Frissítve ekkor: 09 jún 26, készítette:

Lassú játék I - Alapok

» CIKK

Lassú játék I - Alapok

MiiWiin

A lassú játék a póker része, és egy lehetőség arra, hogy ne mutassuk meg rögtön a kezünk erejét. Viszont alapos megfontolás tárgya, hogy ki ellen és mikor szükséges a Lassú játék, és hogy pontosan mit is várunk el tőle. Hiszen egyszerűen úgy, hogy nem hívunk, értéket szeretnénk maximalizálni, és nem minimalizálni, továbbá törekszünk a szükségtelen ingyen lapok elkerülésére.

Mi is az a lassú játék?

A lassú játék annyit jelent, hogy egy lassan megjátszott kézzel (semmi agresszió) a későbbi tétkörökben szeretnénk többet keresni annál, mint amennyit a hívásokkal keresnénk.
Ehhez persze egy nagyon erős kéz kell, olyan, amit nem kell kényszeresen védeni. Ha le tudunk mondani a védelemről, a Lassú játék lehetőséget ad arra, hogy ellenfelünk keze lehessen a későbbi körökben a második legjobb, és így nagyobb hívásokat is megadjon (vagy maga hívjon, vagy emeljen). Szintén blöffre lehet késztetni az ellenfelet, ha például pozícióban úgy érezzük: egy hívással elkergetnénk az ellenfelet, de egy hátulról passzolással talán egy blöff hívásra motiválnánk.
A lassú játék kivitelezhető egy passzolássall, hívásra illetve emelésre pedig megadással. Tehát passzívan játszunk, nem csinálunk kiszállási részesedést, így ellenfelünket a potban tartjuk.

A lassú játék feltételei

Kezdjük a kezünkkel: mit jelent az, hogy erős illetve nagyon erős és mikor lesz a védelem mellékes? Itt mint sok helyen máshol is a szabály az, hogy nincs általános szabály. Egy több résztvevős potban alig van esélyünk a lassú játékra, mivel sok ellenfélnek sok jója van ellenünk. Ehhez jön még, hogy már a flopon lehetőségünk van sok pénzt begyűjteni, akár all-in menni.

Ha viszont heads-up-ban játszunk, egy viszonylag gyengébb kéz, esetleg egy csúcs pár is elég. Itt a húzók annyira nem veszélyesek, mint akkor lennének, ha öten láttuk volna a flopot. A kezek ereje így az ellenfelek számához igazodik, és persze a típushoz is, ami arra vonatkozik, hogy mennyire szereti megadni a hívásainkat. Ezek alapján heads-upban egy passzív megadóállómás ellen a lassú játéknak nincs értelme.

Ehhez jön még a húzók lehetősége, és az esély arra, hogy ellenfelünk kezében van a kérdéses húzó.

Minél több az ellenfél, annál nehezebb és részben feleslegesebb lesz a lassú játék. Gyakran már egy flopolt Full House szükséges, mivel esélyünk van sor- és flöss ingyenhúzókat osztogatni. A célunk az, hogy ellenfelünk a turnön betaláljon és még jobban kifizessen minket.

 

MIKOR FIZETNEK A HÚZÓK?

Ezt most megnézzük közelebbről. Ime a példa, hogy megmutassuk a lassú játék problematikáját húzós asztalokon:

1. példa

PartyPoker $25 NL Hold'em (6 handed)

Stacks & Stats

MP ($25)
CO ($25)
UTG ($25)
BB ($25)
SB ($25)
Hero ($25)

Preflop: Hero is Button with A , K
3 folds, Hero raises to $1.00, SB calls $1.00, 1 fold

Flop: ($2.25) 4, 5, 9 (2 players)
SB bets $2.00, Hero calls $2.00

Turn: ($6.25) Q (2 players)
SB checks, Hero bets $4.50, SB folds

2. példa

PartyPoker $25 NL Hold'em (6 handed)

Stacks & Stats

MP ($25)
CO ($25)
UTG ($25)
BB ($25)
SB ($25)
Hero ($25)

Preflop: Hero is Button with 7 , 7
3 folds, Hero raises to $1.00, SB calls $1.00, 1 fold

Flop: ($2.25) 5, 6, 7 (2 players)
SB checks, Hero bets $2.00, SB calls $2.00

Turn: ($6.25) 5 (2 players)
SB checks, Hero checks...

Ez a két példa azt mutatja, hol lehet könnyen hibázni.

Ez első példában egy igen veszélyes lassú játékot látunk. Bár miénk a nuts, mégis úgy néz ki a helyzet, hogy védekeznünk kell. Abban is biztosak lehetünk, hogy egy 4. flösslap a turn-ön mindent megöl. Még egy gyengébb floppolt flöss is dobhat, ezért itt nem ajánlott a lassú játék.

