Top20 december - vvdd az élen
A magyar lista állandó éllovasa vvdd komolyan vette az ehavi versengést, az első hetet 8787 Strategy ponttal zárta. Mögötte viszont nagyon szoros verseny alakult ki.
Az első heti részeredmények alapján
vvdd egyelőre nem kell, hogy veszélyben érezze első helyét a magyar ranglistán. Több, mint 6.000 pontos különbséggel jócskán a mezőny élén áll. Amennyiben most lenne a verseny vége, máris 1.000$-ral növelhetné pókertőkéjét, azonban még három hét hátra van. 😉
Az őt követő
OlahSandor és
joci7515 ugyan dobogósak a jelenlegi állás alapján, mégsem érezhetik biztonságban magukat, hiszen alig néhány száz pont választja el a játékosokat egymástól a toplistán. De nemcsak az első helyeknél! A negyedik helyen álló
freechains03 mindössze 6 ponttal előzi meg
Asaki-t, azonban ez a hat pont a díjazásban 100$ különbséget jelent! De van olyan része is a listának ahol egyetlen pont a különbség!
szoros versenyre számíthatunk, valamint a pontszámok alapján bármely
tagunk jó eséllyel pályázhat arra, hogy a promócióból egy szeletet
kihasítson magának, hiszen most alig 1000 pontra volt
szükség a fizetős helyekig eljutni, és a 2. helyet a 20. helytől is
alig 1500 pont választja el egymástól!
Azonban senki sem bízhatja el magát, hiszen az élmezőny hemzseg az olyan magyar tagoktól, akik az előző promóciókban már megmutatták mit tudnak:
volleyboy,
rupasov,
PeGa65, és még sorolhatnénk a játékosokat, akik nem könnyen fogják feladni a legjobbak közé kerülést.
Sok sikert kívánunk mindenkinek a versenyben!
játékos mondhat a magáénak valódi sikertörténetet az 50$-os
kezdőtőkével. Tudással és akarattal olyan szintekre jutottak el, ahol
az 50$ még csak a beülő felét sem teszi ki. Ezek a sikerek tesznek
minket igazán büszkévé, és motiválnak minket, hogy tovább haladjunk a
megkezdett úton.
Segítünk, hogy minél inkább fejlődhess és a lehető legjobban
fejleszthesd a képességeidet! Meggyőződésünk, hogy 2009. végére még
több játékosunk állja meg a helyét a magasabb limiteken, és hiszünk
benne, hogy lesznek köztetek olyanok, akik feljutnak a Top250 promóció
csúcsára is!
Azonban mielőtt még inkább elkezdenénk álmodozni a jövőről, szeretnénk
köszönetet mondani az eddigiekért a jelenben! A köszönetünk egyik része
a karácsonyfánk, amelyet 4.000$ értékű karácsonyi dísszel ékesítettünk - mindegyik csak arra vár, hogy a legjobb 20 magyar játékos megszerezze őket decemberben.
Alul láthatod az elosztást, hogy milyen arányban részesülsz a promócióból a magyar ranglistán
elért decemberi helyezésed alapján.
