Frissítve ekkor: 09 jún 26, készítette:

Értékért nyitás, védekező nyitás, blöff nyitás - 1. rész

» ESSZÉ

Értékért nyitás, védekező nyitás, blöff nyitás - 1. rész

Készítette: MiiWiin

Gyakran kerülünk olyan helyzetekbe, amelyekben végrehajtjuk a standard nyitásainkat, majd azon törjük a fejünket, hogy tulajdonképpen helyes volt-e a nyitásunk. Ez nem a nyitás méretén vagy a sikerén múlik, hanem azon, hogy mit vártunk el tőle, illetve hogy mit akartunk elérni ezzel a nyitással. Emiatt most a nyitások különböző fajtáit fogjuk végigvenni és megpróbáljuk azokat néhány példa alapján részletesebben is kifejteni.

A nyitásokhoz hasonlóan az egyes változatok ugyanígy érvényesek az emelésre is. Az egyszerűség kedvéért azonban legtöbbször csak nyitásokról fogok beszélni. A nyitások fajtáit egészen durván három kategóriába szeretném beosztani: értékért nyitások, védekező nyitások, blöff nyitások

Értékért nyitás

Az értékért történő nyitás a nyitás legegyszerűbb fajtája. Abból indulunk ki, hogy miénk a legjobb kéz és értéket akarunk szerezni egy gyengébb kéztől. Kiindulunk abból is, hogy a következő tétkörökben aligha lesz olyan kéz, ami veszélyessé válhat számunkra vagy az ilyen kéznek legfeljebb 4 jót adunk. Ebben az esetben minden az értékmaximalizálás körül forog.

Védekező nyitás

Védekező nyitásnál is legtöbbször elöl látjuk magunkat, de tudjuk, hogy a következő tétkörökben néhány lap veszélyessé válhat számunkra. Ha 8 vagy annál több jó van ellenünk, akkor mindenképpen védenünk kell a vélhetőn egyelőre még erősebb kezünket. Természetesen a potkontroll és az értékmaximalizálás itt kéz a kézben haladnak együtt, mert minden védekező nyitás egyben értékért nyitás is, amíg meg nem érkezett valamelyik húzó. 

Blöff nyitás

Az összes többi nyitást blöffnyitásnak szeretném nevezni, még akkor is, ha elég határeset így az elnevezés. Közülük nem mindegyik érdemli meg ténylegesen ezt a nevet, emiatt további megkülönböztetésre van szükségünk:

  • Folytató nyitás
  • Pozíciós nyitás
  • Információs nyitás
  • Tiszta blöff nyitás

Az értékért történő és a védekező nyitásokkal ellentétben a blöff nyitással rögtön el akarjuk vinni a potot. Abból indulunk ki, hogy alig van terítési értékünk és emiatt egy megfelelő nyitással el akarjuk "lopni" a potot. A jó blöfföt az jellemzi, hogy jobb kezet késztet dobásra.

A folytató nyitást mindenki ismeri. Mivel ez főleg a flop előtti akciótól, az ellenféltől, valamint az asztaltól függ és kevésbé a saját lapoktól, ezért a folytató nyitást mindenképpen blöff nyitásnak kell tekinteni.

Ez hasonló a pozíciós nyitásnál is. Ezt a nyitást pozícióban alkalmazzuk, miután az ellenfelünk gyengeséget mutatott. Itt is azt reméljük, hogy a gyenge kész kezeket dobásra késztetjük és közben kihasználjuk a Villain által mutatott gyengeséget, valamint a pozíciónkat.

Az információs nyitás alapjában véve nem blöff nyitás, de durván belefér ebbe a keretbe. Viszonylag gyenge kész kezünk van, amivel nem akarunk és nem tudunk előnyben/hátrányban játszani. Rögtön dobni sem akarunk, tehát emelünk, hogy információt kapjunk a kezünkről. Végeredményben ezt ugyanígy megcsinálhatjuk bármilyen tetszőleges kézzel, ami miatt ez nagyon közel kerül a blöffhöz. Az egyetlen különbség, hogy megadás és check/check esetén a turnön és a riveren van némi terítési értékünk.

