Játék a riveren 1. rész - Elmélet
|
| » CIKK |
Játék a riveren 1. rész - Elmélet
Készítette: MiiWiin
Egy kéz lejátszásában maximum 4 tétkörön kell túljutni ahhoz, hogy
eljussunk a terítésig. Minden utcának megvan a maga dinamikája és
problematikája, de a river megjátszása nem túl könnyű feladat.
Először a river játékának sajátosságaival fogunk foglalkozni, és azzal,
hogy mire is kell pontosan figyelni. A következő két cikkben pedig több
példát is be fogunk mutatni, amelyeknél a különböző ellenfelek és potok
mellett mindenek előtt a saját pozíciónkra fogunk figyelni.
| A RIVER JÁTÉK PROBLEMATIKÁJA |
Mint már említettem, minden tétkörnek megvan a maga problematikája, de
pont a rivert sokan alábecsülik. Nem hiszem, hogy a neve szerepet
játszana ebben, de jónéhányan alábecsülték már a folyót, amely aztán
elsodorta őket.
A rivernek sok sajátossága van. Az emberi agy standard szituációkat
jegyez meg, és ezeket megpróbálja modellekbe préselni. Mi
pókerjátékosok tudjuk, hogy ez veszélyes lehet. Tehát ne csak játékunk
eredményeit nézzük, hanem próbáljuk meg elemezni azt is, hogy jól
játszottunk-e. Ha végül arra a következtetésre jutunk, hogy játékunk
várható értéke pozitív volt, akkor végül elégedettek lehetünk vele.
Ez a tanulási folyamat természetesen nagyon fontos, de csak akkor válik
javunkra, ha a jövőben a hasonló szituációkat ennek alapján
átgondoljuk. Ha ezt a játékdinamikát egyszer kifejlesztettük, akkor
hosszú távon egyre „jobbak" leszünk, ami azt jelenti, hogy gyakrabban
fogunk helyes döntéseket hozni. Sok tapasztalat és gyakorlás szükséges
ehhez.
Ha most eszerint nézzük a különböző tétköröket, akkor természetesen a
leggyakrabban preflop-szituációkba kerülünk, ahol a játékot már igen
nagy mértékben az ellenfelekhez igazítottuk, és idővel sok hibát el
kellene kerülni.
A legvégén pedig jön a river. Logikus, hogy a többi tétkörhöz képest
viszonylag ritkán jutunk el az utolsó megjátszandó körhöz. Aki megnézi
a VPIP-jét és ehhez a „Went to showdown"-értékét, az összességében azt
láthatja, hogy csak nagyon ritkán kell döntéseket hoznia a rivernél,
ugyanis ennek az esélye durván 1:25-höz. Jobban mondva: nincs túl nagy
tapasztalatunk a rivernél.
| DRÁGA DÖNTÉSEK, ROSSZ LÉPÉSEK ÉS VÁLTOZÓ ESÉLYEK |
Természetesen nagyon bosszantó, ha tudatában vagyunk annak, hogy a
rivernél a legdrágább döntéseket hozzuk. A pot időközben természetesen
nagyon nagy lett, és mivel a No-Limit Holdemben a legtöbb bet mindig a
bank méretéhez igazodik, viszonylag sokat kell befektetnünk.
Ráadásul van egy nagy különbség a river, és az összes többi tétkör
között: a riveren kezünk már kész kéz. Nincs már több közös lap, két
kéz áll szemben egymással, ezek közül az egyik többnyire jobb, tehát
jogot formál a potra. De hogy ez a kéz meg is nyeri-e, az még nem
világos.
Gyakran a kezet a rivernél befejezettnek tekintjük, és már „csak" el
kell vinni a terítésig. Ha Villaint egy húzóra tettük, akkor ez most
vagy bejött a riveren, és nagyon óvatosnak kell lennünk, vagy nem jött
be az ellenfélnek, és akkor úgy gondoljuk, többnyire mi vagyunk elől.
Én már a turnön meghoztam a döntést, hogy a rivernél egy blöffre fel
akarom-e adni, vagy egyszerűen értékért nyitok. A rivernél gyakran
előfordul, hogy a játékosok már nem tudnak koncentrálni.
Természetesen az „esélyek" is változnak. Az első tétkörökben „esély"
alatt többnyire egyfajta fogadást értünk, mennyi az esélye annak, hogy
a következő körökben jön még egy olyan lap, ami a segítségünkre lehet.
