Frissítve ekkor: 09 jún 26, készítette:

Folytató nyitások és szamárnyitások három résztvevős potokban

» ESSZÉ

Folytató nyitások és szamárnyitások három résztvevős potokban

Készítette: firsttsunami

A cím lényegében már elárulja, hogy miről is van szó ebben a cikkben. Korábban mindig folytató nyitást hajtottunk végre, úgymond alapértelmezett megoldásként. Három résztvevős potban a folytató nyitás alapvetően helyes és még a check/raise-t is előnyben kell részesíteni a szamárnyitással szemben. A póker azonban nem lenne póker, ha nem létezne ebben a helyzetben is kivétel.

Konkrétan a következő három résztvevős helyzeteket fogjuk tárgyalni, és példák alapján elmagyarázni: 

  • Mikor vehetsz el ingyen lapot flop előtti agresszorként pozícióban?
  • Mikor lehet megfelelő három résztvevős potban szamárnyitni a check/raise helyett?
  • Mikor lehet helyes pozíción kívül kezdeményezéssel check/callt vagy check/foldot játszani?
  • Ki tudod egyensúlyozni a passzív check lépéseket és ha igen, hogyan?

Ingyen lap pozícióban preflop agresszorként

A következő helyzetekben jobb rögtön a flopon elvenni az ingyen lapot:

  • Gyenge húzód van, az asztalon csak figurás lapok vannak, és kapcsolódnak egymáshoz. Az ellenfelek gyakran betaláltak, és/vagy sok jóval rendelkeznek veled szemben.
  • Van terítési értéked és legalább 4 jód egy veszélyes asztalon. Az ellenfelek lazák és ritkán blöffölnek a turnön.
  • Teljesen értéktelen kezed van hátsóajtós húzókkal. Az ellenfelek agresszívek és magas a WTS értékük.
1. PÉLDA

Ász magas és lyukas sorhúzó 3 figurás lappal a flopon.

Stats/ Reads:
SB: (40/8/0.9/42)
BB: TAG

Preflop: Hero is BU with A, 4
3 folds, Hero raises, SB calls, BB calls

Flop: (6,00 SB) K, T, J (2 players)
SB checks, BB checks. Hero checks

Gomb pozícióban A4 lapokkal nyitó emelést hajtottál végre. Az SB pozícióban ülő játékos halra jellemző módon hidegen megadott. Ász magassal van terítési értéked és egy gyenge húzód. Az asztal nagyon kapcsolódó és három figurás lapot mutat. Ebben a helyzetben megéri nem nyitni, mivel egyszerűen nagyon gyakran már hátul vagy és nagyon kevés jobb kezet dobnak. Azon kívül a flopon sajnos még egy emelést is meg kellene adnod, mivel a 4 jód a lyukas sorhúzóra még jók, néha pedig még az ászod is.

A TAG dobhat ugyan egy zsebpárt, vagy valamilyen jobb ász magast, de ez az egyetlen előnye a nyitásnak. A hal a magas WTS értékével nem fog semmilyen párt dobni rögtön a flopon.

Mit mond ehhez az Equilator? 

Board: Ks Th Jd
Dead:


Részesedés Nyert Döntetlen Vesztett Leosztás
Hand 0: 42.493% 37.12% 05.38% 79507270 11516115.17 { 99-22, A8s-A2s,
KJs-K2s, Q4s+, J5s+, T6s+, 96s+, 86s+, 76s, 65s, 54s, 43s, ATo-A2o,
K7o+, Q8o+, J8o+, T9o, 98o }
Hand 1: 36.052% 32.45% 03.60% 69510249 7715141.67 { TT-33, ATs-A2s,
K2s+, Q2s+, J2s+, T4s+, 95s+, 84s+, 74s+, 64s+, 54s, 43s, 32s, AJo-A2o,
K3o+, Q5o+, J6o+, T6o+, 96o+, 86o+, 75o+, 65o }
Hand 2: 21.455% 15.51% 05.94% 33226338 12731837.17 { Ac4d }

A hal a tág megadó skálája ellenére csupán 21% részesedésed van. Világos, hogy soha nincsen annyi kiszállási részesedésed, hogy 33,3% feletti részesedést kapjál, így tehát a nyitásodat nem indokolhatod a kiszállási részesedéssel.

