Frissítve ekkor: 09 jún 26, készítette:

Standard játékmódok – haladó

Bevezetés

A tartalomból:

  • Mikor játssz standard játékmódokat és mikor nem?
  • Miért játszol standard játékmódot?
  • Hogyan járj el a kész kézzel és a húzóval?

Minden játékosnak, aki bizonyos stratégia szerint játszik, van egy sajátos, többé-kevésbé állandó repertoárja a játékstílus tekintetében, amit az egyes szituációknál alkalmaz. A tényezőktől függően több szituációt különböztetünk meg, amelyek kategorizálhatók és egy adott előnyös játékmód rendelhető hozzájuk.

A bronz szekcióban már bemutatásra kerültek az alap, standard játékmódok egy ellenféllel szemben. Olyan játékmódról van szó, ami a flopra, és az azt követő turn játékra vonatkozik, és az adott szituációk esetében a kiválasztott kezekkel a legtöbb esetben az optimális játékstílust jeleníti meg.

Ez a fajta kategorizálás elutasíthatatlan segítség. Az FL Hold'em összetettségének nagyságát leredukálja azzal a céllal, hogy az optimális játékstílust válasszuk számos szituáció esetében, anélkül, hogy rövid időn belül az összes kezet kielemeznénk (matematikailag is).

A cikk elmélyíti a standard játékmód tematikáját. Megismered a felismerését és használatát azon kritériumoknak, melyeknél a standard játékmód alkalmazásával az optimális játékstílust érheted el. A pozícióval, a kezdeményezési képességgel, a kezed erősségével függenek össze az ellenfél típusának és az asztal olvasatának összehasonlításában. Azt, hogy hogyan juthatsz el a helyes döntésig, a következőkben ismerheted meg.

Standard játékmód és kiegyensúlyozás

Pozíciótól és kezdeményezéstől függően 4 szituációt különböztetünk meg, melyek 3 játékmódhoz rendelhetők hozzá. (A nem emelt pot egy másik cikkben kerül bemutatásra):

  • Pozíció nélkül kezdeményezéssel: Bet/3-Bet Flop, Bet Turn
  • Pozíció nélkül kezdeményezés nélkül: Check/Raise Flop, Bet Turn
  • Pozícióban kezdeményezéssel: Bet Flop vagy Call Flop, Raise Turn egy szamárnyitásra
  • Pozícióban kezdeményezés nélkül: Call Flop, Raise Turn

Milyen kezekkel érdemes ezt a játékmódot játszani? Egyszerűsítve mondhatjuk: kész kézzel és húzókkal.

Általánosságban arra is fontos ügyelni, hogy egy adott játékmódot ne csak bizonyos fajtájú kezekkel játszunk. Éppen ezért a standard játékmódot nem csak kész kezeknél, hanem húzóknál is alkalmazni kell. (illetve alkalmanként blöffnél is). Amennyiben nem tartjuk szem előtt ezt az elvet, úgy könnyű dolga lesz az ellenfélnek, hogy a saját malmára hajtsa a vizet.

Példa:

Pozíció nélkül vagy kezdeményezés nélkül a flopon és az ellenfél nyit. A standard játékmód szerint Check/Raise Flop, Bet Turn.

Preflop: Hero is BB with JQ vagy 6 7
2 folds, BU raises, 1 fold, Hero calls.

Flop:(4,5 SB) J, 8, 5
Hero checks, BU bets, Hero?

Turn:(3,25 BB) 4

Amennyiben az ilyen gyakran előforduló szituációknál pl. jó kész kézzel (itt JQ ) mindig Check/Raise-t játszol a flopon, viszont a húzódat (pl. 67 ) passzívan játszod meg, úgy az ellenfél igazodni fog hozzá és ezt ki fogja használni.

Amennyiben a jövőben Check/Raise-t játszol a flopon, úgy a húzóját passzívan fogja megjátszani, mert tudja hogy nincsen a kezeddel szemben részesedése, és gyenge kész kézzel egyszerűen bedobná a turnön. Egyik sem áll az érdekedben.

Amennyiben ugyanazt a játékmódot alkalmazod különböző kézfajtáknál és erősségeknél, azt kiegyensúlyozásnak hívják. Azáltal, hogy különböző kezekkel játszol ugyanolyan játékmódokat, az ellenfél számára lehetetlen lesz, hogy meghatározza a kezedet és nem tud majd optimálisan játszani.

Fontos a saját (standard) játékmód kiegyensúlyozása, azonban nem feltétlenül minden szituációban és mindenáron!

Amennyiben nem egyensúlyozod ki a játékmódod, az problémássá válhat, ha az ellenfél előnyt kovácsol belőle. Mikor nem áll fenn ez az eset?

