Frissítve ekkor: 09 jún 26, készítette:

A méret a lényeg

» NO LIMIT

A méret a lényeg

Készítette: Thorsten77

A szórakozáson kívül a legtöbbünknek az a célja a pókerrel, hogy profitot termeljen. Erre két lehetőség van: egyrészt több potot is lehet nyerni, vagy meg lehet próbálni megnövelni a megnyerni kívánt potok értékét, és lehetőleg alacsonyan tartani azoknak a potoknak az értékét, amit elveszítünk.

Röviddel azután, hogy elkezdtem pókert játszani, elolvastam néhány könyvet, és úgy éreztem, fel vagyok vértezve: ismertem az alapokat és a haladó játéklépéseket is ahhoz, hogy ki tudjam blöffölni az ellenfelet a kézből. Ennek megfelelően nagyon egyszerű volt a jelszavam a nyereség maximalizálásához: megpróbáltam minél több potot megnyerni. Vagy jó kézzel, vagy éppen azáltal, hogy kiblöfföltem az ellenfelet a potból.

Ez a gondolkodási mód kapitális hibának bizonyult, garantáltan sok nyereségtől estem el emiatt. Időközben már tudom, hogy nem az a fontos, hogy mi nyerjük a legtöbb potot, hanem hogy a miénk legyenek a fontos potok. A mai cikkben azt nézzük meg, miért olyan fontos a pot nagysága.

A pot méretének fontossága

Amikor régebben megnéztem Stoxtrader egyik no limit videóját, feltűnt nekem, hogy teljesen máshogy közelíti meg a kéz megtervezését. Amint felfedésre került az első három közös lap, csaknem minden egyes kézhez megmondta, milyen potért akar itt játszani: hogy ez kicsi, közepes vagy nagy pot legyen. Csak ezután következtek az alternatív játékmódokra vonatkozó gondolatok, és a kiválasztott játékmód.

Mindaddig keveset törődtem a pot nagyságának megtervezésével. Persze számomra is világos volt, hogy egy royal flösst tartva lehetőleg az összes zsetonomért akarok játszani, míg egy javulásra esélytelen magas lapos kézzel pedig nem akarok sokat kockáztatni. Úgy tűnik azonban, hogy a pot értékének nagysága sokkal nagyobb jelentőségű.

A lényeges pont az, hogy no limit játékban nagyon eltérő potméretekkel találkozunk. Tegyük fel, hogy 100 BB letéttel játszunk. Belső pozícióban játszható kezet kapunk, és 4 BB-re emelünk. Gyakran rögtön elvisszük a potot, mivel az összes ellenfél dobja a kezét. Ezzel megnyerjük a vakokat, tehát 1,5 BB-t. Esetenként valamelyik játékos megad, a flopon pedig standardszerűen folytatólagosan nyitunk, ami az ellenfelet gyakran arra készteti, hogy dobja a kezét.  Eszerint a forgatókönyv szerint 5,5 nagyvakot nyerünk. Az ilyen csekély nyeremények mindennaposak.

Nézzünk most meg egy másik helyzetet. Egy feszes játékos (vagyis aki a flop előtt viszonylag kevés kézzel játszik - tehát ügyel rá, hogy csak jó kezekkel szálljon játékba) korai pozícióban 4 BB-re emel, mi pedig megadunk egy kis osztott párral. A flopon szettet alakítunk ki. Nem lehetséges flöss vagy sor. Az ellenfél 7 BB-t nyit. A pot most 23,5 BB méretű (1,5 BB a vakokból, 2*4 BB a flop előtti emelésből, 2*7 BB a flop utáni akcióból). A törnön veszélytelen lap érkezik, az ellenfél megint nyit, ezúttal 20 BB-t. 60 BB-re emelünk, ő pedig megad. A riveren a pot már 143,5 BB méretű. Az ellenfél passzol, mi pedig feltesszük a maradék zsetonjainkat. Ellenfelünk megad, majd fölépárt mutat (AA), mi pedig a megnyerjük a leosztást a szettünkkel.