Az is gyenge érv itt, hogy azért nyitsz, hogy ne blöfföljenek veled szemben. Nem fog olyan gyakran előfordulni, hogy a TAG a hallal a kézben rosszabb kézzel fog nyitni a turnön. A hal úgyis csak jobb kezekkel fog nyitni, a TAG pedig gyakran fog óvakodni a nyitástól Q8s vagy Q9 lapokkal, tehát nyílt végű sorhúzóval.

Ő ugyan gyakran fog nálad ász magast feltételezni és tudni fogja, hogy dobsz, de a hal a turnön még könnyen megadhat egy ász magas lyukas sorhúzóval, vagy könnyen passzolhatott újból egy olyan kézzel, mint a QT vagy a JT. A TAG tehát egy nyílt végű sorhúzóval gyakran fog továbbra is passzívan játszani.

 

2. PÉLDA

Értéktelen kéz hátsóajtós húzókkal agresszív és terítéshez kötődő halakkal szemben.

5/10 Fixed-Limit Hold'em (4 handed)
Hand recorder used for this poker hand: PokerStrategy Elephant 0.67 by www.pokerstrategy.com.

Stats
SB: (51/30/2.1/34/445) [VPIP/PFR/AF/WTS/Hands]
BB: (39/24/0.7/48/327) [VPIP/PFR/AF/WTS/Hands]

Preflop: Hero is CO with T, 8
Hero raises, BU folds, SB calls, BB calls

Flop: (6.00 SB) 7, 3, 4 (3 players)
SB checks, BB checks, Hero checks

Itt olyan a helyzeted, hogy a kezed értéktelen. T magassal itt csak ritkán vagy elöl. A passzív ellenfél WTS értéke 40 felett van és a másik 34-es WTS értéke ugyan nem magas, cserébe viszont nagyon agresszív. Ezen a flopon a hátsóajtós húzóiddal inkább csak hátulról passzolj és vedd el azonnal az ingyen lapot. Ez a hátulról passzolás nincsen ugyan kiegyensúlyozva, de ezekkel az ellenfelekkel szemben ez nem is lényeges.

Az emelést meg kell adnod, a probléma pedig az, hogy az SB pozícióban ülő játékos viszonylag jó pozícióban van és nagyon gyakran semmivel is végrehajt egy check/raise-t. Ha terítési értékkel rendelkező kezed lenne, mint amilyen a KQ vagy az ász magas, akkor még jó is lenne a nyitás ahhoz, hogy izoláld magadat egy blöff kézzel szemben. T8 lapokkal azonban nem versz meg sok olyan blöff kezet sem, mint a J vagy a Q magas, és a passzív hal az ász magasát csak a riveren fogja dobni.

A következő okok tehát az azonnali feladás mellett szólnak: 

  • Nincsen kiszállási részesedésed.
  • Nagyon gyakran hátul vagy.
  • Az ellenfelek terítéshez kötötten játszanak.
  • Az 51/30 statisztikájú mániákus gyakran fog téged check/raise lépéssel és dobnod kell a turnön.
3. PÉLDA

J magas lyukas sorhúzó.

Stats & Reads
CO = Vollfisch
BB = PokerStrategy.com TAG

Preflop: Hero is BU with J, 9
2 folds, CO calls, Hero raises, SB folds, BB calls, CO calls

Flop: (6,40 SB) A, T, K (3 players)
BB checks, CO checks, Hero checks.