1. Ritkán fordul elő az a szituáció, amikor azt a bizonyos játékmódot játszod.
Amennyiben ritkán játszunk egy bizonyos játékmódot, mert a megfelelő szituáció ritkán fordul elő, úgy nehéz lesz az ellenfélnek megjegyeznie a játékstílusunkat.

Példa: A riveren nem kell feltétlenül blöff cap-et játszani. Olyan nagy lesz addigra a pot, hogy az ellenfél nem fogja bedobni, még akkor sem, ha biztos benne, hogy ezt a játékmódot csak szörnnyel játszod meg.

2. Ritkán játszunk ugyanazzal az ellenféllel.
Alacsonyabb limiteken a nagy pókertermekben rendszertelen játéknál, olyan nagy a cserélődés az ellenfelek terén, hogy ritkán fordul elő az, hogy ugyanazzal az ellenféllel ugyanabban a szituációban vagyunk.

3. Rosszak, vagy figyelmetlenek az ellenfelek.
Főként alacsonyabb limiteken a legtöbb ellenfél nem képes arra, hogy igazodjon a játékhoz, még akkor sem, ha megfigyelték a játékodat. Egyes játékosok 6 asztalon játszanak egyszerre, és egyáltalán nincsen idejük, vagy kedvük, hogy jegyzeteket készítsenek, vagy hogy megfigyeljék a játékodat.

Annak ellenére, hogy nagyon fontos a gyakran használt játékmód kiegyensúlyozása, attól még nem kellene az értéket közvetlenül feladni!

A húzóknál alkalmazott standardlépések, a standard játékmód tényének köszönhetően minden húzónehéz asztalnál megfelelően ki lesz egyensúlyozva.

Hogyan fest a dolog száraz asztalon? Itt csak egyetlen esélyed van az értékért való játékod kiegyensúlyozására, a tiszta blöff.

Blöfföt nem azért kell, hogy csinálj, mert ezáltal kiegyenlíted a játékmódod, még ha tudod is, hogy kisebb a részesedésed. A lépésnek elszigetelten tekintve pozitív várható értékű kell, hogy legyen. Ennek megállapításához, fel kell tenned a következő kérdést: dobnának a jobb kezek is?

Erős húzó nélkül több részesedésre van szükséged, hogy egy blöfföt nyereségen játszhass. De mivel az asztal nem kínál húzót, ezért a legtöbb ellenfél egy kész kézre fog tenni majd.

Amennyiben van elegendő jobb kézskálájú keze az ellenfélnek, aki az agresszív játéknak köszönhetően bedob, úgy lehetséges a standard játékmódot blöffként játszani.

Példa:

Preflop: Hero is BB with 89
3 folds, BU raises, 1 fold, Hero calls.

Flop:(4,5 SB) 4, 7, Q
Hero checks, BU bets, Hero raises, BU calls.

Turn:(3,25 BB) 3
Hero bets

Az ilyen asztal legtöbbször nem segít a BU emelőnek. Nagyon jól tudsz itt reprezentálni két párt, mivel olyan kezet, mint Q vagy 7 passzívan védhetsz, és a flopon passz/emelhetsz vele.

Amennyiben kiderül, hogy blöfföltél, úgy a közeljövőben hasonló asztalnál nehezére fog esni az ellenfélnek, hogy a gyenge kész kezektől megváljon, ami még hozzávetőleg növelheti a kész kezed értékét.

Ugyanúgy, mint a tiszta blöffnél, nem optimális a standard játékmódot játszani többféle kész kézzel és húzóval minden szituációban. A következő fejezetben megtudhatod, hogy honnan ismerheted fel azokat a szituációkat, amelyekben a standard lépés az optimális játékstílust jelképezi majd.

A helyzet értékelése

Általánosságban nem nevezhetőek meg kategóriák, mint „csúcs pár" vagy „OESD" mint feltétlenül szükséges kézerősségek.

Adott szituációban megfelelő lehet egy csúcs párral végig megadást játszani, más szituációknál jó lehet alsó párral standard lépéshez folyamodni. Ugyanúgy elegendő lehet egy lyukas sorhoz a Call Flop, Raise Turn, míg más előfeltételek mellett a szörnyhúzót jobb, ha passzívan játsszuk.

A saját kézerősség csak az ellenfél kézskálájának relációjában értékelendő!

Megközelítőleg meghatározható az ellenfél kézskálája (az ellenfél kezei összességének a valószínűsége), amennyiben az ellenfél játékmódjának információit (read, történet, statisztikák, árulkodó jelek) összehasonlítod az asztal textúrájával.

