Frissítve ekkor: 09 jún 26, készítette:

WPT Grand Prix de Paris: Kovács András a legjobb 18 között

A World Poker Tour harmadik napján a fizetős helyek elérése volt a cél. Kovács András számára ez nem jelentett problémát, egyetlen magyarként folytathatja ma a versenyt. A mezőny már a kétasztalos játéknál tart, közel a döntő asztal, de a magyar pókeres csak valamivel több mint a zsetonátlag felével gazdálkodhat.

Olvastad már? William Hill September Fest promóció
WCOOP 2011: Iteo több mint 17 ezer dollárt nyert Régiók harca 25. verseny: PLO

Kovács András

Kovács András ezúttal sem fogott ki könnyű asztalt, legnagyobb összecsapását Ivan Freitezzel vívta. A caracasi játékos UTG pozícióból 5 ezerig nyitott, két megadó után Kovács kisvakként -val emelt. Csak Freitez fizette ki QTo lapokkal. Az flopon Kovács 27 ezres emelésére Freitez 100 ezres visszaemeléssel válaszolt, majd megadta a magyar all-injét. Az ászok kitartottak, Freitez búcsúzott a versenytől, Kovács András pedig 380 ezer zseton söpört be.

Duplázás az utolsó vakszinten

A későbbiekben már nem volt ennyire egyszerű a zsetonok begyűjtése. A CO helyén osztott hetesekkel avatkozott játékba, lapjai szettre javultak a floppal, de Dmitry Stelmak osztott bubijaival csak megadott preflop, és magasabb szettet tartott. Zsetonjaik egy semleges törnnél kerültek középre, Kovács 235 ezerig esett vissza, majd egy shortstack ellen is elveszített egy leosztást, így aznapi kezdő zsetonállása alá került.

A fizetős helyek előtt a játék lelassult, Kovács zsetonjai egyre csak fogytak. Noha sikerült ITM kerülnie, üzenetei alapján ekkor következett be a a holtpont  játékában. Hiába kapott egy könnyebbnek tűnő asztalt, nem tudott zsetont gyűjteni, 24 játékosnál pedig már csak 100 ezerből gazdálkodhatott, miközben az átlag már 400 ezer zseton volt.

A 18. vakszinten azonban, 3000/6000+1000 vakok mellett osztott királyokkal játszott squeeze-t, amit egy QJ-t tartó ellenfél megadott. Kovács lapjai kitartottak, így 293 ezer zsetonnal, a tizenharmadik helyről folytathatja a negyedik napon a játékot. A legtöbb zsetont Matthew Waxman gyűjtötte, rajta kívül csak Mikko Sundellnek sikerült 1 millió  fölé kerülnie, az átlag 520 ezer. A mai napon a tét már nem csak a minél nagyobb nyeremény kiharcolása, hanem a hatfős döntő asztalon való szereplés is, amelyet szeptember 10-én a televízió is közvetít.

Bubble boy helyett bubble girl

A PokerStrategy játékosai közül Syzmon hellutek Grzela még a fizetős helyek előtt távozott, de Benny psychobenny Spindler pénzben végzett. Utolsó leosztásában lapokkal tolta középre a zsetonjait a flopnál. Az osztott heteseket tartó Matthew Waxman a törnön érkező -tel pókerre javult, a river már nem változtatott a helyzeten, psychobenny a 24. helyért 16 665€-t kapott.

Egy hölgy távozott utoljára üres kézzel, Rebecca Gerin egy szerencsétlen leosztásban szinte minden zsetonját elveszítette -cal az flopnél, hiszen ellenfele, Evgeny Zaystev színsornak örülhetett a  lapokat tartva. Gerin előtt mindössze 1000 zseton maradt, ami még egy kisvakra sem volt elég, lapjainak pedig nem sok esélye volt a megadó osztott párja ellen. Gerin szomorúan távozott, és ezzel egyetlen női játékos, Nesrine Kourdourli marad a mezőnyben. A többiek érezhetően megkönnyebbültek, ahogy azt alábbi videó is mutatja.

A mezőny eléri a fizetős helyeket

A visszatérő játékosok zsetonállása:

WPT Grand Prix de Paris - 3. nap

Hely Név Zsetonállás
1. Matt Waxman 1 120 000
2 Mikko Sundell 1 019 000
3. Dmitry Stelmak 912 000
4. Nesrine Kourdourli 839 000
5. Byron Kaverman 729 000
6. Dori Yacoub 664 000
7. Hugo Lemaire 567 000
8. Martin Jacobson 536 000
9. Frederic Magen 531 000
10. Guillaume Darcourt 500 000
11. Franck Pepe 479 000
12. Alexandre Brivot 461 000
13. Kovács András 293 000
14. Stephane Benabida 235 000
15. Joe Cassidy 180 000
16. Jean Noel Thorel 173 000
17. Alain Goldberg 116 000
18. Ahmed Debabeche 50 000
- Benny psychobenny Spindler 23 448$
- Tyler Bonkowski 15 632$
- Syzmon hellutek Grzela kiesett
- McLean Karr kiesett
Vakok: 3000/6000/1000 | Játékosok: 18 (61) | Nyereményalap: 3 150 710$