Itt megpróbáltad a limpelő halat J9 lapokkal izolálni. Ez sajnos nem sikerült teljesen, mivel a BB pozícióban ülő játékos is beszállt még a kézbe. A flopon csupán csak egy lyukas sorhúzód és egy hátsóajtós flösshúzód van. Itt rögtön élhetsz is az ingyen lap lehetőségével, mivel ritkán tiéd a legjobb kéz és a flopon gyakran hajtanak végre veled szemben emelést. A turn nyitásra könnyen dobhatsz, és megtakaríthatsz magadnak 2 SB-nyi zsetont, mivel egy emelést a flopon a lyukas sorhúzóval és a hátsóajtós flösshúzóval még egyszer meg kellett volna adnod.

Egy közepes párnak a királlyal vagy egy alacsony párnak egy tízessel gyakran van még egy lyukas sorhúzója, úgyhogy legkorábban a riveren dobással számolhatsz.

Ezek olyan érvek, amelyek a passzolás mellett szólnak. De természetesen vannak olyan érvek is, melyek a nyitás mellett szólnak. Ez a helyzet szoros, a nyitásnak pedig megvan az az előnye, hogy dobhatják az olyan alacsony zsebpárokat, mint a 22-77, és kettejük közül az egyik is csak egy lyukas sorhúzót tarthat, amit a turnön végrehajtott nyitásoddal dobásra tudsz késztetni.

A döntésedben a hal azon hajlama legyen a döntő tényező, hogy mennyire szívesen megy el a terítésig. Alacsony zsebpárokkal még újból nyit a turnön? Vajon csak a riveren tud megválni a lyukas sorhúzótól?

Checkraise vs. Donkbet

Miután elolvastad az első fejezetet, akkor ez már nem különösebben lesz nehéz. Csak a szerepeket kell felcserélned az asztalnál és máris megérted, mikor jobb a szamárnyitás, mint a check/raise.

Nevezetesen pontosan akkor, amikor az agresszor egy megfontolt TAG, neked sebezhető kezed van és valószínűleg nem találta el az asztalt, az pedig annyira ijesztő, hogy eltekint a folytató nyitástól.

 

4. PÉLDA

Stats & Reads
MP3 = 45/10/0.8/43
CO = PokerStrategy.com TAG

Preflop: Hero is BB with J, T
MP2 folds, MP3 calls, CO raises, 2 folds, Hero calls, MP3 calls

Flop: (6,40 SB) 8, 9, T (1 players)
Hero bets

Ez a helyzet nagyon alkalmas arra, hogy három résztvevős potban is végrehajtsunk egy szamárnyitást. Csúcs párod és nyílt végű sorhúzód van és ezzel legtöbbször tiéd a legjobb részesedés. Ennek ellenére a kezed sok kézzel szemben támadható, a pozícióban ülő TAG pedig a kezek viszonylag nagy skálájával hajthat végre hátulról passzolást. Közöttük van az AQ AK, KQ, esetleg néha az AJ vagy KJ is. A védekezéshez, és hogy elvedd tőle az ingyen lap lehetőségét, hajts végre szamárnyitást és teljesen tisztán értékért és védekezésért 3-betelj, ha ő pozícióból emel.

5. PÉLDA

Stats & Reads
MP3 = 45/10/0.8/43
CO = PokerStrategy.com TAG

Preflop: Hero is BB with J, T
MP2 folds, MP3 calls, CO raises, 2 folds, Hero calls, MP3 calls

Flop: (6,40 SB) Q, T, J (1 players)
Hero bets

Ez a szituáció szintén jól alkalmas a szamárnyitáshoz. Természetesen itt is teljesen tisztán hajthatsz végre check/raise-t. Ez itt egy lehetséges, de nem feltétlenül szükséges szamárnyitás.

