Öt játékos, aki a legtöbbször nyert millió felett
Ki söpörte be a legtöbb milliós kifizetést? Barry Carter Ãrásából megtudod.
Öt 7-számjegyű nyeremény - Gus Hansen

Utolsó 7-számjegyű score-ja értelmezés kérdése, ugyanis 2012-ben One Drop belépőt nyert egy selejtezőn, el is indult a versenyen, de hamar kiesett. Tulajdonképpen egymilliót nyert, de nem tudta érdemben kihasználni a nyereményt.
2010-ben azonban kerek egymilliót söpört be a Poker Million győzteseként, ugyanúgy, mint 2005-ben a Poker Superstars Invitational során.
2007-ben az Aussie Millions bajnokaként 1 192 919$-t keresett, legnagyobb bevételét pedig egy WPT Championship második helynek köszönhette, amely 1 714 800$-t ért.
Öt 7-számjegyű nyeremény - Michael Mizrachi

2012-es győzelme 1 451 527$-t, két évvel korábbi sikere pedig 1 559 046$-t ért.
2010-ben a November Nine-ig is eljutott, és 2 332 992$-t tudott elvinni a díjalapból.
Mizrachi mindemellett a World Poker Tour versenyein is kiemelkedően sikeres volt, 2006-ban 1 173 373$-t, 2005-ben pedig 1 859 909$-t nyert egy-egy versenyen.
Öt 7-számjegyű nyeremény - Phil Ivey

Első egymilliós sikerét 2005-ben érte el a Monte Carlo Millions megnyerésével, majd miután többször lemaradt a címről, 2008-ban az LA Poker Classicon végül WPT bajnok lett, és 1 596 100$-t keresett.
2009-ben a November Nine tagjaként vitt el a WSOP főversenyen 1 404 014$-t a díjalapból.
Kétszer is sikerült megnyernie az Aussie Millions 250 000$-os highrollét, először 2012-ben (2 058 948$), másodszorra pedig idén (3 582 753$).
Öt 7-számjegyű nyeremény - Sam Trickett

Az Aussie Millions Super High Rollerek világában folyamatosan tarolt, 2013-ban megnyerte a 250 000$-os versenyt (2 111 397$), amin 2011-ben második volt (1 384 631$), és ugyanabban az évben a 100 000$-osat meg is nyerte, ami újabb 1 508 258$-t jelentett számára.
A Partouche Poker Tour 2011-es főversenyén 1 364 666$-t nyert, leghíresebb eredménye pedig egy 10 112 001$-os One Drop második hely volt (ami a lista egyetlen 8-számjegyű tétele).
Ha pedig egy kicsivel többet sikerül nyernie a 2012-es szuperhigrolleren, akár a hatodik is meg lehetett volt, hiszen végül 999184$-ral sikerült távoznia.
Hat 7-számjegyű nyeremény - Daniel Negreanu

Legnagyobb eredménye a One Drop második hely volt (8 288 001$), de idén már 1 119 610$-t keresett a 250 000$-os Aussie Millions highrolleren.
A tavalyi év is eredményes volt, hiszen egy 1 087 160$-t érő WSOP APAC karkötővel ért véget.
2011-ben a PCA szuperhighrollerén keresett kerek egymilliót.
Korábban is volt már persze egy kiemelkedően sikeres éve, 2004-ben rögtön két WPT versenyt is nyert, amelyekkel 1 770 218$-t és 1 117 400$-t keresett.
Egész pályafutása során összesen már 30 millió dollárt keresett. Nem rossz, egyáltalán nem.
Kimaradt volna valaki? Dan Smith, Chino Rheem, Scott Seiver, Tobias Reinkemeier és Mike McDonald voltak azok, akik négyszer tudtak millió felett nyerni.
Barry Carter a PokerStrategy.com hírszerkesztője, és a The Mental Game of Poker 1 & 2 könyvek társszerzője. Kilenc éve dolgozik a pókeriparban, 2013-ban megkapta az APAT Best Poker Media Provider díját. Itt még többet tudhatsz meg munkájáról.
Follow Barry Carter on Twitter l Follow Barry Carter on Google+ |
Barry Carter