Többnyire abból indulunk ki, hogy hátul vagyunk, és viszonylag könnyen
ki tudjuk számolni azt, hogy matematikailag mennyi annak a
valószínűsége, hogy a következő lap a legjobb kézzel ajándékoz meg
minket. A banki esélyeknél viszont a lehetséges implikált esélyek miatt
valamivel nehezebb dolgunk van, viszont nagy tapasztalattal jól meg
tudjuk saccolni, hogy egy megadás egy húzóval a flopon hosszú távon
sikeres lesz-e.
A rivernél Villain egy betjénél esélyeket is kapunk, most viszont nem segít a matematika.
1.) PartyPoker $25 NL Hold'em (6 handed) HandRecorder v0.9b
Stacks & Stats
MP ($25)
CO ($25)
UTG ($25)
BB ($25)
SB ($25)
Hero ($25)
Preflop: Hero is Button with A

UTG raises to $1.00 2 folds, Hero raises to $3.25, 2 folds, UTG calls $3.25
Flop: ($6.35) K


UTG checks, Hero bets $4.50, UTG calls $4.50
Turn: ($15.35) 5
UTG checks, Hero checks
River: ($15.35) 6
UTG bets $7.50, Hero ???
A turnig standard kéz, de Hero a turnön eldöntötte, hogy kivár
hátulról, és a rivernél egy nem piklk lapnál a nyitás nagysága szerint
még egyszer megad.
Most természetesen meg kell adnia a nyitást. Heronak 7,50$-t kell
fizetnie ahhoz, hogy esélye legyen 22,35$ megnyerésére. Ez durván 3:1
esély lenne. Ez azt jelenti, hogy Heronak négy esetből egyszer elől
kell lennie ahhoz, hogy itt nyereségesen tudjon megadni.
Persze mindenkinek nehéz megítélni ezeket az esélyeket. Itt négy
esetből egyben elől vagyunk? Azonnal aligha lehetséges gyors
matematikai számításokat végezni.
Pont ezekhez az esetekhez szükséges a tapasztalat, de azzal viszont
tisztában kell lenni, hogy itt muszáj drága döntéseket hozni. Tehát nem
elvetélt ötlet az, hogy foglalkozzunk ezzel a témával, és egy kicsit
használjuk az Equilatort arra, hogy ellenfeleink speciális skáláját meg
tudjuk ítélni, és hogy megnézzük, hogy még elég gyakran elől állunk-e.
Itt tehát nem szabad rabja lenni saját gondolati sémánknak, és nem
szabad fejben „merev" játékmódot kialakítani. A bet mérete vagy Villain
egy adott emelése részben olyan drasztikusan megváltoztatja
esélyeinket, és a pozitív elvárt értékű megadásunkat rossz megadássá
változtathatja.
A fenti példában világos, Villain a turnön kivárt, és lehetséges
blöfföt indukált a kis nyitással, és amiatt, hogy Villain néha-néha
blöffölni fog, ez kötelező megadás csúcspárral/csúcs melléklappal.
Persze helytelen lenne, ha elköteleznénk magunkat a check behind turn /
call any river" line mellett anélkül, hogy eközben az esélyekre
figyelnénk. Egy pot méretű emelésnél tovább lehet gondolkodni, egy
all-int biztosan nem érdemes megadni.
Részletesebben erről a következő alkalommal fogok írni a példáknál.
| LEHETŐSÉGEK ÉS CÉLOK A RIVERNÉL |
Nagyjából három különböző lehetőségünk van a river megjátszására.
1.) A blöff
Úgy látjuk, hogy a rivernél nem vagyunk elől, azt szeretnénk, ha az
ellenfél alulmaradna egy jobb kézzel szemben. A játék menete és az
asztal alakulása mellett természetesen szükségünk van néhány alapvető
információra az ellenfélről, valamint a lehetséges játékosi múltjáról
beleszámítva a mi imázsunkat is. Természetesen csak színtiszta blöfföt
hajthatunk itt végre, a félblöff a lezárt kéz miatt már nem lehetséges.
Célunk az, hogy egy jobb kezet dobásra ösztönözzünk!
2.) A terítés
Ha van rá lehetőségünk, a lehető legolcsóbban szeretnénk eljutni a
terítésig. Bár adunk terítési értéket, de nem gondoljuk azt
feltétlenül, hogy nagyon elől vagyunk, ezért nem akarunk többet
befektetni, mint amennyit muszáj.