Ezekkel az átgondolásokkal kell a kezet értékelni, feltételezni az ellenfél játékmódjának a valószínűségét a későbbi tétkörökben és utána eldönthető, hogy a kezed alkalmas-e a standard játékmódra.

Rendkívül összetettek és nehezek ezek az elvárások, mivel - mint mindig a pókerban - hiányos információval rendelkezel. Ahhoz hogy minél többször juthass optimális döntéshez, felállítunk néhány kritériumot, ami a standard játékmód célját fogja leképezni.

Kész kezek: Érték és védelem

Olyan kéznél, melynél jó esélyed van, hogy elől vagy, azt akarod, hogy minél jobban kifizessenek, tehát a rosszabb kéz a terítésig megadjon. Ezzel együtt védened is kellene a kezed olyan kezektől, amik még megelőzhetnek. Tehát meg kell akadályozni, hogy ingyen laphoz jusson az ellenfél, és a húzókat maximálisan kellene fizettetni a riverig.

Mi adott ahhoz, hogy a kész kéz alkalmas legyen a standard játékmód alkalmazásához?

1. Te vagy a favorit az ellenfél kézskálája felett

A kézskála megállapításához, véleményt kell formálnod az ellenfél játékstílusáról, amiben segítségedre lesznek az előző kezek statisztikái és a readjeid. Következő kérdéseket kell feltenned magadnak:

  • Mennyit nyitóemel (openraise) az ellenfél?
  • Gyakran betalált az asztalon a kézskálája?
  • Beszűkül a flopon a játékmódja a kézskálája alapján, vagy ugyanezt teszi minden kéznél?
  • Milyen kezekre utalhat az akciója a flopon?

Példa:

Preflop: Hero is BB with X X
3 folds, BU raises, 1 folds, Hero calls.

Flop:(4,5 SB) X X X
Hero checks, BU bets

A flop nyitását követően a teljes gomb emelési-kézskálával szemben játszol, mert 100% hogy folytató nyitást fog csinálni. TAG-től függően, ezek a legjobb kezeinek 30-40%-a.

Ilyen széles kézskálával szemben, gyakran egy párral, gyakran ász magassal is te számítasz favoritnak. Ezeknél a kezeknél jöhet a standardlépés (Check/Raise Flop, Bet Turn) szóba.

Preflop: Hero is BU with X X
3 folds, Hero raises, 1 fold, BB calls.

Flop:(4,5 SB) X X X
BB checks, Hero bets, BB raises

Itt nem a széles, nagyvak-védő kézskálával szemben játszol, hanem csak azok ellen a kezek ellen, amiket az ellenfél pontosan az adott szituációban játszik meg agresszívan. Ellenféltől függően ezek lehetnek kész kezek, húzók, vagy akár tiszta blöffök. Ahhoz, hogy a standardlépés (Call Flop, Raise Turn) szóba jöhessen, jóval erősebb kézzel kell rendelkezned, mint az első példában. Alsó párral gyakran nem számítasz már favoritnak.

2. Gyengébb kezek végig megadhatnak (érték, védelem)

Ahhoz hogy meghatározhasd a gyengébb kezek végig megadását, el kell gondolkodnod az ellenfeled kézskáláján és feltevéseket kell hozni, hogy hogyan játszana egyes kezekkel az elkövetkezendő tétkörökben. A következő kérdéseket kell magadnak feltenni:

  • Vannak egyáltalán rosszabb kész kezek a kézskálájában?
  • Aggresszió ellen is elmegy a terítésig?
  • Milyen magas a Went to Showdown értéke? Milyen az imidzsem vele szemben?

1. Példa: Villain: 35, 20, 1.5, 42

Preflop:

Hero is BB with 2 A
3 folds, BU raises, 1 folds, Hero calls.

Flop:(4,5 SB) 2, 8, 5
Hero checks, BU bets, Hero raises

Laza játékosok magas went to showdown értékkel, húzós vagy alacsony lapos asztalokon kevés hitelt fognak adni az emelésnek. Nagy esélyed van alsó párral, vagy magas lappal, hogy végig megadnak, amennyiben standardlépést játszol.

2. Példa: Villain: (20, 14, 1.5, 33)

Preflop: Hero is BB with 3 A
3 folds, BU raises, 1 fold, Hero calls.

Flop:(4,5 SB) 3, 9, K
Hero checks, BU bets, Hero calls

Száraz asztalon alacsony went to showdown értékű játékossal szemben viszont valószínűtlen hogy közepes, vagy alsó párral gyengébb kezek ellenében végig megadnának.

Kész kezek összefoglalása

Amennyiben favoritnak számítasz, és jó esélyed van rá, hogy a gyengébb kezek végig megadjanak, úgy kész kézzel a standard játékmódot kellene játszanod.

