Statisztikák 2. rész - Értelmezés
Bevezetés
A tartalomból
- Hogyan értelmezd helyesen a statokat?
- Miért csak összefüggéseikben vizsgáld a statokat?
- A mintaméret csapdái
Az első részben megismerkedtél a piramiselvvel, és azóta tudod, hogy mely statisztikák épülnek egymásra. Továbbá a mintaméret fontosságát, és a statok értelmezésének alapjait is bemutattuk.
Most részletesebben is megismerkedsz a statok világával, értelmezésükkel, és megtanulsz bánni a mintamérettel is. Ezekre épül az értelmezési láncolatok koncepciója, melyet szintén bemutatunk.
A rész elolvasása után már érteni fogod, hogy bizonyos statisztikák megegyező értékeit felhasználva miért vonhatunk le különböző következtetéseket Villain játékáról. A kontextus alapján különböző módon is értelmezheted az értéket. A döntésedet befolyásoló további fontos tényezőket, például az asztalmintázatot, a korábbi partikat vagy az árulkodó jeleket most nem vesszük figyelembe.
Számodra az fontos, hogy megértsd a gondolatmenetet. A képletet kell megtanulnod, és nem bizonyos eredményeket.
Ahhoz, hogy egy adott helyzetben értelmezhess egy statot, komplex értelmezési láncolatot kell alkotnod. Ilyenkor minden licitkörben kapcsolódási pontokat hozol létre, és ezek mindegyike két szintből épül majd fel. Az első szinten a statisztikákat más, kapcsolódó statokkal összefüggésben vizsgálod.
Az így kapott eredményt a második szinten aztán az adott játékhelyzet sajátosságai alapján értelmezed. Eközben figyelembe veszel minden korábbi kapcsolódási pontot, és a még hátralévő licitköröket is bevonod a számításba. Egy kapcsolódási pont második szintje tulajdonképpen a kapcsolódó statokról levont következtetéseid értelmezése, a kontextusláncolat bevonásával, és minden helyzetfüggő körülmény, például asztalmintázat, leosztástörténet, asztaldinamika, árulkodó jelek, metajáték stb. figyelembevételével.
- Első szint: Hozz létre egy kapcsolódási pontot
Több egymástól elszigetelt statisztikát veszel szemügyre, és megvizsgálod összefüggéseiket az adott licitkör vagy más licitkörök kapcsolódó statisztikáival.
- Második szint: Értelmezd a kapcsolódási pontot az adott helyzet kontextusában
A kettő együtt egy licitkör értelmezési láncolatának egyik kapcsolódási pontját adja.
Természetes, hogy döntéseidet a flopnál a flop előtt meghozott döntésekre építed. Ezek alapján a törnön már a flop előtt és a flopnál meghozott döntéseidre építesz, és így tovább. Ezzel egy összetett láncolat keletkezik: az értelmezési láncolat.
A következő ábra egy értelmezési láncolat felépítését mutatja. Láthatod, hogy minden kapcsolódási pont kapcsolódik az összes többihez. Ebből egyértelműen kiderül, hogy figyelembe veszed a korábbi, és ugyanúgy a későbbi licitkörök statisztikáit is.
A póker minden statisztika ellenére a hiányos információk játéka marad. A session közben aznapi formánk, a tilt, figyelemelterelő és más hasonlóan negatív tényezők képesek arra, hogy egy pókerjátékost hagyományos stílusától való eltérésre ösztönözzenek. Ezért Villaint csak statisztikák alapján értékelni játékostípustól függően kockázatos lehet.
Kijelenthetjük tehát, hogy nem csak a lapok sorrendje és eloszlása áll a variancia hatása alatt, hanem Villain játékstílusa is minden session során.
A statok a játékstílus varianciáját statisztikai középértékként jelenítik meg számunkra.
Tapasztalt játékosok ellenfelük pontos megfigyelésével képesek felmérni, hogy Villain éppen mennyire hajlandó kockáztatni, tilten van-e, játszottak-e korábban már egymás, vagy valaki más ellen az asztalnál, és sok más hasonlót.
Az ilyen típusú, metajátékhoz köthető befolyásoló tényezőket is figyelembe kell venni az értékeléskor, ha ezt játékstílusod és a limit megengedi.
Már láthatod, hogy statisztikáidat különböző módon kell az adott helyzethez igazítanod, amikor Villain ellen egy konkrét partit játszol. Ez az alapelv annál fontosabb lesz, minél jobb ellenfelek ellen játszol, és minél jobban eltérsz az ABC pókertől.
