Frissítve ekkor: 09 jún 26, készítette:

Sok sikert András!

Már csak néhány óra és kezdődik a főverseny döntője, ahol egy magyar játékos is asztalhoz ül. Sok sikert kívánunk Koroknai Andrásnak!

Koroknai András
Sok sikert András!

Néhány óra múlva Koroknai András nyolc amerikai ellenféllel méri össze tudását a világ legáhítottabb bajnoki címéért. András a második legnagyobb stackkel kezd majd a 8,5 millió dolláros, közel kétmilliárd forintnak megfelelő fődíjért.

Bár rajta kívül mindenki hazai pályán játszhat, a legkevésbé sem kell félteni a magyar pókerest, hiszen a döntő egyik legtapasztaltabb játékosaként ül majd asztalhoz: a 2010-es WPT LA Poker Classicon már besöpört 1,78 millió dollárt, és ugyanabban az évben a Budapest Poker Open több mint 20 millió forintos főnyereményét is ő vitte el.

Mindent bele András, sok sikert kíván neked a döntőben a magyar PokerStrategy.com közösség!

Itt megtalálod a döntő asztal menetrendjét. Ahogy láthatod, az első leosztás 16:47-kor zajlik majd (ez magyar idő szerint holnap 0:47-et jelent). A főverseny történéseit 15 perces csúszással követheted nyomon a WSOP oldalán.

Tarts te is velünk, szurkoljunk együtt az alábbi fórumtémában:
WSOP főverseny döntő asztal - szurkoljunk együtt András sikeréért!

Korábbi hírünkben többet is megtudhatsz a döntősökről.

WSOP
October Nine, a döntősök - a WSOP.com hozzájárulásával

WSOP 2012 Event 61: $10,000 No Limit Hold'em Main Event

"October Nine"

Helyezés Név Zsetonok
1. Jesse Sylvia 43 875 000
2. Hungary Koroknai András 29 375 000
3. Greg Merson  28 725 000
4. Russell Thomas 24 800 000
5. Steven Gee 16 860 000
6. Michael Esposito
16 260 000
7. Robert Salaburu 15 155 000
8. Jacob Balsiger 13 115 000
9. Jeremy Ausmus 9 805 000

Játékosok: 9 (6598) | Díjalap: 62 021 200$

Zsetonátlag: 21 993 333 | Vakok: 150 000/300 000/40 000

World Series of Poker Main Event 2012
Nyeremények a döntőben 
Helyezés Nyeremény
1. 8 527 982$
2. 5 292 889$
3. 3 797 558$
4. 2 850 494$
5. 2 154 616$
6. 1 640 461$
7. 1 257 790$
8. 971 252$
9. 754 798$