Frissítve ekkor: 09 jún 26, készítette:

Előnyben / hátrányban helyzetek

» ESSZÉ

Előnyben / hátrányban helyzetek


Metzga25

Ezúttal a way ahead/way behind (előnyben/hátrányban), röviden WA/WB helyzetekről lesz szó. Ezek olyan helyzetek, melyekben vagy tisztán elöl vagyunk, az ellenfélnek pedig csak kevés jója van vagy esetleg egy sincs, vagy éppen tisztán hátul vagyunk, de elég erős a kezünk ahhoz, hogy a terítéshez elmenjünk vele.


Mivel nem vagyunk biztosak abban, hogy előnyben, vagy hátrányban vagyunk-e, ezért legtöbbször passzívan játszunk, hogy a jobb kezek ellen keveset veszítsünk, a rosszabb kezeket (melyeknek kevés a jója) pedig ne késztessük dobásra. Akkor is lehetünk WA/WB helyzetben, ha több ellenfelünk van (jóllehet ilyenkor természetesen rendszerint több jója van velünk szemben a többieknek). Ehhez hozunk fel egy példát az első  leosztásban, azután ellenpéldaként még egy kéz, ahol ésszerűbb a kezünket védeni.

Hand 1

Az első leosztásban ismeretlen ellenfelek ellen játszunk, azonban ahogyan ez az alacsony limitekre jellemző, ezek az ellenfelek meglehetősen halszerűek.

Preflop: Hero is MP3 with A, 9
5 folds, Hero raises, CO calls, BU calls, SB folds, BB 3-bets, Hero calls, CO calls, BU calls.

Belső pozícióban A9s lapokkal tiszta emelésünk van, 2 gyenge ellenfél megad, a nagyvak pozícióban ülő játékos pedig még egyszer emel. Ez erős jel, és gyakran magas párra (AA-TT) enged következtetni, vagy olyan kezekre, mint az AK, AQ.

Flop: (12.50 SB) A, 8, 2 (4 players)
BB bets, Hero calls, CO calls, BU calls.

A flop egyrészt nagyon jó számunkra. Csúcs párunk van és megverjük az olyan kezeket, mint a KK,QQ, JJ, és TT.

Ennek ellenére nem lehetünk biztosak a melléklapunkkal abban, hogy elöl állunk. Az AK, AQ lapokkal szemben csak 3 jónk van, tehát klasszikus WA/WB helyzet. Ráadásul a flop nem kínál flöss-, vagy sorlehetőséget. Az ellenfeleinknek emiatt gyakran csak 2 jójuk van. Kivételek az olyan kezek, mint a K8, 87; ezeknek a kezeknek 5 jója van. Itt egy emelés lenne jó ahhoz, hogy védjük a kezünket. Összességében azonban itt jobb passzívan WA/WB helyzet szerint játszani, több ellenfél ellen is, mivel az ellenfeleinknek átlagban csak kevesebb jójuk van, mi pedig a terítésig akarjuk vinni a kezünket. Rendszerint az emeléssel a rosszabb kezeket dobásra késztetjük, az olyan jobb kezeknek pedig, mint az AK, szükségtelenül sokat fizetnénk.

Turn: (8.25 BB) A (4 players)
BB bets, Hero calls, CO calls, BU calls.

A turn most egy drillt hoz nekünk, mi pedig gyakran elöl vagyunk. Ennek ellenére megint jobb csupán megadni. Mindkét utánunk következő játékosnak ilyenkor gyakran már egy jója sincs, de alacsony párokkal gyakran megadnak egy nyitást (emeléssel szemben legtöbbször feltehetően dobnának). Ráadásul a nagyvak pozícióból 3 ellenféllel szemben végrehajtott nyitás sok erőt mutat, és könnyen lehetséges, hogy egy jobb melléklappal szemben hátul vagyunk. Az egyszerű megadás előnye itt tehát, hogy a két utánunk következő ellenfél (akiknek legfeljebb 2 jójuk van) továbbra is bent marad, és további téteket nyerünk tőlük (ha elöl vagyunk), és nem kell szükségtelenül többet fizetnünk, ha a nagyvak pozícióban ülő játékos jobb ász lapjával szemben alul maradunk.

