emelik ismét a vakok összegét?“ és „Mennyivel emelkedik a vakok értéke?“.

Minél kevesebb idő van hátra a következő emelésig, és minél nagyobb az emelés mértéke, annál inkább késznek kell lenned a kockáztatásra, mivel a részesedésed nagyon gyorsan semmivé válik passzivitás és magas vakok esetén.

Különösen akkor fontosak ezek a gondolatok, ha a következő emeléssel elveszítenéd a kiszállási részesedésedet. Ilyenkor feltétlenül meg kell próbálnod laza pusholással zsetonokat szerezni.

9. PÉLDA:

Party Poker, $11 No-Limit Hold'em Tourney, Big Blind is t200 (5 handed)

Stacks
Hero (t1200)
CO (t4810)
BU (t3444)
SB (t7636)
BB (t2910)

A következő leosztásban emelkedik a vakok értéke. Mivel a Party Pokeren vagy, ezért a következő vakfokozat 200/400. BB pozícióban tehát már a letétednek egyharmadát kell középre tolnod, mielőtt még akár egy lapot is a kezedben tartanál. Ez tényleg nem tűnik túl jó üzletnek és védekezned kell ellene azzal, hogy nagyon lazán keresed az esélyt arra, hogy még a nagyvak befizetése előtt néhány zsetont összegyűjts.

Mindig nagyon sok tényezőtől függ, hogy mit jelent a nagyon laza, ezt minden esetben az adott helyzetben kell eldönteni. A vakemelés és az utána következő szint, ahol rendszerint minden játékos meglehetősen kis letétesnek számít, fontos tényező, talán a legfontosabb a PartyPokeren. Ezért, ha rendszeresen játszol ebben a teremben, akkor foglalkozz nagyon intenzíven az itt bemutatott tematikával.

10. PÉLDA:

Full Tilt Poker, $12 No-Limit Hold'em Tourney, Big Blind is t200 (5 handed)

Stacks
Hero (t1200)
CO (t3466)
BU (t2142)
SB (t4040)
BB (t2652)

Mivel a vakokat itt csak 120/240-re emelik, tehát még mindig 5BB áll rendelkezésedre, és még a vakok kifizetése után is 3,5BB-nyi letéted lesz, ezért az arra alkalmas helyzetekben valószínűleg még képes leszel arra, hogy kiszállási részesedést hozzál létre. Itt is minden bizonnyal több kézzel kell pusholnod, mint amit Nash ajánl neked, de korántsem annyival, mint a 9. példában.

A jövőbeni játék

Ez a pont rendkívül fontos, és feltétele az is, hogy intenzíven bele tudd élni magad az adott helyzetbe. Itt a nagy komplexitás miatt csupán az lehetséges, hogy egyfajta irányvonalat adjunk. Gondolkodj el alaposan ezeken a pontokon és folytass minél többször aktív eszmecserét a tanulótársaiddal, a videókészítőkkel vagy a kézelemzőkkel.

Mi a helyzet a következő kezekben a kiszállási részesedéssel, illetve a Walkkal?

Nagyon fontos pont a letétek mérete és a közvetlenül utánad következő játékosok. Ha úgy gondolod, hogy van még kiszállási részesedésed velük szemben a vakharcban vagy gomb pozícióban 3BB-nyi letéttel, akkor UTG pozícióban 4,5BB-nyi letéttel nem kell kétségbeesetten lazán pusholnod.

Ha viszont tudod, hogy az utánad következő játékos úgyis mindig megad, ha hátsó pozícióból pusholsz, akkor nem úszod meg a terítést, és aztán korábbi pozíciókban valamivel lazábban próbálhatsz szerencsét. Itt további tényező a tőled jobbra ülő játékos. Vajon ad neked Walkot? Minél nagyobb ennek a valószínűsége, annál kevésbé lesz szükséges az UTG pozícióból végrehajtott laza pusholás.

Milyen az általános dinamika az asztalnál?

Természetesen nagyjából ugyanez érvényes az asztalnál ülő összes többi játékosra is. Minél gyakrabban dobnak előtted és dobnak a pusholásodra, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy nyereségesek lesznek a pusholásaid, és így csökken a tényleg laza pusholások szükségszerűsége.

Az SnG versenyek szíve, a buborék

Pont a buborék helyzetekben nagyon fontos, hogy ki ül BB pozícióban. Ha egy másik játékossal együtt kis letétes vagy, akkor nagyon sokat kell pusholnod a nagyvakja ellen, mivel ez a pusholás a jövőbeni játékot tekintve dupla előnnyel jár: neked több, ugyanakkor neki kevesebb zsetonja lesz.