A következőkben egy strukturált lehetőséget ismersz meg, hogy elsajátítsd a szükséges gondolatmenetet: ez az értelmezési láncolat.
Az értelmezési láncolat és Villain skálája
Miután a cikksorozat első részében még önmagukban értelmezted az egyes statokat, most megtanulod, hogy milyen összefüggéseik léteznek.
Nincsenek előre meghatározott értelmezési láncolatok, hanem mindig magad hozod létre ezeket Villain, a szituáció és a rendelkezésedre álló mintaméret alapján. A következő példák lényege tehát az lesz, hogy tisztán lásd a folyamatot, és később az asztaloknál önállóan is képes legyél értelmezési láncolatokat alkotni.
Az értelmezési láncolat nem csak abban segít, hogy az adott licitkörre vonj le következtetéseket, hanem a még hátralévő licitkörökre is tervet készíthetsz vele kezedhez.
Ha pozícióban vagy, leginkább Villain már végrehajtott játékmódjait értékeled, pozíción kívül pedig a lehetséges reakcióit vonod be a számításba.
A statok kontextusba helyezése azt jelenti, hogy más, kapcsolódó statisztikákat is bevonsz a számításba, és összefüggéseikben tekintesz rájuk.
Jó példa erre az I VPIP és az I PFR, melyek jól kapcsolódnak, és megfelelő mintaméret esetén nagyon jó rálátást adnak Villain flop előtti stílusára és flop kézskálájára. A két érték különbsége pedig Villain flop előtti megadóskáláját is meghatározza.
Általános sablon nincs. Ezért most néhány példa következik, melyekkel az összefüggéseket mutatjuk be.
Preflop: I VPIP – I PFR – I Callingrange
Gondolatmenet:
Minél kisebb a különbség (Villain értékei között pl.: 18/16) annál...
- ...agresszívabban játssza meg kezeit Villain a flop előtt.
- ...gyakrabban lesz Villain kezdeményező a flopnál.
- ...ritkábban ad meg Villain passzívan a flop előtt, és annál szűkebb skálával teszi mindezt.
Minél nagyobb a különbség (Villain értékei között pl.: 20/10) annál...
- ...passzívabb Villain preflop játéka.
- ...ritkábban lesz Villain kezdeményező a flopnál.
- ...gyakrabban ad meg Villain passzívan a flop előtt, és annál szélesebb skáláról teszi mindezt.
Ebből a példából jól láthatod, hogyan függ össze a három statisztika, és azt is, hogy milyen általános következtetést vonhatsz le belőlük Villain flop skálájára vonatkozóan.
Ezek az összefüggések nagyon fontos tényezői az egymással összefüggésben vizsgált statisztikáknak. Ezekből összefüggések hosszú láncolata alkotható, melyek aztán különbözően értelmezhetők, tehát megegyező statisztikai értékek esetén különböző következtetésekre adhatnak okot. Ez a kontextusláncolat alapja.
Ne feledd azonban, hogy a póker továbbra is a hiányos információk játéka marad.
A flop előtt statisztikák értelmezési láncolata alapján a következő példában a kontextusláncolat következő elemét vizsgálod, tehát a kapcsolódó flopstatokat
Flop: II CBet – II Fold to CBet – II Raise CBet – AF - WTS
Gondolatmenet:
- Minél agresszívabban játszik Villain a flop előtt, annál gyakrabban kerül olyan helyzetbe, hogy a flopnál II CBetet, vagyis folytatólagos nyitást játszhat.
- Minél passzívabban játszik Villain a flop előtt, annál gyakrabban szembesül a flopnál II CBettel, vagyis ellenfelei folytatólagos nyitásával.
- Villain minél agresszívabb (AF), annál gyakrabban nyit a flopnál.
- Villain minél passzívabb (AF), annál ritkábban nyit a flopnál.
- Minél magasabb Villain WTS értéke, annál ritkábban dob a flopnál.
- Minél alacsonyabb Villain WTS értéke, annál gyakrabban fog dobni a flopnál.
Ezek az alapelvek bizonyára nem újak számodra, azonban az értelmezési láncolat bevonásával nagyon összetett következtetésekre adhatnak okot a flopnál. Sok játékos rendelkezik saját játékstílussal, melytől csak ritkán tér el. Minél rosszabb egy játékos, annál inkább ragaszkodik saját stílusához. Ezért számít feltűnőnek, ha egy játékos saját stílusával nem összeegyeztethető döntést hoz.