A TAG, ahogyan azt te is tennéd a magad helyében, egy pár nélküli ász magas kézzel elvenné az ingyen lapot és alternatívaként az olyan alacsony zsebpárokat is rögtön feladná, mint a 33, 44, 55, 66. A szamárnyitással megakadályozod ezt az ingyen lapot, a halat pedig eközben még csapdázhatod és emelést idézhetsz elő, amire aztán rögtön végrehajthatsz egy 3-betet.

A check/raise előnye természetesen az, hogy a hallal szemben a legjobb módon védekezel és esetleg nyitást idézel elő egy olyan kéznél, amit szamárnyitás esetén azonnal dob a másik. Az olyan kész kezektől, melyekkel a szamárnyitásodra csak megadnak, mint pl. KT és AT, így egy helyett kettő SB-nyi zsetont kapsz.

Részben vannak olyan ellenfelek is, akik a flopon pozícióban nagyon gyengén játszanak és nagyon gyakran hátulról passzolnak K és A lapokkal javulatlanul. Természetesen itt is az a helyes alkalmazkodás, hogy a támadható kész kezeiddel szamárnyitsz a flopon. 

Check/call vagy check/fold pozíción kívül kezdeményezéssel

Három résztvevős potban vannak olyan helyzetek is, amelyekben kész kézzel egy 3-bet után azonnal dobhatsz. Legtöbbször zsebpárt tartasz, SB vagy BB pozícióból 3-beteltél egy limpelő után és olyan asztal kerül eléd, amin gyakran már hátul vagy, és/vagy sok jó van veled szemben.

6. PÉLDA

Zsebpárral pozíción kívül 3-betelt potban figurás lappal az asztalon.

Stats & Reads
CO = PokerStrategy.com TAG
BB = 43/9/1.2/44 Fisch

Preflop: Hero is SB with 6, 6
2 folds, CO raises, BU folds, Hero 3-bets, BB calls, CO calls

Flop: (9,00 SB) 9, T, J (1 players)
Hero checks

Itt 66 lapokkal 3-betelted a TAG nyitó emelését. A BB pozícióban ülő játékos hidegen megad 2 SB-nyi zsetont. Az asztal nagyon kapcsolódó, és a bubival egy figurás lapot is tartalmaz.

Nem csak az asztal nem tetszik neked, hanem ráadásul még első beszállóként is kell cselekedned. Ebben a helyzetben, ezen az asztalon rögtön check/fold-ot játszhatsz. Ahogyan azt fent már említettük, már gyakran vert helyzetben vagy, és ha nem, akkor egy dámának gyakran 15 jója, egy királynak (lyukas sorhúzó) pedig gyakran 10 jója is van veled szemben.

Ha passzolsz, akkor a nyitásra ugyan néha a legjobb kezet dobod, ez azonban nem hiba, mivel egyszerűen nem éri meg a nyitás, ha alig van kiszállási részesedésed és a részesedésed messze az átlag alatt van.

Mit mond ehhez az Equilator? 

Board: Ts 9s Jh
Dead:


Részesedés Nyert Döntetlen Vesztett Leosztás
Hand 0:
36.061% 33.88% 02.18% 30068199 1933831.33 { 77-44, A8s-A2s, KJs-K2s,
Q4s+, J6s+, T7s+, 97s+, 87s, A9o-A2o, KJo-K6o, Q8o+, J8o+, T8o+ }
Hand 1: 48.028% 45.83% 02.20% 40671179 1950535.33 { 22+, A2s+, K8s+, Q8s+, J9s+, T9s, 98s, A7o+, K9o+, Q9o+, J9o+, T9o }
Hand 2: 15.911% 15.19% 00.72% 13477507 642879.33 { 6d6s }

Ahogy joggal feltételeztük, a részesedésed nagyon alacsony. A check/fold tehát a helyes játékmód. Ha az asztal egyszínű, akkor ráadásul csak 14,7% részesdésed van.

Ugyanígy van ez abban a helyzetben is, amikor 99 lapjaid vannak, az asztalon pedig az AKQ lapok hevernek.

