Tony Dunst a WPT Caribbean bajnoka, Purak Zoltán ötödik lett
A WPT csapatához tartozó Tony 'Bond18' Dunst nyerte a sorozat Szent Márton szigeti állomását, ezzel elsÅ‘ WPT cÃmét zsebelte be. A versenyen a döntÅ‘ asztalig jutott Purak Zoltán is, aki végül ötödik lett.
Az iPoker által szervezett első Caribbean Poker Tour sorozatához csatlakozott a World Poker Tour, a Szent Márton szigeten megrendezett WPT Caribbean 2013 állomásával. Összesen 191 játékos nevezett a két selejtezőnapon, köztük számos ismert profival és magyar játékosokkal is, így a 24 első helyet fizették, az győztesre pedig 145 000$ jutalom várt!
![]() |
|
A boldog győztes (Forrás: worldpokertour.com) |
Az utolsó napokban a legnagyobb figyelmet egyértelműen Tony 'Bond18' Dunst vonzotta. Az amerikai profit online edzői tevékenysége mellett a széles közönség a WPT közvetítéseiben ismerhette meg, a 'Raw Deal' szegmens műsorvezetőjeként, amiről a Bet Raise Fold című dokumentumfilmben is mesél.
Dunst már a második napról is az élmezőnyben jutott tovább (ötödikként), a harmadik nap végén már a második legtöbb zsetonnal rendelkezett, a döntő asztal kialakulásakor pedig chipleader volt. Az amerikai profi innentől ki sem engedte a kezéből a vezetést, és mindenkin átgázolva, szenzációs formában játszva nyerte meg élete első WPT karkötőjét!
A második helyet az olasz Giacomo Fundaro szerezte meg. A heads-up párbaj Dunst vezetésével kezdődött ugyan, de a nagyjából 2:1-es zsetonelőny nem garantál semmit egy pókerversenyen. A kulcspartiban 40 ezres nagyvaknál Fundaro megadta Dunst 185 000 zsetonos 3-betét, majd pozícióból az amerikai checkje után 205 000 zsetont betelt a flopon, amit az amerikai megadott. A turnre
érkezett, mindketten checkeltek. A
river lappal pározódott a board, és Dunst pozíción kívül 530 000-ig betelt, amit Fundaro hosszas gondolkozás után megadott. Dunst
lapot borított, amivel fullja lett, az olasz játékos pedig muckolt, és 385 000 zsetonra fogyatkozott ellenfele 5 345 000 zsetonja ellen. Innen pedig már könnyű dolga volt az amerikai profinak. Fundaro második helyével kereken 100 ezer dollárt nyert!
A harmadik helyezést és a vele járó 63 500$-os nyereményt az osztrák Severin Schlesser szerezte meg, amikor egy preflop 5-betet követő all-in partiban lapjai nem javultak Dunst
lapjai ellen.
A döntő asztalon a legnagyobb név az a Marvin xcrash154 Rettenmaier volt, aki a Global Poker Index ranglistáján idén eddig a második helyen állt, mostani negyedik helyezésével pedig nem csak 46 800$-t nyert, de vélhetően a GPI indexén is a második helyre fog ugrani, és megközelíti majd az első helyen álló Daniel Negreanut!
![]() |
|
Purak kiesése után (Forrás: worldpokertour.com) |
Honfitársaink közül a második napra ugyan még eljutott fórumunk aktív versenyprofija, gerikov1990 is, sajnos azonban ekkor búcsúzott is. Nem úgy az osztrák színekben induló Purak Zoltán, aki a selejtezőkön az élmezőnyben végzett 99 000 zsetonnal, majd a harmadik napon 142 000 zsetonnal vághatott neki a fizetős helyek kiharcolásáért. Ezt az akadályt is sikeresen vette, így az 5. napon, a hatfős döntő asztal felállásakor is ott volt. Érdekesség egyébként, hogy Purak szinte végig a mezőny végében, shortstack-ként volt kénytelen játszani.
Az utolsó leosztást Purak számára egyébként a későbbi bajnok elleni coinflip szituáció hozta: lapjaival tolta középre összes zsetonját CO pozícióból, amit Dunst a nagyvakon
lapokkal tartott. Az
bíztatóan alakult, de a river
magasabb párt hozott az amerikai profi számára, így honfitársunk csekély előnye (preflop 52,77%-os favorit volt) ezúttal nem tartott ki. Purak így sem szégyenkezhet, ötödik helyezésével 35 900$-t nyert, így számára anyagilag is megtérülő nyaralást hozott a karibi út!