A második példában sem. Persze arra törekszünk, hogy Villain egy ingyen lapot kapjon és, hogy a riveren jó keze legyen. Mégis itt is vannak döntő tényezők:

  • Ilyen kis potnál a lassú játék nem éri meg. A turnön hívnunk kell.
  • A riveren nem fog fizetni akinél húzó van, a turnön viszont még igen.

A lassú játék célja

Mint már említettük, a cél az, hogy az ellenfelünk a kézben maradjon, és lehetőleg egy második legjobb kezet kapva, jól kifizessen minket.

Persze az érkező húzóit azért még vernünk kell. Az alapvető célt azért ne felejtsük el, a teljes letétjéért megyünk.

Gyakran látni, hogy igazi szörnykezek turnön hátulról passzolnak, aztán a riveren egy elkeseredett téttel próbálnak valami értéket kinyerni a kézből. Ez is kerülendő.

Nagy potot akarunk, ez a célunk. Viszont kétsége vonjuk azt, hogy ellenfelünk keze elég jó ahhoz, hogy megadja a hívásunk, illetve emelésünk.

Ha ellenfelünk a kezdeményező, az rengeteget segít. Ha úgy érezzük, hogy Villain a következő tétkörökben még blöffölhet, esetleg javulhat a keze (a második legjobb), mégis sok kezet feladna az akcióinkra válaszként, akkor szóba jöhet a lassú játék, például úgy, hogy egy flop szamárnyitást megadunk.

A célunkat azonban ne felejtsük, a riveren all-in kell mennünk.

3. példa

PartyPoker $25 NL Hold'em (6 handed)

Stacks & Stats

MP ($25)
CO ($25)
UTG ($25)
BB ($25)
SB ($25)
Hero ($25)

Preflop: Hero is Button with Q , Q
2 folds, CO raises to $1.00, Hero raises to $3.50, 2 folds, CO calls $3.50

Flop: ($7.35) 3, 3, Q (2 players)
CO bets $5.50, Hero calls $5.50

Heronak nincs oka emelni, és a rosszabb kezet kikergetni a flopból. A turn-ön 18$ lesz a pot, viszont Heronak csak 17$-ja fog maradni. Tehát pozícióban még sok esélye van, hogy Villaint all-in vigye. Villain úgy érezheti, a második legjobb kézzel kell támadnia, vagy egy félblöffel kell próbálkoznia, ha van valami gyenge flösshúzója (viszont ez elég valószínűtlen).

Heads-up vagy több résztvevő?

Mint már említettük, a játékosok száma nagyon fontos.

Heads-up-ban „majdnem nut" is megpróbálhatjuk a lassú játékot, ha ebben nagyobb elvárt értéket látunk, mint a direkt hívásban.

A következő listában összegyűjtöttem, miért nem jó a több résztvevős potban a lassú játék:

  • Sok ellenfélnek sok jója van. Ezért mindig védekeznünk kell, kivéve ha nálunk van az abszolút nut, ami pedig ritka.
  • Sok ellenfél esetén nő a valószínűsége annak, hogy valaki valamit talált. Ebben az esetben gyakran jól ki leszünk fizetve.
  • Egy több résztvevős potban több játékosnak éri meg a flopon egy húzóba invesztálni (ami a turnön már nem így van, hiszen már csak 1 lap van hátra). Ezt a lehetőséget ne vegyük el tőlük.
  • Egy több résztvevős pot általában magasabb. Minél nagyobb a pot annál kevésbé éri meg a lassú játék.

Az utolsó pontról még valami. Ha már nagy a pot, nő az esélye annak, hogy ellenfelek spekulatív kezekkel is maradnak, mivel jók az esélyeik. Itt inkább hívni kell illetve emelni, hogy értéket nyerjünk, és hogy a húzók fizessenek. Ez gyakran köthető a preflop akcióhoz, mivel a nagyobb potok nagyob preflop agresszívitást feltételeznek.

Ha viszont kisebb a pot, de a kezünk nagyon erős, inkább megéri a lassú játék, mivel ritkán indulhatunk ki abból, hogy a nem emelt pot jól kifizet. Ha például nálunk a legjobb kéz (Pl.: flopolt Full House) és az asztal tele húzókkal, a megadás jó választás, abban a reményben játszunk, hogy az ellenfél letétjét a későbbi tetkörökben megszerezzük, ha megjött a húzója.

Nézzünk meg egy példát ahol már a flopon magas a pot:


4
. példa

PartyPoker $25 NL Hold'em (6 handed)

Stacks & Stats
MP ($25)
CO ($25)
UTG ($25)
BB ($25)
SB ($25)
Hero ($25)

Preflop: Hero is Button with 5 , 5
UTG raises to $1.00, MP calls $1.00, 1 fold, Hero calls $1.00, SB calls $1.00, BB checks

Flop: ($7.35) 5, 7, 7 (5 players)
SB checks, BB checks, UTG bets $5.50, MP calls $5.50, Hero...