River: (12.25 BB) Q (4 players)
BB bets, Hero calls, CO calls, BU folds.

A riveren megint ugyanaz az elv érvényes, mint a turnön. Reménykedünk abban, hogy kapunk még nyitást a két utánunk következő játékostól. Emiatt újból csak megadunk.

Final Pot: 15.25 BB

Hand 2

A második leosztásban olyan helyzet van, amiben jobb, ha átvesszük az irányítást és nem játszunk passzívan. Az egyszerűség kedvéért ismét azt feltételezzük, hogy az ellenfeleink inkább gyengék és passzívak.

Preflop: Hero is BB with A, 6
2 folds, CO raises, BU calls, SB calls, Hero calls.

A flop előtt a cut-off pozícióban ülő játékos és még két másik játékos megad. Mivel itt A6s lapokat tartunk, megadhatjuk az emelést. Az A6o lapokat a flop előtt könnyen dobni is lehet.

Flop: (8.00 SB) A, J, T (4 players)
SB checks, Hero bets, CO calls, BU calls, SB folds.

Az első leosztással ellentétben itt valójában gyengébb kezünk van (rosszabb a melléklap), és az asztal is veszélyes. Sok sor- és flössesély lehetséges. Itt sem lehetünk biztosak abban, hogy elöl vagyunk. Mégis itt jobb a nyitás, mert ha elöl vagyunk, akkor ne osszunk ki olcsó lapokat. A legjobban egy rögtön végrehajtott nyitással védhetjük a kezünket. Egyrészt megakadályozzuk, hogy a CO pozícióban ülő játékos egy gyenge kézzel a flopon esetleg folytató nyitást hajtson végre (Contibet), ha optimálisan zajlik minden, akkor még emelhet is olyan rosszabb kezekkel, mint a KK, QQ, KJ, hogy védje a kezét. (mert blöfföt, esetleg sor- vagy flösshúzót feltételez nálunk), és ezzel akaratlanul optimálisan megvédi a kezünket.

Turn: (5.50 BB) T (3 players)
Hero bets, CO calls, BU folds.

A turnön nem túl jó  lap következik. Kiegészíti a flösst, és lehetővé tesz egy drillt az ellenfelünk számára. Ennek ellenre gyakran még a legjobb kezet tartjuk, pl. ha az ellenfeleinknek csak egy soresélye, vagy egy bubija van. Ezért nyissunk újból, hogy ne adjunk ingyen lapot a riveren egy magányos pikknek, vagy sorlehetőségnek. Emeléssel szemben dobhatjuk a kezünket, mivel itt több ellenfélnél ritkán történik (fél)blöffölés, és aztán legtöbbször már csak 2 jónk van.

River: (7.50 BB) 9 (2 players)
Hero bets, CO calls.

A riveren ennél az ártalmatlan lapnál nyissunk értékért még egyszer. Az ellenfelünk nem mutatott erőt, és könnyen lehetséges, hogy megad még egy nyitást az olyan kezekkel, mint a KK,QQ, KJ.

Final Pot: 9.50 BB

Hand 3

Végezetül még egy olyan leosztás, ami nem tipikus WA/WB helyzet, ennek ellenére azonban ésszerű dolog mégis passzívan játszani. Az ellenfelünk a flop előtt is és a flop után is nagyon agresszív, de nem mániákus.

Preflop: Hero is CO with 7, 7
MP2 folds, MP3 raises, Hero 3-bets, 3 folds, MP3 caps, Hero calls.

A flop előtti játék nem a kezdőkéz-táblázat alapján történt, azonban itt mégis helyes. Az ellenfelünk nagyon gyakran emel a flop előtt, 77 lapokkal pedig átlagban esélyesek vagyunk az ő kézskáljával szemben. Tehát még egyszer emelünk, hogy ezzel kiüssük az utánunk következő játékosokat, és heads-up-ba kerüljünk. A cap nem túl jó, de meg kell adnunk.