Függetlenül attól, hogy az ellenfél itt jól vagy rosszul játszott, az jól látszik, hogy milyen naggyá válhat a pot. Ebben a kézben 201,5 BB nagyságú potért játszottunk, és 101,5 BB-t nyertünk. Ha például 15-ször veszítünk el olyan kis potot, amibe 5 BB összeget fektettünk, de csak egyszer nyerünk meg egy olyan nagy potot, mint az előbb említett, akkor összességében nyereségre teszünk szert! Ugyanígy érvényes ennek a fordítottja. Megnyerhetjük ugyan a legtöbb potot (például ezt a 15 potot), és mégis veszteséggel zárhatunk egy sessiont, ha elveszítettünk egy nagy potot.

A póker aranyszabálya

Nem arról van szó tehát, hogy a legtöbb potot nyerjük meg, hanem hogy a fontos potokat nyerjük meg. Végeredményben néhány kulcskézre redukálható egy adott session - ezek azok a leosztások, amikben egy nagyobb potért folyt a játék. Hatalmas mértékben befolyásolja az eredményt ezen kezek nyeresége vagy vesztesége.

Amint nagy lesz egy pot (a saját akcióid sokat számítanak ennek elérésében) biztosnak kell lenned, hogy nálad van a legerősebb kéz. Egy marginális kézzel, mint például egy közepes pár, rendszerint nem kellene nagy potért küzdeni. A következő szabály van érvényben:

„Minél erősebb a kezünk, annál nagyobb legyen a pot, amiért játszunk. Minél gyengébb a kezünk, annál kisebb legyen a pot, amiért játszunk."

Nézzük meg még egyszer a második esetet. A flopon szettünk lett. Ez egy nagyon erős kéz. Mivel sem flössre, sem pedig sorra nincs lehetőség, ezért csupán egy magasabb szett győz le minket, ez viszont nagyon valószínűtlen. Ha mégis erről lenne szó, akkor elvesztünk minden zsetont, de ez csak pech. A legtöbb esetben előnyben vagyunk, és az erős kezünkkel nagy nyereséget érhetünk el, ennek megfelelően nagy potért akarunk játszani.

Ha ugyanezt a kezet az ellenfél szemszögéből tekintjük, egyértelmű lesz a hibája. A flop előtt AA lapokkal prémium kéz volt nála, a flopon ez azonban gyorsan megváltozhat. Fölépárja van, ami komoly kéz, viszont több kéz lehetséges, ami megveri. Lehet az ellenfélnél például két pár vagy szett. A flop nyitás egy standard lépés, aminek van értelme. Az ellenfél hibája a törn akció. Egy viszonylag veszélytelen flopon az ellenfél erőt mutat, viszont nem hagyjuk magunkat kiszorítani a potból. El kellene gondolkodnia, hogy milyen lapokat tartunk, hiszen csupán egy párja van (még akkor is ha ászok - csupán csak egy pár...). A játékával olyan helyzetbe került, hogy egy közepesnek tekinthető kézzel az összes zsetonjáért játszik - ez egy nagyon sok pénzbe kerülő hiba.

Összegzés

Egy átlagos session során általában több potot vesztek, mint nyerek. Ennek ellenére mégis nyereséges a legtöbb sessionöm. Ennek az az oka, hogy a marginális kezektől megválok, ha túl nagy lesz a pot, viszont az erősebb kezekkel megpróbálom építeni a potot.

Ennek a cikknek az volt a célja, hogy megmutassa, hogy nyereségünk maximalizálása szempontjából mennyire fontos a pot nagysága. Ügyelned kell tehát arra, hogy ha biztos vagy a győzelmedben, akkor minél inkább igyekezz a pot méretét megnövelni, de ha bizonytalan vagy a győzelmedet illetően vagy gyengébb kezet tartasz, akkor dobd a lapjaidat vagy törekedj kicsi potra.