Most Villain A és Villain B ellen játszol egy partit. Ellenfeleid mindkét esetben belső pozícióból emelnek, te pedig osztott párral adsz meg BU-ról. A flopon pozícióban vagy, de mindkét esetben folytatólagos nyitással találod szembe magad. Értelmezned kell ezeket a nyitásokat, ehhez pedig a kontextusláncolatot használod fel.
Villain A (18/16) és Villain B (20/10) CBet értéke egyaránt 75%. Röviden gondold végig, hogy a flop és preflop értelmezési szintek alapján mit árul el neked a két azonos érték Villain skálájáról.
- Villain A (18/16, 75% CBet)
- Villain B (20/10, 75% CBet)
Mivel Villain A agresszívabban játszik a flop előtt, gyakrabban játszhat folytatólagos nyitást, így skálája ebben az esetben nem lehet különösen szűk. Villain B passzívabb a flop előtt, tehát ritkábban nyit és emel. Ezért ő általában erősebb kézzel fog flopot nézni, mint Villain A. Ehhez a PFR 10%-et hasonlítsd össze a PFR 16%-tal. Villain B folytatólagos nyitása így ritkábban lesz blöff, mint Villain A esetében.
Ez az egyszerű példa azt mutatta meg, hogy az azonos statisztikai értékek (ebben az esetben a 75%-os CBet) különbözőképpen értelmezhetők, és különböző következtetésekhez vezetnek Villain kézskáláját illetően, ha más statisztikákat is bevonunk az elemzésbe.
Természetesen nem csak a II CBet értéket veszed szemügyre, hanem a flop értelmezési szintjének más statisztikáit is, hogy megtervezhesd játékodat a következő licitkörökre. Tehát már a flopnál kitalálod értelmezés közben, hogyan játszod tovább a kezet a következő licitkörben.
- Villain A (18/16, 75% CBet, AF 3.0, WTS 35%)
- Villain B (20/10, 75% CBet, AF 1.5, WTS 50%)
Villain B ebben a példában összességében passzívabb, így a későbbi licitkörökben ritkábban láthatsz tőle félblöffhöz hasonló akciót. Mivel Villain B skálája a flop CBet után általában erősebb Villain A skálájánál, ezért az ő esetében a törnön játszott második töltetet erősebbnek értékeljük annál, mintha Villain A választotta volna ezt a játékmódot.
Ha a CBet értékét most tovább értelmezed, és bevonod az AF és a WTS értékeket is a számításba, akkor már kézenfekvő az a következtetés, hogy Villain B 75%-os CBet Flop értékkel, de csak 1.5 AF értékkel agressziója nagy részét már a flopnál kijátszotta.
Terved a törnre tehát lehetne az is, hogy Villain B további akciója ellen osztott párral feladod, ellenkező esetben pozícióból checkbehindot játszol az ingyen riverét, esetleg úsztatsz, ez azonban az 50%-es WTS miatt ebben az esetben nem lesz mindig jó ötlet. Említést érdemel persze az is, hogy ezt a gondolatmenetet további statok is kiegészíthetik, például a III Turn CBet vagy az AF Flop és az AF Turn.
Ahogy már bizonyára tudod, minden további szinthez megfelelő mintaméretre lesz szükséged. Ennek a fontos alapelvnek minden gondolatmenetedben helyet kell kapnia, például akkor, ha itt a III Turn CBet értéket is be szeretnéd vonni a számításba.
Az első szint következtetései teljesen statisztikai alapúak. Lejjebb megtudod, hogy az itt kapott következtetéseket hogyan értelmezed egy konkrét játékhelyzetben a második szinten.
Az AF és a WTS értékek - annak ellenére, hogy általános értékekről van szó, tehát nem kötődnek a flophoz - nagyon hasznosak a flopnál.
Általánosan kijelenthető, hogy a magas AF alacsony WTS, az alacsony AF pedig magas WTS értékkel jár együtt. Mivel az agresszív játékosok gyakran dobási részesedéssel nyernek kezeket, anélkül, hogy terítésig mennének, WTS értékük így alacsonyabb lesz.
Fontos, hogy az AF és a WTS értékeket mindig az első preflop értelmezési szint értékeivel együtt (VPIP, PFR, Call Range) értelmezd, mivel főleg a WTS már kötődik a flopskálához, ahogy azt a sorozat első részéből már megtanulhattad.