Flop: (9.50 SB) 3, 4, 5 (2 players)
MP3 bets, Hero calls.

A flop jó, felső párt tartunk, és az olyan kezekkel szemben még elöl vagyunk, mint az AK, AQ. Ennek ellenére ne emeljünk itt vakon, és ne induljunk ki abból, hogy a legjobb kezet tartjuk. Tételezzünk fel az ellenfelünknél egy adott kézskálát (Handrange), amivel a flopon capelni fog. A becslésünk alapján ez 88-AA, AKs, AQs, AKo, AQo lehet.

Ez egy elfogadható becslés, természetesen az ilyen ellenfelek arra is képesek, hogy egészen gyenge kezekkel is capeljenek ahhoz, hogy erős kezet mutassanak, és hogy a flop után dobásra késztessenek minket. Az elemzésünkhöz azonban tételezzük fel a fenti kézkombinációkat. Adjuk be most ezt a kézcsoportot az Equilatorba, így a következő eredményhez jutunk:

73,260 games 0.005 secs 14,652,000 games/sec

Board: 3c 4h 5h
Dead:

equity win tie pots won pots tied
Hand 0: 40.781% 39.77% 01.01% 29136 740.00 { 7d7s }
Hand 1: 59.219% 58.21% 01.01% 42644 740.00 { 88+, AQs+, AQo+ }

Itt tehát nem vagyunk esélyesek, és emiatt először ne emeljünk. Egyrészt, mert úgysem vagyunk esélyesek, de nem is dobhatunk a lyukas sorhúzónk miatt (bármelyik 6-os meghozza nekünk a sort), és egyben azt a lehetőséget is, hogy elöl legyünk. Az ellenfelünk ráadásul nagyon agresszív, így könnyen képes lehet arra, hogy egyszerűen tovább emeljen a flopon olyan kezekkel, mint az AK, AQ, hogy ezzel dobásra késztessen minket. Az ilyen ellenféllel szemben azonban ilyen flopstruktúra mellett próbáljunk meg kedvezően eljutni a terítésig. Emiatt egyszerűen megadunk.

Turn: (5.75 BB) J (2 players)
MP3 bets, Hero calls.

A turn keveset változtat a helyzetünkön, egy magas párral szemben hátul, az AK, AQ lapokkal szemben pedig még elöl vagyunk. Az ellenfelünk elég agresszív ahhoz, hogy AK, AQ lapokkal újból nyisson. Emiatt ismét egyszerűen csak megadunk.

River: (7.75 BB) J (2 players)
MP3 bets, Hero calls.

A riveren is csak egyszerűen megadunk. A pot már nagy, és nem kell olyan gyakran elöl lennünk. Az ellenfelünk elég gyakran fog még nyitni az AK, AQ lapokkal, mi pedig megnyerjük a potot.

Ha itt azonban egy ász jött volna, akkor jobb lett volna inkább dobni, mivel ilyenkor csaknem mindig vert helyzetben vagyunk. Akkor lehetne még megadni, ha tudjuk, hogy az ellenfél nagyon gyenge kezekkel is capel a flop előtt.

Final Pot: 9.75 BB

» ÖSSZEFOGLALÁS
Éppen az utolsó leosztásban láttuk, hogy gyakran jobb még a húzónehéz asztalokon is wa/wb-t játszani bizonyos ellenfelekkel szemben. Ebben a példában az volt a lényeg, hogy nem voltunk esélyesek, de az agresszív ellenféllel szemben a blöff előidézésnek nagy értéke van, ha csak terítési értékkel rendelkező marginális kezünk van, de nem tudunk dobni. Azt értjük ezen, hogy ha valahol emelünk, akkor egy további emelés esetén nehéz döntés elé kerülünk, mivel az agresszív ellenfél gyakran blöffként vagy húzóval is képes ilyesmire.