A kritériumok ki is merülnek csúcs párnál, vagy annál jobbnál. Közepes párral már csak alkalmanként, míg gyengébb kezekkel már kevésbé számítasz favoritnak. Itt főleg húzónehéz asztalon és/vagy alacsony lapos asztalon kellene terítésfüggő ellenféllel szemben standard játékmódot alkalmazni, mivel ebben az esetben megnő az esélye, hogy gyengébb kéz végig megadjon. (pl. ász magas).

Húzó: Kiszállási részesedés

Olyan kezek, amelyek jelenleg nincsenek elől, de sok jójuk van és feljavulhatnak, azokkal a potot terítés nélkül is megnyerheted, mivel a részesedésed < 50%. (Máskülönben emelhetnél értékért, de ez szinte sohasem következik be heads-up-ban.)

Félblöffre kiváltképpen az erős húzók kínálkoznak fel, mivel a szükséges részesedésed egy nyereséges lépéshez a jók számával csökken (lásd Félblöff - elmélet és gyakorlat).

Abban reménykedsz, hogy az agresszív játékodnak köszönhetően, az ellenfelet a kezei bedobására kényszeríted. (Abban az esetben is pozitív lehet számodra, ha rosszabb kezet dobott be, mivel jókat dobott be, vagy kiblöffölhetne a kezedből).

Mi kell, hogy adott legyen ahhoz, hogy a húzó alkalmas legyen egy standard játékmódra?

1. Gyakran hátul vagy, mégis sok jód van

Ennek meghatározásához, az ellenfél kézskáláját is figyelembe kell venni. Ha nincsen magas lapod a húzódhoz, úgy jelenleg hátul vagy. A szabály szerint erős húzóval sok jónk van, azonban előfordulhat OESD esetében, hogy az ellenfél blokkol jókat, és egy alacsonyabb egy lapos flösshúzóval lehetséges, hogy az ellenfélnek magasabb flösshúzója van.

2. Jobb kezek kiszállhatnak (kiszállási részesedés)

Ez döntő kritérium a húzóknál. Gyakran a húzó mellett még a legjobb kezet is te tartod. Mivel a húzóval az ellenfél jóját is blokkolod, és a védelem alárendelt szerepet játszik, az ellenfeleddel ebben az esetben nem is akarsz dobatni.

Példa:

Villain: 20, 16, 2, 38

Preflop: Hero is BB with 2 A
2 folds, CO raises, 2 folds, Hero calls.

Flop:(4,5 SB) 4, 9, 8
Hero checks, CO bets, Hero calls.

Csak gyengébb kezek fognak agresszióval szemben kiszállni, mivel A magas aligha szállna ki idő előtt. Neked azonban flösshúzód van, úgy a gyengébb kezeknek, mint pl. KQ gyakran csak 4 jója van, tehát az ingyen lap költségei alacsonyak és még 1-3 nagyvaknyi extrát nyerhetsz, ha az ellenfél egyik jója betalál, ami a flössödet jelentené.

Ennek értelmében a standardlépés nem optimális játéktípus. Kivétel egy gyenge játékos, aki egy ász magasat feladna a turnön. Ebben az esetben tiéd lenne a jobb kéz, ami kiszállhatna, és a standard játékmódot (Check/Raise Flop, Bet Turn) játszhatnád.

Húzók összefoglalása

Amennyiben hátul vagy és sok jód van, úgy a standard játékmódodat kellene húzóval játszanod, ha fennáll az esélye, hogy jobb kezek is kiszállnak. A kritériumok gyakran flösshúzóval és OESD-vel magas lap nélkül teljesülnek. Gyengébb húzónál több kiszállási részesedésre van szükséged (fent tiszta blöff) és ha neked is lenne királyod vagy ászod, rosszabb az esélyed jobb kezeket bedobatni.

Amennyiben olyan szituációban találod magad, ahol egy olyan kezet tartasz, melynél szóbajöhet a standardlépés, mindig gondold át, hogy a felállított kritériumoknak megfelel-e, mielőtt standardlépést játszanál. A következő részből megtudhatod, hogy a standard játékmódhoz teljesültek-e a kritériumok.

Példák kész kézzel

Ahol teljesülni kellene a kész kezek kritériumainak standardlépés megjátszása során:

  • Te vagy a favorit az ellenfeled kézskálája felett
  • Gyengébb kezek végig megadhatnak (érték, védelem)
1. PÉLDA

Preflop: Hero is CO with ?
2 folds, Hero raises, BU calls, 2 folds.

Flop:(4,5 SB) Q, 8, 5
Hero bets, BU raises, Hero?

