WPT Grand Prix de Paris: Kovács András a 12. helyen végzett
A World Poker Tour negyedik napján már csak 18 játékos pályázhatott a tévés döntő asztalra és a fél millió eurós fődíjra. Kovács András a tizenharmadik helyről vágott neki a végjátéknak, és 44 ezer eurót szerzett meg a nyereményalapból.
| Olvastad már? |
Nyár, napsütés és egy vad parti |
| GSOP Live: a múlt és a jövő | Pontboltunkkal kapcsolatos kérdések és válaszok |
![]() |
| Kovács András a továbbjutók között |
Kovács András a negyedik napig jutott, lehetőséget szerezve arra, hogy a szeptember 10-én élőben közvetített döntő asztalig eljusson. Nem volt könnyű dolga, hiszen a korábbi versenynapokon rendre kedvezőtlen asztalokat kapott, ráadásul minden nagyobb nyertes leosztását menetrendszerűen coolerek követték.
Kovács András 44 ezer euróval távozott
Úgy tűnt, a negyedik napon minden másképp alakul. Kovács a könnyebbik asztalra került, ahol a legnevesebb ellenfél Guillaume Darcourt volt. A verseny álomszerűen kezdődött számára, hiszen 


Nem sokkal később újra összecsaptak, Kovács ezúttal 

Sajnos a laphalál a legrosszabbkor érkezett, ezután több körön keresztül egyáltalán nem tudott játékba avatkozni. Amikor Byron Kaverman korai pozicióból 20 ezerig emelt, a mellette ülő Kovács osztott bubikat tartott, így maradék 120 ezer zsetonjával gondolkodás nélkül all-in ment. Kaverman magadta, és KT lapjai a törnön érkező királlyal javultak. Kovács András a 12. helyen búcsúzott, és 44 445€-val vigasztalódhatott Párizsban.
Ahogy az várható volt, a két legtöbb zsetonnal érkező játékos megtartotta pozícióját, a döntő asztal összetétele és az eddigi sorrend a következő módon alakult:
WPT Grand Prix de Paris - 4. nap
|
||||
| Hely | Név | Zsetonállás | ||
| 1. | Byron Kaverman | 2 079 000 | ||
| 2. | Hugo Lemaire | 1 962 000 | ||
| 3. | Mikko Sundell | 1 791 000 | ||
| 4. | Frederic Magen | 1 554 000 | ||
| 5. | Matt Waxman | 1 423 000 | ||
| 6. | Martin Jacobson | 482 000 | ||
| 7. | Dori Yacoub | 77 700€ | ||
| 8. | Dmitry Stelmak | 66 665€ | ||
| 9. | Alain Goldberg | 55 555€ | ||
| 10. | Nesrine Kourdourli | 44 445€ | ||
| 11. | Alexandre Brivot | 44 445€ | ||
| 12. | Andras Kovacs | 44 445€ | ||
| 13. | Joe Cassidy | 44 445€ | ||
| 14. | Jean Noel Thorel | 33 330€ | ||
| 15. | Stephane Benabida | 33 330€ | ||
| 16. | Franck Pepe | 33 330€ | ||
| 17. | Guillaume Darcourt | 33 330€ | ||
| 18. | Ahmed Debabeche | 33 330€ | ||
| Vakok: 10 000/20 000/3 000 | Játékosok: 6 (18) | Nyereményalap: 3 150 710$ | ||||