Itt gondolhatnánk, egy egyszerű megadásos lassú játék jó választás. Én inkább az all in felé tendálok! Miért?

  • Egy all in-t itt blöffnek néznek és megadják.
  • UTG a nyilvánvaló felső párjával a flopon hamarabb rak be mindent, mint később, ha esetleg jön egy .
  • A pot már elég nagy. Ha UTG megadja az all-in-t, egy flösshúzóval akár MP is megadhat (ha a turn-ön nem fejlődött semmit a keze, ezt már nem teszi meg).
  • Egy full house-unk van, ami ellen szoktak tudni küzdeni. Tehát védekeznünk kell. Példa: UTG AA-t tart, MP TT-t és nagyvak 99-t. Ha csak megadnánk, a nagyvak szinte mindig a potban maradna. Ha tényleg ez lenne a lapok kiosztása, milyen lapokat nem látnánk szívesen a turn-ön? Egy ász (2 jó), egy tízes (2 jó), egy 9 (2 jó) és 7-es (2 jó). Ez összesen 8 jó, ellenünk. Úgy kell védekezünk mint, alul felül nyitott sor, vagy flösshúzó ellen játszanánk!

Bevallom kicsit megrendezett a kiosztás, csak azt akartam megmutatni, hogy nem nálunk van a nut. A több résztvevős potban a lassú játék itt nem jó. Csináljunk egy kis akciót, és fizettessük ki magunkat a flopon. Különösen fontos a következő már említett mondat: sok kéznek sok jója lehet.

Blöffre késztetés

A blöffre késztetés alapvetően annyit jelent, hogy egy gyengébb kéz ellenünk blöffhívást csinál, miután mi például hátulról passzoltunk, és ezzel gyengeséget mutattunk. Ez nem vonatkozik a marginális kezekre, ha olcsón akarunk a terítésig jutni (hogy egy csúcspárral még egy blöffhívást kapjunk valami kieső húzóra), hanem erős kezekre vonatkozik, ha biztosak vagyunk benne, hogy a turnön (vagy akár a flopon) Villain már nem adna meg egy hívást.

A rossz példát és levezetést már a 2. példában láthattuk. Itt egyszerűen túl alacsony volt a pot, és a sok jó húzó még fizetett volna. A szándék persze jó volt, mivel Villain a jó eséllyel blöffölte volna a riveren leeső húzót. De igazából csak nagyobb potokban éri meg. A lényeget ne felejtsük el, az ellenfél letétjéért megyünk!


5. példa

PartyPoker $25 NL Hold'em (6 handed)

Stacks & Stats
MP ($25)
CO ($25)
UTG ($25)
BB ($25)
SB ($25)
Hero ($25)

Preflop: Hero is Button with A , A
2 folds, CO raises to $1.00, Hero raises to $3.50, 2 folds, CO calls $3.50

Flop: ($7.35) 3, 3, Q (2 players)
CO checks, Hero bets $5.50, CO calls $5.50

Turn: ($18.35) A (2 players)
CO checks, Hero checks

River: ($18.35) 5 (2 players)
CO bets $14.50, Hero raises All-in ($17.00)

Itt nem is akarunk belemenni, milyen Villain keze. Egy dolog viszont tény: elég gyakran lesz blöff! Megmutattuk, hogy a turnön nem tetszik az ász, hátulról passzolással jeleztük, hogy olcsón szeretnénk látni a terítést.

A turnön lassú játékba kezdtünk, mivel:

  • Villan kezében minden további nélkül lehet egy flösshúzó, és a riveren csinálhat belőle egy második legjobb kezet.
  • Villain esélyvesztetten húz. Ezek alapján nem kell védekeznünk.
  • A turnön egy hívás csak kiűzné a gyengébb kezeket. Egy flösshúzó ilyenkor nem tud megadni.
  • Ha a Villain nem is talál be, a riveren blöffölhet még, és a hívásaival le is bukik általában.

Mivel a Hero pozícióban van és alig van már egy potnyi letétje, saját maga hívhat értékért a riveren, ha nem jön be a terve (Qx itt talán még gyakrabban fog megadni, mintha Hero direkt az ászra hívott volna a turnön!).

» ÖSSZEFOGLALÁS
Ma a lassú játékkal foglalkoztunk és megnéztük milyen helyzetekben érdemes bevetni és mikor nem. A fontos itt az volt, hogy szem előtt tudjuk tartani a lassú játékkal elérni kívánt céljainkat.
Az egyszerű elméleti bevezetés után a több résztvevős pot és a blöffre késztetés felé fordultunk. A következő cikkben még több kiemelt pontot elemzünk, többek között az ellenféltípusok, a flop előtti lassú játék, és játékunk kiismerhetetlenné tétele, a kiegyensúlyozás szempontjából is megvizsgáljuk a lassú játék felhasználhatóságát.