Sok sikert András!
Már csak néhány óra és kezdÅ‘dik a fÅ‘verseny döntÅ‘je, ahol egy magyar játékos is asztalhoz ül. Sok sikert kÃvánunk Koroknai Andrásnak!
![]() |
| Sok sikert András! |
Néhány óra múlva Koroknai András nyolc amerikai ellenféllel méri össze tudását a világ legáhítottabb bajnoki címéért. András a második legnagyobb stackkel kezd majd a 8,5 millió dolláros, közel kétmilliárd forintnak megfelelő fődíjért.
Bár rajta kívül mindenki hazai pályán játszhat, a legkevésbé sem kell félteni a magyar pókerest, hiszen a döntő egyik legtapasztaltabb játékosaként ül majd asztalhoz: a 2010-es WPT LA Poker Classicon már besöpört 1,78 millió dollárt, és ugyanabban az évben a Budapest Poker Open több mint 20 millió forintos főnyereményét is ő vitte el.
Mindent bele András, sok sikert kíván neked a döntőben a magyar PokerStrategy.com közösség!
Itt megtalálod a döntő asztal menetrendjét. Ahogy láthatod, az első leosztás 16:47-kor zajlik majd (ez magyar idő szerint holnap 0:47-et jelent). A főverseny történéseit 15 perces csúszással követheted nyomon a WSOP oldalán.
Tarts te is velünk, szurkoljunk együtt az alábbi fórumtémában:
WSOP főverseny döntő asztal - szurkoljunk együtt András sikeréért!
Korábbi hírünkben többet is megtudhatsz a döntősökről.
![]() |
| October Nine, a döntősök - a WSOP.com hozzájárulásával |
WSOP 2012 Event 61: $10,000 No Limit Hold'em Main Event
"October Nine" |
||||
| Helyezés | Név | Zsetonok | ||
| 1. | Jesse Sylvia |
43 875 000 | ||
| 2. | 29 375 000 | |||
| 3. | Greg Merson |
28 725 000 | ||
| 4. | 24 800 000 | |||
| 5. | Steven Gee |
16 860 000 | ||
| 6. | Michael Esposito |
16 260 000 | ||
| 7. | Robert Salaburu |
15 155 000 | ||
| 8. | Jacob Balsiger |
13 115 000 | ||
| 9. | Jeremy Ausmus |
9 805 000 | ||
|
Játékosok: 9 (6598) | Díjalap: 62 021 200$ Zsetonátlag: 21 993 333 | Vakok: 150 000/300 000/40 000 |
||||
| World Series of Poker Main Event 2012 Nyeremények a döntőben |
|
| Helyezés | Nyeremény |
| 1. | 8 527 982$ |
| 2. | 5 292 889$ |
| 3. | 3 797 558$ |
| 4. | 2 850 494$ |
| 5. | 2 154 616$ |
| 6. | 1 640 461$ |
| 7. | 1 257 790$ |
| 8. | 971 252$ |
| 9. | 754 798$ |

.png)