A standard játékmód pozíció nélkül kezdeményezéssel Bet/3-Bet Flop, Bet Turn. Milyen kész kezeknek, mely ellenfelekkel szemben teljesül a kritérium a standard játékmód játszásához?

a) Hero is CO with Q J vagy K K Villain: tetszés szerint

Favoritnak számít a kezed?
A legtöbb ellenfél emelő kézskálájával szemben a legtöbb esetben a legjobb kezed van, csúcs párral, vagy még jobbal.

A gyengébb kezek végig megadnának? Kell védekezned?
Minden ellenfél ellen jók az esélyeid, a gyengébb kezektől egészen a végig megadásig. Minden Q, minden 8, talán a zsebpárok és az 5 is ki fog fizetni.

Mivel az ellenfélnek lehet akár 2-9 jója, ezért ajánlott a kezed védelme, illetve hagyni, hogy fizessenek a jó húzók. Ez azt jelenti megkapni a kezdeményezést, és az ellenfélnek nem szabad esélyt kapnia, hogy ingyen lapot kapjon.

  • A kritériumok teljesültek egy standardlépéshez

Q J vagy K K lapokkal -> 3-Bet Flop, Bet Turn játszol.

Csúcs pár vagy jobb alkalmas a legtöbb asztalon minden ellenféllel szemben a standardlépésre.

b) Hero is CO with 9 9 vagy A 8 Villain: LAG (40/20/2.5/40)

Az ellenfél laza agresszív. Min változtat ez?

Favoritnak számít a kezed?
Igen! Igaz csak második párod van, és rád emelnek a flopon. Ilyen ellenféllel szemben még csúcs pár alatti párral, vagy második párral, és csúcs melléklappal is egyértelmű favorit vagy a kézskálájával szemben a flop emelés után. Villain dáma félblöff, tiszta blöff, a 8-as, az 5-ös és zsebpárok mellett ász magassal is így játszhat.

A gyengébb kezek végig megadnának? Kell védekezned?
Az ellenfél elég agresszív ahhoz, hogy minden párral emeljen, és terítésfüggő. Valószínűleg minden párral, esetleg ász magassal végig megadna. Valószínűtlen, hogy egy ilyen játékos turnön hátulról passzol, ha megadod neki a lehetőséget, ennek ellenére nem lehetsz biztos benne. Ezért jó, ha nálunk van a kezdeményezési lehetőség.

  • Itt is teljesültek a kritériumok egy standardlépés megjátszásához.

9 9 vagy A 8 lapokkal LAG ellen -> 3Bet Flop, Bet Turn játszol.

c) Hero is CO with 9 9 vagy A 8 Villain: LPA (40, 10, 1, 35)

Az ellenfél laza passzív. Min változtat ez?

Favoritnak számít a kezed?
Passzív játékos ellen, aki nem terítésfüggő, másként néz ki a helyzet. Legtöbbször nem vagy elől, mivel az ellenfél kézskálájának legnagyobb részét csúcs pár és még jobb teszi ki.

A gyengébb kezek végig megadnának? Kell védekezned?
Amennyiben gyengébb keze van, a gyengébb WTS értékének függvényében valószínűtlen, hogy egészen a terítésig megadjon vele, ha a standardlépést játszod.

Ennél az ellenfélnél is valószínűtlen hogy megpróbálkozna egy emeléssel ingyen lapért, mert ezek az emberek a húzójukat legtöbbször passzívan játsszák meg.

  • A kritériumok nem teljesülnek egy standardlépés megjátszásához.

9 9 vagy A 8 lapokkal LPA ellen Bet/Call Flop játszol.

Csúcs párnál rosszabb kész kezekkel pozíció nélkül kezdeményezéssel flop emelésre, agresszív terítésfüggő játékosok ellen, adott asztalon (alacsony lapok - ász magas végig megadna) az optimális stílus tehát a standard játékmód: 3-Bet Flop, Bet Turn. Amennyiben visszaemel rád egy passzív játékos, úgy inkább neked is passzívan kellene játszanod és standardlépésként végig meg kellene adnod. Közepes pár bedobását csak jó read mellett, vagy az asztal nagyon csúnya alakulása következtébe kellene betervezned, a flop emelés közepén nem számítasz favoritnak, de elég gyakran nyersz ahhoz, hogy a végig megadás lazán visszahozza a költségeket.

2. PÉLDA

Preflop: Hero is BB with ?
3 folds, BU raises, 1 fold, Hero calls.

Flop:(4,5 SB) 2, 3, 7
Hero checks, BU bets, Hero?