Kis letétesként a buboréknál tedd fel mindig magadnak a kérdést, hogy milyen gyakran fog a két ellenfeled egymás ellen all-in menni, mielőtt te betennél mindent. Gyakran előfordul, hogy két játékos szinte minden kézben harcol egymás ellen, úgyhogy elég nagy a valószínűsége annak, hogy kivárással fizetős helyre juss. Egy ilyen helyzetben nem kellene túl lazán pusholnod.

A buborékban további javaslat a -$EV push ahhoz, hogy átvehesd a chipleadet. Ezt azonban csak olyan asztaloknál tedd meg, amelyeknél azt feltételezed az ellenfelekről, hogy tudatosak a feszes megadó skáláik a buborékban, és az elveszített $EV-t a későbbi pushokkal ismét meg tudod szerezni. Az alacsony limiteken tehát ezt észben kell tartanod és csak a nagyon gondosan megválasztott helyzetekben szabad ezt alkalmaznod.

Vakharc

A vakharcban is nagy szerepet játszik a jövőbeni játék. Ha SB pozícióban vagy és olyan kéz van nálad, amivel a pusholás enyhén -$EV egy realisztikus megadó skálával szemben, akkor is tanácsos ezt végrehajtani.

Ha például a baloldali szomszédodnak kicsit több zsetonja van, mint neked, akkor ebben a kézben az fog eldőlni, hogy ki fog elhúzni a másiktól. Ha a zsetonok hozzád vándorolnak, akkor a következő tétkörökben szép lazán tudsz ellene pusholni és hamar kiegyenlíted a -$EV-t. Ha viszont dobsz, akkor csökken ellene a kiszállási részesedésed és a következő tétkörökben inkább feszesnek kell lenned vele szemben, így pedig egy eleresztett pusholással kiteszed magadat annak a kockázatnak, hogy elveszíted a felzárkózást hozzá.

Az egyszerűség kedvéért olyan asztalokból indulunk ki, ahol azokban a leosztásokban, ahol Hero nem a kisvak helyén ül, nem vándorolnak ide-oda zsetonok. Ezzel fáradságos eset-megkülönböztetésektől kíméljük meg magunkat.

11. PÉLDA:

No-Limit Hold'em Tourney, Big Blind is t400 (5 handed)

Stacks
UTG (t4000)
CO (t4000)
BU (t4000)
Hero (t4000)
BB (t4000)

A Nash skála SB pozícióban ilyenkor 73,8%, Hero keze azonban sajnos nincsen benne ebben a skálában.

1. változat:

Hero dob. A következő körben, amikor Hero ismét SB pozícióba kerül, ismét ugyanazzal a helyzettel néz majd szembe.

2. változat:

Hero mégis pushol. Ezzel jóllehet egy kis veszteséget hoz létre, viszont a következő körben már 76,8%-ban nyereséggel pusholhat. Ha Walkot osztana ki, akkor ez már csak 69,8% lenne. Előfordulhat tehát, hogy egy marginális -$EV szituációval a jövőbeni tétkörökben akár 10%-kal nagyobb pusholó skálát vásárolunk, ami újfent megér néhány zsetont.

Mindegyik esetben az a közös, hogy te vagy az, akinek mindig el kell döntenie, hogy a -$EV-t be tudod-e hozni a következő tétkörökben vagy sem.

Hogyan játssz a -$EV pushok ellen?

Minél jobbakká válnak az ellenfeleid, annál inkább ismerni fogják -$EV push elvét is, és végig kell gondolnod, hogyan viselkedj ezzel szemben.

Először is nagyon figyelj itt is arra, hogy ki hajt végre tényleg -$EV pushokat, és ezt jegyezd fel. Messze nem mindegyik UTG pozícióból végrehajtott kb. 5BB értékű pusholás -$EV push. Readek hiányában az alacsony limiteken először mindig abból indulj ki, hogy az ellenfélnél tényleg erős kéz van.

Ha aztán az a readed, hogy az ellenfeled -$EV pushokat hajt végre, akkor meg kell határoznod a skáláját. Ehhez még különbséget kell tenned abban, hogy csak enyhén -$EV pushokat hajt-e végre vagy tényleg válogatás nélkül teszi a zsetonjait középre. Ennek megfelelően bővül ki aztán a megadó skálád.

Ezekhez a skálamódosításokhoz jó érzéket fejleszthetsz ki az SnG Wizard vagy a PokerStrategy Equilator programokkal.

