Frissítve ekkor: 09 jún 26, készítette:

Battle of the Donkeys I. - A közösség csapata megmutatta mit tud

Kimondottan erős csapatot tudhatott maga mögött prisonb, mégis hamar véget értek a győzelemre irányuló remények, így kisike csapata vezet. Fizetős helyet egyedül a közösség csapatának tagjai tudtak elérni.


Az oldal magyar munkatársai kisike és prisonb
úgy döntöttek, hogy egy többhetes bajnokság formájában megmérkőznek
egymással, hogy eldöntsék, ki tud felülkerekedni a másikon. Hogy még
több legyen a móka, a teljes közösség támogatását kérték.
20 tagunk állt rajthoz, hogy megmérkőzzön egymással a Sunday Two Hundred Grand versenyén, hogy a többieknél jobb eredményt érjen el, és lehetőség szerint fizetős helyre jusson. De ez nem is volt olyan könnyű, a verseny a nevezők számában egészen különlegesnek számít, hétről-hétre több, mint 20.000 ember indul rajta ezúttal 21528 versenyző nevezett. Egészen rendkívüli eredményt kell produkálnia tehát annak aki győzedelmeskedni akar itt, cserébe a nyeremény is rendkívüli, az első hely 21528$-t fizetett és 2978 játékos részesült díjazásban.

 

Team prisonb

Igazán erős csapattal sikerült rajthoz állnia prisonb-nak, azonban mégsem sikerült legyőzniük sem kisike, sem a közösség csapatát. Előbb a csapat nagy reménysége volleyboy kényszerült távozásra, legmagasabb fullt tartva egy pókerrel nézett szembe, majd maga a csapatkapitány QQ lapjai véreztek el egy preflop all-in után, az ellenfél AJ lapjai ellen (turn: A). Hamarosan azonban a csapat többi tagja is kiesett.

 

Team kisike

Kisike csapata azonban kitartott, és bár fizetős helyre nem sikerült egyiküknek sem kerülni, messze jobb átlageredményeket hoztak a másik főcsapatnál, sőt az átlaghelyezéseket tekintve a közösség csapatát is lehagyták! így az első verseny után a két PS munkatárs küzdelmében kisike áll az élen!

 

A közösség csapata

A verseny igazi győztesei! A legjobb eredményeket tekinve alaposan lehagyták a két fő csapatot! Két fizetős helyet is szereztek, csabus77 2889. helyezést szerzett, nyereménye 21,52$. Oldalunk SNG edzője FishermansFriend érte el mindenki közül a legjobb eredményt, 666. helyen zárta, nyereménye 21,53$ és ezzel a magyar PS indulók képzeletbeli dobogójának legfelsőbb fokára került.

 

Team kisike vs. Team prisonb
Team kisike
vs.
Team prisonb
5,456 Átlagos csapathelyezések 12,025
0$ Teljes pénznyeremény 0$
0$ Az aktuális verseny pénznyereménye 0$
2 pont
Csapatpontszám
0 pont
Egyéni eredmények egy verseny után
kisike
vs.
prisonb
4553
Helyezés
13609
0
Fizetős helyek száma
0
0
Teljes pénznyeremény
0
0 alkalommal
A csapat legjobb eredményt elért tagja
0 alkalommal


Ahogy az alábbi táblázatból látható, a két csapatot átlag helyezések, és az adott verseny  szempontjából pontozzuk. Ezen kívül egy további pontot ér, ha a csapatkapitány lesz csapatának legeredményesebb tagja az adott héten. illetve a jobb helyezést elért csapatkapitány is kap egy pontot. Minden említett kategória győztese 1-1 pontot kap, ezen kívül minden fizetős helyre ért tag után jár egy pont. Az első verseny mint látható nem követelt meg túl sok számítást, így 2 ponttal a Team kisike áll az élen!

Minden héten közzéteszünk egy összesített eredményt is, ahol pontosan láthatóak lesznek az egyes játékosok helyezései. Amint láthatjátok, a közösségi csapat tagjai alapos fricskát nyomtak a két főcsapat résztvevőinek orra alá, gratulálunk nekik szép eredményeket értek el!

Eredmények: Battle of the Donkeys - Első menet
Team kisike Helyezések
Team prisonb Helyezések
jini 3281.
MaxMad 6581.
Jamm 3774. rookie8906 9143.
kisike 4553. Valezius4 10523.
Gunar8 6034.
prisonb 13609.
gedeeva 9639.
volleyboy 20271.
Átlag 5,456
  12,025
A közösségi csapat
FishermansFriend 666.
   
JOYS3R 2536.
   
csabus77 2889.
   
rally25 3465.    
lippner 4125.    
Vokrugy 5033.
   
senna12 9471.
   
00stranger00 9849.    
MrBobiBoss 13566.    
thomasson88 20205.    
Átlag 7180  
 

 

A következő hét versenyzői


A verseny tehát továbbra is a Sunday Two Hundred Grand 10$+1$ nevezési díjú MTT a PokerStars termében.

Battle of the donkeys - A második MENET

Terem: PokerStars
Időpont: 2008. augusztus 24. vasárnap - 21:30
A verseny neve: Sunday Two Hundred Grand [200k Guaranteed]

A fő csapatok tagjai a szabályok értelmében tehát teljesen lecserélődnek. Ahogy a szabályokban olvasható volt, amennyiben nincs lehetőséged részt venni, de marad hely a következő hétre, azt megkaphatod ilyen esetben. Így bzsolo és volkenturbo máris a csapatokban vannak. A további hat játékos pedig a közösség csapatából került be. Értelemszerűen FishermansFriend és csabus77 automatikusan, rally25, lippner, Vokrugy és senna12 pedig mint további legjobb közösségi tag kerültek a fő csapatokba. Megkérünk mindenkit, hogy időben jelezze, ha nem tud a versenyen részt venni!

Amennyiben a főcsapatok valamelyik tagja nem kéri a backdeal jegyet (hogy fizetős helyre jutva az egész nyereményt vihesse), úgy az üresen maradt jegyet a Legyél te a legmeggyőzőbb! topik most nem bekerült, de esélyes tagja kapja meg.


Megkérünk mindenkit aki a közösség csapatának lenne tagja, az jelezze a fórumban! A közösség csapatában nincsen létszámkorlát, sőt a szégyenlősebbek akár utólag is beírhatják az elért eredményt, de szívesen tennénk közzé már a verseny előtt, kik lesznek a főcsapatok kihívói.

Köszönjük mindenkinek aki játékosként vagy nézőként velünk töltötte az estét, egy igazán vidám és eseménydús estét tudhattunk magunk mögött, és reméljük ez hétről-hétre jobb lesz! Hajrá mindenkinek, és győzzön a jobb!


Team kisike
Team prisonb
Battle of the Donkeys - A közösség csapata
Battle of the Donkeys - Kérdések és válaszok
Battle of the Donkeys - 08.08.17