A standard játékmód pozíció nélkül kezdeményezés nélkül Check/Raise Flop, Bet Turn. Milyen kész kezekkel és milyen ellenfelek ellen teljesülnek a kritériumok a standard játékmód játszásához?

a) Hero is BB with A 2 vagy A 3 Villain: TAG - LAG

Favoritnak számít a kezed?
A gomb 38%-os nyitóemelő kézskálájához képest ezen az asztalon 61% részesedésed van, tehát egyértelmű favorit vagy. Ilyen alacsony lapos asztalon nem nagy különbség, hogy alsó párod, vagy csúcs párod van, mivel az ellenfél a kézskálájával legtöbbször mellényúl, tehát A2-vel majdnem ugyanúgy elől vagy, mint A7-el.

A gyengébb kezek végig megadnának? Kell védekezned?
Jó esélyed van rá, hogy rosszabb kezek végig megadjanak. K2s és gyakran A magas is elmegy a terítésig, legalábbis addig amíg meg nem jön a flösshúzó. A védelem ellenben elhanyagolható, mivel a pot nem túl nagy és a kezeddel fordítva dominálhatod, mivel az ellenfélnek ász magassal csak 3 jója van ellened.

  • A kritériumok teljesülnek egy standardlépés megjátszásához

A 2 vagyA3 lapokkal TAG vagy LAG ellen Check/Raise Flop, Bet Turn játszol

b) Hero is BB with A 5 oder A 4 Villain: TAG - LAG

Ugyanazzal az ellenféllel szemben csak ász magasod van. Min változtat ez?

Favoritnak számít a kezed?
Még ász magassal is favorit vagy egy 38%-os nyitó emelő kézskála felett, kb. 53%-os részesedéssel.

A gyengébb kezek végig megadnának? Kell védekezned?
Itt már másként néz ki a dolog, mint a 2. példában. Eléggé valószínűtlen, hogy egy K magas, vagy egy Q magas megadna neked, ellenben egy jobb ász magas gyakran nem fog kiszállni. Védelemnek itt sincsen túlzottan nagy értéke, mivel nagyon marginális favorit vagy és a turnön nem szeretnél bekaszálni egy emelést.

  • A második kritérium nem teljesült a standardlépés megjátszásához.

A 4 vagy A 5 lapokkal TAG vagy LAG ellen Check/Call Flop játszol.

Amennyiben valószínűtlen, hogy rosszabb kezek végig megadnak és a jobb kezek pedig kiszállnak, akkor még statisztikai favoritként is jobban teszed, ha passzívan játszol. Egyrészt elkerülöd, hogy gyengébb kezek kiblöfföljenek, másrészt nem kockáztatsz emelést a turnön, amennyiben mégis hátul lennél.

3. PÉLDA

Preflop: Hero is BU with J 8
3 folds, Hero raises, 1 fold, BB calls.

Flop:(4,5 SB) 6, 9, J
BB checks, Hero bets, BB raises, Hero calls.

Turn:(3,25 BB) 4

Miután az ellenfél magához ragadta a flopon a kezdeményezést, tarthatjuk magunkat az IP kezdeményezés nélküli standard játékmódhoz: call flop, raise turn. Milyen játékosok ellen teljesülnek a kritériumok a standardlépés megjátszásához?

a) Villain: TAG (30, 25, 2.8, 38)

Favoritnak számít a kezed?
A csúcs pároddal a TAG kézskálával szemben Check/Raise Flop-ot követően egyértelmű favorit vagy. Az ellenfél minden párt és minden jó húzót így fog játszani, néha még tiszta blöfföt is.

A gyengébb kezek végig megadnának? Kell védekezned?
Jó esélyed van rá, hogy a gyengébb kezek megadjanak, amennyiben Call Flop, Raise Turn standardlépést játszol. Az ellenfeled gyakran húzóra, blöffra, vagy ingyen terítésért történő emelésre fog rakni téged. Továbbra is így fogsz nyomást gyakorolni húzók ellen, és hagyod hogy maximálisan kifizessenek, vagy jókat dobjanak.

  • A kritériumok teljesültek egy standardlépés megjátszásához.

J 8 lapokkal TAG vagy LAG ellen Call Flop, Raise Turn játszol.

b) Villain: Rock (20, 10, 1, 33)

Megváltozik a játékstílus egy passzív játékossal szemben?

Favoritnak számít a kezed?
Az ellenfél valószínűleg csak csúcs párt vagy jobbat fog a flopon C/R játszatni. csúcs párral és közepes melléklappal már nem számítasz favoritnak az ellenfél C/R kézskálájához viszonyítva.

A gyengébb kezek végig megadnának? Kell védekezned?
Amennyiben gyengébb keze lenne az ellenfélnek, úgy a gyenge WTS tekintetében nincs jó esély arra, hogy végig menne a terítésig.