Gondolatok a WTS értékről:
- Minél magasabb a WTS, Villain skálája annál szélesebb a terítésnél.
- Minél szűkebb Villain skálája a flopnál, annál erősebb lesz a skálája terítésnél, ugyanakkora WTS mellett.
- Minél szélesebb Villain skálája a flopnál, annál gyengébb a skálája terítésnél, ugyanakkora WTS mellett.
- Minél magasabb az AF, annál alacsonyabb a WTS.
- Minél alacsonyabb az AF, annál magasabb a WTS.
Ezek példákkal bemutatott gondolatmenetek voltak az első szintről: kontextus. Közben bizonyára eszedbe jutott, hogy Villain kiértékeléséhez olyan fontos részleteket is fel kellene használni, mint például az asztalmintázat.
A második szinten most a korábban kapott eredményeket konkrét játékhelyzet alapján elemzed. Ebben nagy szerepet játszanak az asztalmintázat, az asztaldinamika, az árulkodó jelek, a leosztástörténet és további hasonlóan fontos tényezők.
Az eredmény egy értelmezési láncolat lesz, ebben a példában a flopnál.
Az értelmezés második szintje - tehát a tulajdonképpeni értelmezés egy adott játékhelyzetben - nagyon összetett folyamat. Felhasználsz minden alapelvet, amit más stratégiai cikkekben tanultál, de ezeket itt most nem fejtjük ki bővebben.
Ebből a például egyértelművé válhatott számodra, hogy mennyire széleskörű folyamat lehet az értelmezés. Azt is láttad, hogy az adott licitkörben hogyan segíthetnek más licitkörök statjai.
A mintamennyiség fogalmával már megismerkedtél. Azt mutatja meg, hogy adatbázisodban hány leosztás található Villainnel. Időközben azt is megtanultad, mennyire fontos ez a statisztika az értelmezéseid szempontjából, hiszen ettől függ a többi statisztika megbízhatósága. Ezeket az alapelveket már kifejtettük az első részben bemutatott piramiselvvel együtt.
Problémák a statokkal és a mintamennyiséggel
Mielőtt bármelyik statot értelmeznéd, vess egy pillantást a mintaméretre, hogy használható alapod legyen az értelmezéshez.
Ha a mintamennyiség túl alacsony az aktuális szintedhez, például a törnön, akkor már az is segít, ha csak azokat a statokat veszed figyelembe, melyekhez kisebb mintaméret is elegendő. Ezek az első szint összes statja, főleg a VPIP és a PFR.
Fontos azonban, hogy olyan statok alapján, amikhez nagyobb mintaméret szükséges, ne vonj le következtetéseket. 50 leosztással semmiképpen sem vehetsz figyelembe preflop olyan törn statokat, mint például a második töltet (second barrel), vagy Villain 3-bet értéke. Sok trackerprogram ezeket a statokat is kijelzi a HUD-on, már nagyon alacsony mintaméret esetén is.
Ha el akarod kerülni a kicsi mintamennyiséggel járó csapdát, hozzá kell szoknod, hogy mielőtt bármelyik statot szemügyre vennéd, először automatikusan pillantást vetsz a mintaméretre.
Ha a mintaméret nem elég, hogy egy körülbelüli játékstílust meghatározz, ismeretlenként kell tekintened ellenfeledre.
Tulajdonképpen ki is az a sokat emlegetett "unknown player", vagyis az ismeretlen játékos? Mit feltételezel róla?
Az ismeretlen játékos jellemzői erősen függnek a játékváltozattól, és a limit dinamikájától. Tehát egy NL10 ismeretlent másként értékelünk, mint egy NL100 ismeretlent.
Ismeretlen játékosnál azt feltételezzük, hogy az adott limiten átlagos pókertudással rendelkezik. Minden licitkörben és minden akcióban a limitnek megfelelően fog játszani. Tehát passzívabb limiteknél, passzívabb játékmódból indulunk ki.
Egy ismeretlen játékos tehát feltételezéseink szerint olyan, mint a limiten játszó átlag regulár. Nem rendelünk tehát hozzá egy adott játékostípust, hanem a limitnek megfelelő játékosként kezeljük, alapvetően megfontolt pókerjátékkal.
Ez a módszer akkor érdekes, ha a stat HUD-od például bizonyos statokat nem jelez ki, vagy ha mintaméreted a magas szintű statokhoz (pl. riveren) nem elegendő.