Célunk az olcsó terítés.
3.) Értékért emelés
Úgy látjuk, elől vagyunk, mindegy, hogy a river segített-e hozzá, vagy
már előtte is erős kezünk volt. Most csak arra koncentrálunk, hogy
hogyan tudunk még több pénzt kiszedni Villainből.
Célunk az erős kezünknek a maximális érték megszerzése.
| KEZÜNK ERŐSSÉGE |
Természetesen a kéz erőssége dönti el, hogy milyen lehetőségeink és
céljaink lehetnek. Itt is nagyjából az alábbi csoportokra tudjuk
felosztani az eseteket:
1.) Gyenge kéz
Kezünk gyenge, és alig, vagy egyáltalán nem ad terítési értéket. Ez
például be nem jött húzónál, nem javuló felső lapoknál fordulhat elő,
vagy a flopon közepes párral történő megadás után, ami a turnön és a
riveren további felső lapok után után 4. párként már egyértelműen
veszített erejéből.
2.) Kész kéz
Kész kezünk van, ami jó ugyan és terítési értéke is van, de nem biztos,
hogy a legjobb kéz. Itt pl. felső pár vagy csúcs pár/ csúcs melléklap
is előfordulhat. Ugyanígy előfordulhatnak természetesen olyan kezek is,
amelyeket esetleg behúztak, így például egy szet az épp bejövő sornál,
vagy erős két pár a bejövő flössnél.
3.) Erős kész kezek
A rivernél nagyon erős kezet tudunk felmutatni. Gyakran úgy gondoljuk,
elől vagyunk, és azt akarjuk, hogy kifizessenek. Megadjuk magunknak
úgymond a nut-ot, és kevés valószínűséget adunk annak, hogy Villain
jobb kezet tart.
Most hasonítsuk össze a három opciónkat a lehetséges kezeinkkel, így
természetesen mindig hozzá tudjuk rendelni őket az 1-3 ponthoz.
Ha gyenge kezet tartunk, akkor természetesen sokkal inkább a blöff
kínálkozik erre a helyzetre, mint például egy kész kézre. Ha kész kezet
tartunk, akkor se próbáljuk meg emeléssel a kezünket fölöslegesen
megdrágítani. Erős kézzel pedig ne próbáljuk meg az értékért emelést
elkerülni.
| POZÍCIÓBAN / POZÍCIÓN KÍVÜL |
Most természetesen az a kérdés merül föl, hogy pontosan hogyan
kellene alkalmazni ezeket az opciókat. Már említettem, hogy a
pozícióban való játékot a következő alkalommal fogom részletesen
elemezni és azt taglalni, hogy természetesen Villaintől függően melyik
opciót hogyan tudjuk alkalmazni.
A harmadik részt pedig a pozíción kívüli játéknak szenteljük, amelyet természetesen kicsit ravaszabban kell felépíteni.
Most azonban az elméleti rész lezárásához hiányzik egy fontos pont,
amelynek éppen a rivernél nő meg a jelentősége: a blöff előidézése.
| A BLÖFF ELŐIDÉZÉSE |
A blöff előidézése, ami arra készteti az ellenfelet, hogy blöffnyitást
hajtson végre, természetesen az utolsó tétkörökben nagy jelentőségű
lesz. Gyakran már a turnnél alkalmazzuk ezt, ahol pozícióban hátulról
ki lehet várni, hogy a rivernél blöffnyitást indukáljunk.
A blöff előidézésének a rivernél természetesen hasonló jelentősége van
akkor is, ha pozíción kívül vagyunk. Gyakran megpróbálunk kivárással
blöfföt előidézni, amellyel viszonylag olcsón érünk el ugyan a
terítésig, de az elvárt blöffnyitás révén összességében még magasabb a
várható érték.
A következő két alkalommal fogunk még természetesen foglalkozni a blöff előidézésével is.
| » ÖSSZEGZÉS |
|
Nagyjából azt mutattuk be ma, hogy a rivernél milyen helyzetekbe kerülhetünk, és hogy elméletileg milyen céljaink lehetnek. Ne csússzunk bele standard helyzetekbe, hanem mindig vessünk egy pillantást esélyeinkre is, mert ettől függ, hogy egy megadásnak pozitív várható értéke lesz, vagy sem. A következő alkalommal azzal fogunk foglalkozni, hogyan lehet ezeket |