  • Nem elegendően teljesült mindkét kritérium ennél az ellenfélnél a standardlépés megjátszásához.

J 8 lapokkal Hero szikla ellen Bet/Call Flop, Call Turn-t játszik.

A helyzet megítélésében jelentős szerepet játszik az ellenfél típusa is. Csúcs párral és közepes melléklappal tudsz a legtöbb ellenfeled ellen standardjátékmódot (Call Flop, Raise Turn) játszani az ellenfél C/R-re a flopon. Kivételnek a passzív ellenfelek számítanak, miután egy C/R flop lépést követően nem lesz már garancia arra, hogy nyereségesen tudjál agresszívan játszani.

4. PÉLDA - Különleges eset: Előnyben/Hátrányban helyzet

Villain: TAG (23/17/2.2/33)

Preflop: Hero is BU with K K
1 fold, MP raises, 1 fold, Hero 3-bets, 2 folds, MP caps, Hero calls.

Flop:(9,5 SB) A, 8, 3
MP bets, Hero calls.

Turn:(5,75 BB) 3
MP bets, Hero ?

A standard játékmód pozícióban kezdeményezés nélkül: Call Flop, Raise Turn.

Favoritnak számít a kezed?
Az ellenfél cap-elési kézskálájával szemben (TT+,AQs+,AKo) 56% részesedésed van, tehát legtöbbször elől vagy.

A gyengébb kezek végig megadnának? Kell védekezned?
Magas a pot, és fontos emiatt általában a védelem, az asztalstruktúrából és a preflop akcióból kiindulva az ellenfélnek soha nincs több, mint 2 jója ellened, ha hátul van. Gyengébb kezek ritkán fognak végig megadni (és jobb kezek sohasem fognak kiszállni).

  • A második kritérium nem megfelelően lett teljesítve egy standardlépés játszásához.

K K lapokkal Call Flop, Call Turn-t játszol.

A tipikus előnyben/hátrányban helyzetekben pozícióban nem kellene standard játékmódot játszanod és passzívnak maradnod. Ezzel nem várt 3bet-et kockáztatsz, viszont a pozíciódnak köszönhetően ellenőrzésed van, és nem kockáztatsz ingyen lapot. (Cikk: Előnyben/hátrányban helyzet).

Példák húzókkal

Kritériumok melyeknek teljesülniük kell a standardlépés játszásához:

  • Hátul vagy, mégis sok jód van.
  • Jobb kezek kiszállhatnak (kiszállási részesedés).
1. PÉLDA

Preflop: Hero is CO with ?
2 folds, Hero raises, BU calls, 2 folds.

Flop:(4,5 SB) Q, 8, 5
Hero bets, BU raises, Hero?

A standard játékmód pozíció nélkül kezdeményezéssel ebben az esetben 3-Bet Flop, Bet Turn. Milyen húzóval és milyen ellenféllel szemben teljesülnek a kritériumok standard játékmód megjátszásához?

a) Hero is CO with: K J oder A K. Villain: weaker Semitag (30/15/1,8/32)

A kezeddel hátul vagy, de sok jód van?
Feltételezheted, hogy a legtöbb esetben hogy hátul vagy, mivel az ellenfél ritkábban blöffölne, és több kész keze van a kézskálájában, mint húzó. Majdnem mindig nagyon sok jód van: a király, néha a bubi és minden pikk elegendő a jobb kézhez.

Van kiszállási részesedésed a jobb kezekkel szemben?
Ez ellen a gyenge játékos ellen van kiszállási részesedésed, jobb kezek ellenében. Elég agresszív ahhoz, hogy alacsony párral is emeljen a flopon, de legtöbbször nem fogja terítésig elvinni, amennyiben nyomást gyakorolsz.

A legtöbb ellenfél nem fog itt párt bedobni. Miután már majdnem 15 jónk van, és már majdnem értékért emelhetünk, elég az is, ha csak ritkán működik..

Feladat: Tételezzük fel, hogy ebben a szituációban 12 jód lenne és 3-Bet Flop, Bet Turn-t játszol és az ellenfél sosem cap-elné a flopot, és egy jobb kezet legkorábban a turnön bedobna. Az esetek hány százalékában kellene az ellenfélnek a turnön jobb kezet bedobni? A szükséges segédeszköz a feladat megfejtéséhez a félblöff témájú cikkben található meg: Félblöff - elmélet és gyakorlat

  • Teljesültek a kritériumok.

K J vagy A K lapokkal gyenge ellenfél ellen 3Bet Flop, Bet Turn játszol.

b) Hero is CO with: K J oder A K. Villain: LPA (40/15/1/43)

Az ellenfeled most laza passzív. Min változtat ez?