Tegyük fel, flopon kielégítő mennyiségű mintával rendelkezel ellenfeledről a második szint értelmezéséhez, tehát körülbelül 500 leosztással, de szeretnéd egy III Second Barrel valószínűségét kielégítően megbecsülni.
Ennek a következtetésnek az alapja Villain flopskálája PFA-ként, tehát I PFR értéke, majd II CBet értéke a flopnál, és mint általános stat Villain AF-je és WTS értéke.
Az itt felsorolt statok értelmezése arra is enged következtetni, hogy mekkora valószínűséggel számíthatsz III Second Barrellel a törnön. Magánál az asztalnál természetesen figyelembe kell venned a metajátékot, és további fontos tényezőket is, mint például az asztalmintázat, a pozíció, az ellenfelek száma stb.
Tehát az így levezetett statokat a fent leírtak alapján kontextusba kell helyezned, és ennek megfelelően értelmezned.
Tehát lehetséges a hiányzó statokat levezetése a meglévő statokból. A statok értelmezése, és az értelmezési lánc hasznos elgondolásokat ad a leosztásról, hogy Villain játékstílusát pontosabban elemezni tudd, és minden egyes statot összefüggéseiben láthass. Ebből következtetni tudsz játékstílusára, és a kapott eredmény alapján elgondolkodhatsz, hogy egy hiányzó stat hogyan illeszkedhet bele Villain játékstílusába.
Természetesen itt is alapszabály: a mintaméret döntő fontosságú.
Éppenséggel ez is megtörténhet. A limitnek megfelelően több-kevesebb sikerrel Villain is továbbfejlesztette játékát. Ezért különösen a regulárok, akikkel gyakran találkozhatunk az asztaloknál, és akiktől megfelelően magas mintamérettel rendelkezhetünk, alkalmazkodnak, és idővel bizonyos hiányosságokat megszüntetnek.
Gondolj csak bele, hogy te magad is regulár vagy saját limiteden, és mai játékod mennyire erősen eltér a néhány hónappal ezelőtti játékodtól.
Ezért érdemesebb egy aktuális mintaméretre hangsúlyt fektetni, mint egy lehetőleg legnagyobbra a lehető több leosztással, ami már több hónapos. De ha kétségeink támadnak, a túl sok kéz mindig jobb, mint a túl kevés.
Alapjában véve kijelenthető: minél kevésbé specifikus egy stat, annál stabilabban folyik a fejlődése. Jó példa erre az I VPIP és az I PFR.
A helyzetfüggő statok hajlamosabbak az erős ingadozásra. Tehát egy check/raise a törnön függ a döntés meghozásának saját körülményeitől.
Leegyszerűsíthetjük az ellenfelet pusztán a statjaira?
Valószínűleg már könnyedén megválaszolod a kérdést. Tudod, hogy a statok statisztikai átlagot mutatnak, amiket két szinten kell értelmezni, tehát önmagukban nem különösebben megbízhatók.
Az első szint a statisztikai átlagok egymás alatti összefüggéseit értelmezi.
A második szint az első szint átgondolásait értelmezi, miközben egy adott játékhelyzetben az asztal mintázatát, a leosztástörténetet, az asztal dinamikáját, az árulkodó jeleket és minden más szituációfüggő behatást is figyelembe kell venned.
Ha Villain döntéseit a teljes kontextusban vizsgálod, azt fogod megállapítani, hogy a statok összesítése sokkal inkább Villain játékstílusát tükrözi, és nem kezdőlapjait.
Minden stat Villain játékstílusának egy részletére vonatkozik. Ha megtanulod ezeket a részleteket külön értelmezni, sok olyan következtetést tudsz levonni, ami segíteni fog aktuális döntésed meghozatalában.
Összefoglalás
Ebből a cikkből megtanulhattad, hogy a különböző tracking programok kínálatában szereplő lehetőségek ellenére csak rajtad múlik, hogy mit kezdesz az összegyűjtött információval.
Az egyes értékeket helyesen kell értelmezned, hogy segítségedre legyenek jövedelmező döntéseket hozni. Továbbá egy érték ritkán áll egyedül, ezért mindig a megfelelő összefüggésben kell figyelembe venned. Az értelmezési lánc alapján láthattad, hogy mennyire összetett az alkalmazhatóságuk.
Ha az itt bemutatott tartalmakat megértetted, és tisztában vagy a nehézségekkel és a buktatókkal is, hamarosan egy hatásos fegyvert építhetsz be játékodba, mellyel eredményesebben vonulhatsz csatába a zsetonokért.
| LINKEK | |||||
|
|||||