Board: Ac Kd Qh


Dead:


Részesedés Nyert Döntetlen Vesztett Leosztás
Hand 0:
38.534% 35.22% 03.31% 24110298 2268607.33 { 77-44, A8s-A2s, KJs-K2s,
Q4s+, J6s+, T7s+, 97s+, 87s, A9o-A2o, KJo-K6o, Q8o+, J8o+, T8o+ }
Hand 1: 50.636% 47.29% 03.35% 32371256 2292639.83 { 22+, A2s+, K8s+, Q8s+, J9s+, T9s, 98s, A7o+, K9o+, Q9o+, J9o+, T9o }
Hand 2: 10.830% 10.24% 00.59% 7008224 405404.83 { 9d9s }

10% részesedés. Ideje búcsút venni a lapjaidtól.

TT lapokkal is csak passzolj, de azzal a szándékkal, hogy 1 SB-nyi zsetonért megnézed a turnt, abban a reményben, hogy eltalálod a lyukas sorhúzódat. 

7. PÉLDA

Lyukas sorhúzó + 2 felső lap terítési értékkel pozíción kívül 3-betelt potban.

Stats & Reads
MP3 Limper = (50/12/0.6/42)
CO = PokerStrategy.com TAG

Preflop: Hero is SB with A, Q
MP2 folds, MP3 calls, CO raises, BU folds, Hero 3-bets, BB folds, MP3 calls, CO calls

Flop: (10,00 SB) T, 9, 8 (1 players)

Itt AQ lapokkal SB pozícióból 3-betet hajtottál végre, miután az egyik hal MP3 pozícióból nyitó emelést csinált, a TAG pedig utána valószínűleg megpróbálta őt egy meglehetősen laza skálával izolálni.

Lyukas sorhúzó lesz a bubival és két felső lappal. A dámádat azonban erősen le kell értékelned, mivel egy dáma a bubinak sort ad. Leértékelve 5-5,5 jót adhatsz magadnak. 2-t az ászra és a dámára, 3 - 3,5-öt pedig a lyukas sorhúzóra. Nincs 4 teli jód a flösshúzó és egy másik dáma miatt.

Ebben a helyzetben felkínálkozik az is, hogy nem hajtasz végre folytató nyitást a flopon. Ez egy szoros helyzet, a nyitás pedig biztosan nem nagy hiba, mivel kb. 23% részesedésed van a jóid miatt és a kezdeményezéssel az olyan kezeket, mint amilyen a lyukas sorhúzó a hatossal, dobásra tudod késztetni és néha ráadásul a legjobb kezet tartod.

De most sincs sok olyan jobb kéz, amit dobásra tudnál késztetni és már megint azt az előnyt használod ki, hogy potot védi a laza hal. Ez azt jelenti, hogy a TAG az olyan kezekkel, mint a KJ, KQ szintén inkább az ingyen lapot fogja elvenni ahelyett, hogy megpróbáljon téged kiszorítani az ász magassal.

Az asztal jól eltalálta a hal limpelő skáláját is és a TAG nyitó emelő skáláját is, mivel CO pozícióban az MP3 vagy MP2 nyitó emelő skálához viszonyítva még több olyan keze van, ami valamilyen 8-T lapot tartalmaz.

Nem valószínűtlen, hogy már hátul vagy, és ha nem, akkor az ellenfeleid veled szemben sok jóval rendelkeznek.

Mit mond ehhez az Equilator? 

Board: Td 9c 8c
Dead:


Részesedés Nyert Döntetlen Vesztett Leosztás
Hand 0:
34.996% 32.87% 02.12% 28724636 1856250.50 { 66-33, A8s-A2s, KTs-K2s,
Q2s+, J4s+, T6s+, 96s+, 86s+, 76s, 65s, A8o-A2o, KJo-K5o, Q7o+, J7o+,
T8o+, 98o }
Hand 1: 42.526% 39.88% 02.64% 34851153 2309788.00 { 22+, A2s+, K8s+, Q8s+, J9s+, T9s, 98s, A7o+, K9o+, Q9o+, J9o+, T9o }
Hand 2: 22.477% 19.59% 02.89% 17117839 2523643.50 { AsQd }

Még egy 38%-os limpelő skálával, és egy 28%-os limpelő skáklával szemben is csak 22,5% részesedésed van.