Az a tény, hogy az ellenfél -$EV pushokat hajt végre, arra enged következtetni, hogy megértette a laza push és feszes megadás elvét. Egy ilyen ellenfél ellen gyakran valamivel lazábban lophatsz, mert a zsetonjait szívesebben tolja be elsőként középre és nem szívesen adja meg a pushokat. Ez csak egy általános read és természetesen minden egyes játékosnál meg kell győződni arról, hogy így van-e.

Vajon neked is kellene -$EV megadásokat csinálnod?

Könnyen előfordulhatnak olyan helyzetek, amelyekben van értelme a -$EV megadásnak. Ennek ugyanaz az oka, mint a pusholásnak: az ICM csupán egy modell és a valódi $EV-d,  éppen a nagyvakoknál eltérhet attól, amit az ICM mutat neked. Viszont ez jelentősen ritkábban fordul elő és inkább egyel kevesebb -$EV megadást hajts végre, mint eggyel többet.

Az alapvető különbség a pusholással szemben az, hogy megadás esetén rá vagy kényszerítve, hogy all-in menj és megnyerd a terítést azért, hogy nyereséghez juthass. Nem hiába veszed figyelembe push előtt a fenti tényezőt és csak azokat a helyzeteket választod ki erre, amelyeknél nagyon sok minden a push mellett szól. Mindenhol a kiszállási részesedést keresed, és kihasználod azt. Megadásnál már nincs kiszállási részesedésed.

A -$EV megadás szükségszerűsége legtöbbször abból adódik, hogy már nagyon kicsi a letéted és további passzív játék esetén elveszítenéd a kiszállási részesedésedet vagy már el is veszítetted azt. Ha már egyszer nagyon kicsi a letéted, akkor még a duplázás után is még gyakran erős nyomás alatt állsz. A buboréknál ez mindenképpen ésszerű lehet.

Ez első pillantásra abszurdnak tűnhet, mivel tudod, hogy a megadó skálák ott nagyon feszesek. De fordítsuk meg például a helyzetet a vakharccal. Tehát BB pozícióban ülsz, az SB pozícióban ülő játékos pedig egy jó regulár és pushol. Ha ezután több zsetonja van neki, mint neked, akkor ennél a buboréknál már nem lesz többé jó kedved, mivel minden egyes BB-t el fog venni tőled, nagyon gyakran fog pusholni, amivel passzivitásra késztet téged.

Amellett, hogy bízol a jó lapjárásban, van még két kiút: vagy végrehajtasz egy laza megadást, ami győzelem esetén chipleaderré tesz téged és ezzel lehetőséget ad neked arra, hogy ismét kiegyenlítsd az elveszített $EV-t (további előny lenne, ha az ellenfél a jövőben esetleg valamivel kevesebbszer pushol ellened, ami aranyat ér pont az olyan ellenfeleknél, akik ellen gyakran játszol) vagy UTG pozícióban -$EV pushokat hajtasz végre.

Mert ilyenkor az említett regulár BB pozícióban ül és csak feszesen fogja megadni az akciódat, mivel nagyon kényelmes helyzetben van. Továbbá ez az egyetlen olyan helyzet, amelyben előtte tudsz cselekedni és így van egyedül esélyed arra, hogy egy agresszív játékos ellen te magad legyél az agresszor.

Ezeknek a gondolatmeneteknek a célja, hogy gondolkodásra késztessenek, amikor az alacsony limiteken játszol. De ne hagyd, hogy túlságosan befolyásolják a játékodat, mivel csak nagyon ritkán fogsz jó játékosokkal együtt buborék helyzetbe kerülni, és legtöbbször egyszerűen ráhagyatkozhatsz az ellenfeleid buta hibáira.

Összefoglalás

Megtanultad, hogy mi az a -$EV push, és hogy időről időre miért érdemes élned vele. Továbbá azt is megtudtad, hogy milyen tényezőkre koncentrálj, ha nehéz döntés előtt állsz.

A megbeszélt pontokból sokban közös vonás a kiszállási részesedés keresése. Ha már nem kapsz jó kezet, akkor legalább a lehető legjobb esélyt szeretnéd megszerezni a pot terítés nélküli megnyerésére. Emiatt optimális esetben ne pusholj túl sok kis vagy nagy letétes ellen, és különösen azokat a játékosokat helyezd nyomás alá, akiknek még árthat a letéted.

Továbbá gondold mindig végig, hogyan változtatja meg a push a teljes helyzetedet a versenyben, és természetesen gyűjts readeket minden mennyiségben, mert minden további információ megkönnyíti számodra az optimális játéklépés kiválasztását.