A kezeddel hátul vagy, de sok jód van?
Még ezzel az ellenféllel szemben is majdnem mindig hátul vagy, mert elég passzív ahhoz, hogy csak párokkal emeljen. Ennek ellenére nálad az összes pikk, és gyakran K is jóként.

Van kiszállási részesedésed a jobb kezekkel szemben?
Ez ellen az ellenféllel szemben nincsen esélyed, hogy jobb kezet dobassál el. Passzív és terítésfüggő, tehát csak jó kezeket fog emelni, és azokkal végig megadni.

  • A második kritériuma a standard játékmódhoz nem teljesült.

K J oder A K lapokkal terítőfüggő játékossal szemben - > Bet/Call Flop, Check/Call Turn és javulatlanul: Check/Fold River

Minél több jónk van, annál kevesebb kiszállási részesedésre van szükségünk, ezért főleg erős húzókkal kellene a standardlépést megjátszani. Minél kevesebb a saját kezünk terítési értéke, annál kevésbé tudnak jobb kezek kiszállni. Ez is kedvez a standardlépésnek, a félblöffnek.

2. PÉLDA - Különleges eset: Húzók terítési értékkel
a) Villain: LAG (40/25/2/45)

Preflop: Hero is CO with A J
2 folds, Hero raises, BU calls, 2 folds.

Flop:(4,5 SB) 9, 8, T
Hero bets, BU raises, Hero?

A kezeddel hátul vagy, de sok jód van?
Még mindig lehetsz elől blöffel és húzóval szemben, legtöbbször azonban egy pár ellen játszol. A legtöbb jobb kézzel szemben azonban majdnem 14 jód van.

Van kiszállási részesedésed a jobb kezekkel szemben?
Az ellenfél nagyon terítésfüggő, ezért aligha tudnád elérni, hogy bedobja a jobb kezét.

  • A második kritérium nem teljesült a standard játékmód játszásához.

A J lapokkal LAG ellen -> Bet/Call Flop és passzív további játék terítési szándékkal .

b) Villain: LAG (40/25/2/45)

Preflop: Hero is CO with 8 7
2 folds, Hero raises, BU calls, 2 folds.

Flop:(4,5 SB) T, 7, 9
Hero bets, BU raises, Hero?

Ezúttal a húzód mellett egy párod is van. Min változtat ez?

A kezeddel hátul vagy, de sok jód van?
Nem rossz az esélye annak, hogy elől legyél, még akkor is, ha gyakran magasabb pár ellen játszol.

Van kiszállási részesedésed a jobb kezekkel szemben?
Mivel neked is alacsony párod van, ezért szinte kizárt hogy jobb kezek kiszálljanak. Ezen kívül ritkán fog előfordulni, hogy egy gyengébb kéz megad a terítésig. Nem jár veszéllyel megadni egy húzónak egy ingyen lapot, mivel eléggé agresszív az ellenfél, hogy blöffölje a húzóját, emellett sok jóját blokkolod az ellenfelednek a húzóddal.

  • A második kritérium nem teljesült a standard játékmód játszáshoz.

8 7 lapokkal LAG ellen Bet/Calldown Flop, hacsak nem javulsz.

Amennyiben az erős húzód mellett még terítési értéked is van (pl. ász magas, vagy király magas flösshúzó, kis pár), akkor sok játékossal szemben nem lehetséges a jobb kezüket bedobatni. Ebben az esetben passzívan kellene megjátszanod a húzódat. Ilyen szituációban nem fog egy gyengébb kész végig megadni, és nem fog kiszállni egy jobb kéz, emellett a részesedésed még erős húzókkal sincsen 50% felett. Továbbá nem kockáztatsz emelést a turnön, ami feleslegesen drágábbá tenné a kezed.

Ennek a játékstílusnak főleg agresszív és terítésfüggő játékossal szemben van értelme. Mihelyst érzed egy kicsi esélyét annak, hogy jobb kezeket dobatnál be, úgy a standard játékmódot kellene játszanod, mivel sok jóval, ahogy az előbb is említve volt, csak nagyon kevés kiszállási részesedésre van szükséged.

Összefoglalás

Játszható kézzel a standard játékmód a helyes választás. Láthattad, hogy egy megkülönböztetett szemléleti mód az előnyödet az ellenfeleddel szemben csak növelheti. Kritikusan kell átgondolnod, hogy a standard játékmód-e a helyes játék-e az adott esetben. Csak így fogod a standard játékmódokat optimálisan megjátszani és csak így tudod a legtöbb értéket kihozni a kezedből.