A tiszta blöff nyitást csak megfontoltan és tiszta readekkel alkalmazzuk. Míg az összes eddigi nyitásfajta a játékból ered és itt vagy ott alkalmazni kell őket, addig a tiszta blöff nyitást gyakran kihagyhatjuk. 

Hand 1

PartyPoker $25 NL Hold'em (6 handed)

Stacks
& Stats
MP ($25)
CO ($25)
UTG ($25)
BB ($25)
SB ($25)
Hero ($25)

Preflop:
Hero is Button with Q , Q
3
folds
, Hero raises to $1.00, SB calls $1.00,
BB folds,

Flop:
($2.50) K, A, 5 (2 players)
SB
bets $2.00
, Hero raises to $7.00

Valójában ez egy standard lépés. A flop előtt QQ lapokkal emelünk, kapunk egy hidegen megadást és az asztalon két felső lap jelenik meg. Villain szamárnyit, mi emelünk.

Milyen fajta emelésünk van itt? Értékért emelés? Rosszabb kéztől aligha fogunk értéket kapni. Ugyanúgy nem is védekezünk, mert bár ott van ugyan az asztalon két lap, de Villain megadása esetén úgyis feladjuk a kezet.

Ez tehát a blöff nyitás felé hajlik, akkor is, ha nagyon nehéz itt jobb kezet dobásra késztetni. Ettől függetlenül ez lehetséges lehet, ha Villainnél olyan kezek vannak, mint KQ/KJ/Kx.

Az emelésünk itt egyfajta keveréke a folytató nyitásnak, amit a szamárnyitás miatt információs nyitássá alakítunk. Villain itt bármilyen két lappal szamárnyithat, tehát ki akarjuk találni, hogy hol állunk és ellenállás esetén feladjuk a kezet. 

Hand 2

PartyPoker $25 NL Hold'em (6 handed) HandRecorder v0.9b

Stacks
& Stats
MP ($25)
CO ($25)
UTG ($25)
BB ($25)
SB ($25)
Hero ($25)

Preflop:
Hero is Button with 3 , 3
UTG
raises to $1.00
, 2 folds,Hero calls $1.00, SB calls
$1.00
, BB folds,

Flop:
($3.50) Q, Q, 7 (3 players)
SB checks,
UTG checks, Hero bets $2.75

A flop előtti játék valószínűleg világos. Teljesen elvétjük az asztalt. Ekkor azonban az SB pozícióban ülő játékos és a flop előtti agresszor is passzol. Pozícióban vagyunk és a pozíciós nyitás mellett döntünk. Az asztalt valószínűleg ritkán találta el valaki, ráadásul húzómentes. További ellenünk végrehajtott akció esetén elbúcsúzunk a kéztől. Ennek a nyitásnak az egyetlen értelme, hogy a potot rögtön megszerezzük és esetleg dobásra késztessük az olyan kezeket, mint pl. a 44+.

Hand 3

PartyPoker $25 NL Hold'em (6 handed) HandRecorder v0.9b


Stacks
& Stats
MP ($25)
CO ($25)
UTG ($25)
BB ($25)
SB ($25)
Hero ($25)

Preflop:
Hero is Button with 8 , 8
UTG
raises to $1.00
, 1 fold, CO calls $1.00,Hero calls $1.00, 2
folds
,

Flop:
($3.50) 3, 6, 2 (3 players)
UTG
bet $2.00
, CO calls $2.00, Hero raises to $9.50

Ennél a leosztásnál sok változat keveredik egymással. Itt könnyen lehetünk akár elöl is, de védenünk kell a kezünket. Így ez értékért nyitás is és védekező nyitás is. Védekezés esetén azonban sajnos fel kell adnunk a kezünket, mivel csaknem az összes kész kézzel szemben hátul állunk. A célunk elsődlegesen az, hogy rögtön megnyerjük a kezet, és hogy esetleg erősebb kezeket késztessünk dobásra. Kiegészítésként tehát azért az információért is nyitunk, hogy hol állunk a kezünkkel. Ezt a lépést természetesen megint bármilyen kézzel végrehajthatnánk.