Van terítési értéked és egy közepesen erős húzód, továbbá pedig a védelem érve miatt jobb, ha kedvezően húzol, és nem rossz, ha átadod a kezdeményezést.

Ha ebben a helyzetben KJ lapokat tartasz, és egy 789 lapokat tartalmazó asztallal kerülsz szembe, akkor jobb passzolni. A példa hasonló a fentiekhez. 

Kiegyensúlyozás

Egy megfontolt játékos számára nyilvánvaló, hogy a passzaid a bemutatott helyzetekben gyengeséget mutatnak. Egy húzónehéz asztalon soha nem játszanál lassan egy kezet. Mivel ezek a helyzetek azonban nem fordulnak elő olyan gyakran és mivel különösen a halak nem tudnak téged egy adott kézre tenni, nem beszélve arról, hogy ezt meg is jegyezzék, ezért a kiegyensúlyozást egyszerűen el lehet hanyagolni.

A vezérfonal és a vezérlőelv alapvetően a részesedés legyen.  Az ilyen ritkán fellépő helyzetekben az ellenfél információs előnye veled szemben egyszerűen olyan csekély, hogy nem éri meg olyan nyitásokba befektetni, melyek -EV-k. A flop utáni passzolás ezen kívül a szokásos folytató nyitás kiegyensúlyozása is. Az ellenfél tudja ugyan, hogy a passzolás gyenge, de amit nem tud, hogy az x akcióra (emelés flop előtt) y akciónak (folytató nyitás a flopon) kell következnie. Így néha értéket veszít olyan kezekkel, melyek valójában elég erősek egy flop előtti 3-bet számára, de amelyeket a viszonylag jó pozíció miatt csupán passzívan védett.

Azon kívül még fennáll számodra az a lehetőség is, hogy egy erős húzóval esetenként check/raise-t hajts végre, vagy alkalmanként lassan játssz egy szörnnyel, ha az asztalt az ellenfelek találták el, te azonban tudod, hogy szívesen belelépnek a blöff előidézés csapdájába. 

» ÖSSZEFOGLALÁS

Amit ebből a cikkből megtanulhattál:

  • A folytató nyitásodat ne vakon tedd meg, hanem vedd magadnak a fáradtságot és vizsgáld meg az értelmét.
  • Az olyan helyzetekben, amelyek ritkán lépnek fel, elhanyagolható a kiegyensúlyozás.
  • Egy TAG a húzókkal gyakran passzívan játszik, ha van még egy hal is a kézben. Ezáltal veszít a fontosságából a kezdeményezés ahhoz, hogy a jobb kezeket tartó játékos nehogy blöfföljön ellened.
  • Ha a szemed és az értelmed már két másodperc elteltével azt mondja, hogy nagyon rossz a részesedésed, akkor egyszerűen add fel a kezet "az okos enged" mottójával.
  • Ne próbálj meg rosszabb kézzel blöffölni két hallal szemben, különösen ha nem csak lazák, hanem még agresszívak is, és ráadásul még meg is kell adnod egy emelést a flopon a jóid miatt.
  • Az Equilatorral végzett részesedés elemzések nagyon tanulságosak. Alkoss te magad is példákat, hogy javítsd a részesedés iránti érzékedet.
  • Fokozottan alkalmazz szamárnyitásokat, különösen olyan ellenfelekkel szemben, akik javulatlan kezekkel gyakran passzolnak. Ha a kezed támadható és fennáll a passz veszélye, akkor a szamárnyitást válaszd a check/raise helyett.